Laci barátom invitálását elfogadván két év után ismét ellátogattunk a gyönyörű túrtői holtágra. Hosszú hétvégés horgászatot terveztünk, ami nálunk csütörtök délutántól vasárnap délelőttig (esetenként hétfő reggelig) tartó pecát jelent. Csak ketten mentünk, mert véleményem szerint „egy horgász a horgász, két horgász még épp horgász, három horgász már kerti parti”. Tehát csütörtök délután ¼ 6-kor startoltunk a Gyáli „Zsuzsi” horgászbolt elől mindenféle jóval felszerelkezve és kb. 2 óra múlva már ott is voltunk a Horgászok kocsmájánál napijegyet váltani. Csak én váltok jegyet, mert Lacinak évese van. Péntek-szombatra váltok, így csak éjféltől dobhatok be, de nem gond, addig majd két bottal nyomjuk, én meg felállítom a sátrat, összeállítom a ládát, meg a rakóst. A kocsmától még úgy 15 perc zötykölődés a földutakon és már ott is vagyunk a már ismert kölcsönstégnél. Nem sok minden változott a 2 év alatt. Kapott a stég egy OSB borítást és van már saját csónak, ami a Balatonról került ide Laci által. A csónakhoz van egy Minn Kota villanymotorunk, mellé egy 74 Ah-s Varta, ami nagyban megkönnyíti a vízen járást.
Első dolgunk két botot felszerelni, majd Laci csónakba pattan és behúzza őket közvetlenül a túloldali nádas elé (engedélyezett a behordás). Egészen beteszi szinte a nád alá őket és ráetet néhány marékkal. A csali és az etetőanyag is főzött, kefirrel erjesztett takarmánykukorica. A horogra, illetve mellé, csomómentes kötéssel kötött előkére fűzünk 2-3 szemet. Laci próbálkozik meglebegtetni techno pufival, de később eredményesebbnek tűnik, ha nélküle csalizunk. Gyorsan beélesítettük a kapásjelzőket (rádiós, hogy ne zavarjunk senkit) és jöhet a táborállítás. Laci Combojával jöttünk, így értelemszerűen ő abban ágyaz meg (nem kis kényelmet alakítva ki magának J), én pedig felállítok egy overnighter típusú sátrat. Mire ránk sötétedik, készen is vagyunk. Végre kényelembe helyezkedünk a stégen, a jól végzett munka jutalmaként lezavarunk egy kupica finom házi barackot, amit leöblítünk egy-egy jéghideg Lövennel.
Csodás éjszakánk van. Kellemesen langyos a levegő, szél semmi, szúnyog is csak elvétve szédeleg felénk (köszönhetően a Vape spirálnak) – és él a víz! Mit él, tombol az élet mindenhol! Az apró keszegfélék milliónyi csobogásába kárászok vagy pontyok öblösebb hangú buggyanásai vegyülnek, a szétspriccelő snecirajok közé hangos csattanással érkezik meg valami rabló, néha pedig fejesugráshoz hasonlatos hanggal jelzi jelenlétét valami vízi óriás. Sörünket kortyolgatva csendben hallgatjuk ezt a csodát, halk „hú, az anyja” felhördüléssel honorálva egy-egy termetesebb hal megmozdulását.
Éjfél táján jött az első kapás. Másfeles körüli pikkelyes kívánta meg a fűzött kukoricát. Ezután volt még egy húzós kapás, ami nem akadt meg, majd reggelig semmi. Reggel 7 óra felé jött a következő potyka, nagyjából ugyanaz a méret, majd utána szinte óránként fogtunk egyet-egyet. Majdnem mind egyforma méretű volt és mivel itt 35 centi a méret, a legtöbb vissza is került a helyére. 11 óra tájban leálltak a pontyok. Laci nekiáll bogánccsal keszegezni, nem is eredménytelenül.
Próbálok én is pickerrel, de bármit teszek rá csalinak, csak törpét fogok, amit itt tilos visszadobni, kötelező megtartani. Késő délután ismét beindulnak a pontyok, éjjel pedig már jönnek a méret fölöttiek is. Lacinak a 3 szem fűzött kukoricával csalizott horgára egy lapát dévér jelentkezik. Érdekes módon a két botunk csak kb. 30 m-re van egymástól, egyforma az etetésünk, egyforma a csalink, a felszerelés is hasonló, mégis az enyémre jönnek inkább a pontyok, Laci meg aprítja a dévéreket. Valamikor hajnalban van egy húzósabb kapásom, érzem, ez már kicsit nagyobb lehet, mint a többi, néha még a féket is megdolgoztatja, lehúzva néhány méter zsinórt, de aztán félúton leakad. Laci botján is kapás, mire akasztok, a hal beugrik a nád közé. Erőltetetem, csobog is rendesen, de csak nem akar kijönni. Végül győz a fonott, megindul felém, valamit húzok is, de gyanús. Mikor elém ér, kiderül: hal nincs rajta, ám egy szép nagy faágat sikerül kimerítenem. Tele van vándorkagylókkal, ami a pontyok egyik legfontosabb tápláléka. Gyanítom, azért nem fogunk öregebb pontyokat, mert ilyen terített asztal mellett nem fanyalodnak rá a kukoricára, az ifjú telepítés meg azon nőtt föl.
Egy bottal rablózunk is, snecivel csalizva. Reggelre el is vitte valami, de beakadt a fenéken és nem bírjuk kivenni. Laci behúz érte és ismét egy szép darab faág a bűnös. Hal persze nincs rajta, de kagylóval ez is dugig van.
Szombaton leálltak a halak. Egy-két dévéren kívül csak törpét fogunk. Próbálok rakózni, találok is egy 30 centis medertörést 13 méteren, de bármivel csalizok, törpét fogok. Egyedül a főzött takarmánykukoricára nem jönnek, csak sajnos más sem. Végül föladom és visszatérek a pickerhez.
Mivel eléggé eseménytelen napunk van, ráérünk némi főzőcskézésre. Laci a főszakács és tojásos lecsó stégen készítve lesz az ebéd. Némi pálinkával megalapozzuk a helyét, majd alaposan bekajálunk.
Egy kis pihegés után rövid csónaktúrára indulunk. Most látszik igazán, milyen vadregényes a part. Érik a ringló, piroslik a csipkebogyó, hízik a dió a rengeteg elvadult fán. A vízbe dőlt fák komoly haltartó helyeket sejtetnek. Egy-egy szépen kialakított horgászhely mellett is elhaladunk. Az egész vizet nem tudjuk bejárni, túl nagy ahhoz és nem akarjuk annyi ideig őrizetlenül hagyni a cuccainkat (bár ez nem a Kuni, ahová éjszakai pecára kutya nélkül sosem megyek).
Komolyabb fogásról már nem tudok beszámolni, jött még néhány ponty szombat éjjel, Lacinak is volt egy amur jellegű kapása, csak sajnos lemaradt. Reggel pedig elérkezett a pakolás ideje.
Egészében véve csütörtöktől szombat reggelig egy nagyon intenzív pecában volt részünk, szinte fél óránként fogtunk halat, vagy épp lemaradt, vagy rontottuk a kapást. Szombattól egy kicsit visszább vettek a halak az étvágyukból, de azért nem unatkoztunk. Összesen 15-16 pontyot szákoltunk, ebből 8 volt méretes, a dévéreket, törpéket, egyebeket nem is számoltuk.
