június 16 2020

Újraindult a halkísérés

Idén a víruskorlátozások miatt a halkísérés szünetelt eddig. Természetesen a telepítések megtörténtek, de érthető okokból ezeken mi nem vehettünk részt. A korlátozások megszűnésével végre újraindulhatott a rendszer és a mostani nyári telepítéseken immár teljes erőbedobással jelen lehettek az FB Munkacsoport halkísérő tagjai is. Saját kérésemre én mindjárt az első telepítéseken beosztásra kerültem, mert ezek egy része a csatornákba lett leengedve. Még szép, hogy ott akartam lenni, amikor a kedvenc vizeimbe toljuk a halakat! :)

Az egyik tó a sok közül

Halak már a hálóban

Indul a merítés

 

 

 

 

 

 

 

 

Most nem a Makádi halastavakból történt a telepítés, hanem a Molnár és Társai halgazdaságból (Préri-tó). Ezek a halak a szövetség saját szaporítású halai, csak bérnevelésre vannak kiadva az említett gazdaságnak. Reggel hatkor kellett jelentkeznem a Préri horgásztónál, ahol aztán egy kis telefonos segítséget kellett kérnem a halászati ágazatvezetőnktől, hogy a sok tó között a helyszínre jussak.

A munka már elindult, halak a hálóban, a teherautók tartályait akkor tankolták föl vízzel, szóval épp időben érkeztem. Maga a folyamat nagyjából úgy zajlott, mint Makádon, de volt két munkafázis, ami először úgy tűnt nekem, hogy kimaradt, ezért sokkal gyorsabban lettek megrakva a teherautók.

Egyből a tartályba

Itt a mérleg

Ez meg a technika

 

 

 

 

 

 

 

 

Az egyik hiányzó mozzanat a halak válogatása volt. A kimerített halak egyenesen a tartályokba kerültek. Valójában a szelektálásra nem is volt szükség, mert gyakorlatilag pontyon kívül semmi más nem került a hálóba. A másik hiányzó munkafázis a mérlegelés volt. Először azt hittem, hogy majd a teherautót mázsálják le, kicsivel később aztán felfedeztem, hogy egy digitális mérleg van a daru gémjébe akasztva, ami minden kiemelésnél mutatja az aktuális súlyt. Ez rendben is volt így, de én a kijelzőn lévő számokat még viszonylag közelről sem láttam rendesen, a halászati ágazatvezetőnk pedig távolabbról, egy kis esővédő bodegából kísérte figyelemmel az eseményeket, mégsem kérdezett rá egyszer sem, hogy mennyit mutat a műszer.

Mivel nem értettem a dolgot, odasündörögtem mögé és rögtön rájöttem a turpisságra! Neki is volt egy kijelző az asztalán, a két műszer között pedig valamilyen rádiókapcsolat lehetett. Így már a kiemelés kezdetétől fogva pontosan látta a hálóban lévő halak súlyát, ezt feljegyezte a füzetébe, a munkafolyamatot pedig meg sem kellett szakítani. Hiába, fejlődik a technika!

Az első kanyar a szúnyogi alá ment

Ömlik a hal, bár nem látszik

Megfogyatkozott mennyiség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Borús, esős időnk volt egész nap, ami egy kicsit megnehezítette a telepítések menetét, a felázott, csúszós partszakaszok miatt. Most a kisebbik, kéttartályos teherautóra kerültem, mert ez lett beosztva a Dömsödi övcsatornára. A platós Toyota Dynával kicsivel több, mint 1 tonna halat tudtunk elvinni egy kanyarral. Az első fordulót a Szúnyogi-zsilip alatti betonplaccnál engedtük bele, a másodikból egy tartállyal a Dömsödi Kerek agyagos rész kapott, eggyel pedig a Dömsödi horgásztanyáknál lévő szakasz. Ezzel végeztünk is az erre a napra előirányzott telepítéssel és a hálóból is elfogytak a halak. Természetesen nem csak ennyi lett telepítve a vizekbe, mert rajtunk kívül a nagy teherautó és a Molnárék egyik kisteherje is hordta. Az összes telepített mennyiség a szövetség weboldalán megtekinthető:

https://www.rdhsz.hu/index.php/hirek/468-lezarult-az-idei-elso-nyari-telepites

A halak szépek, egészségesek és zömében fogható méretűek voltak. Érdekesség, hogy az első fuvarnál inkább a kisebb pontyok kerültek a tartályba, olyan 1,5-2 kilóig, aztán a második fordulónál, amikor már kevés hal volt a hálóban, előkerültek a nagyobbak. Voltak közöttük 3-4 kilós példányok is!

Az agyagoshoz ment a fele

A másik fele pedig a horgásztanyákhoz

Végeztünk is erre a napra

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez most egy rövid nap volt, de megint gazdagabb lettem egy élménnyel és némi tapasztalattal.

 

 

 

május 10 2020

Vonatfütty

„Hosszú, mint a vonatfütty” mondja egy régi szólás, ha valami túl sokáig tart. Sajnos nekem most jó hosszú füttyben volt részem, amit horgászat nélkül kellett eltöltenem! Gyakorlatilag több mint fél évig: tavaly október végétől idén május elejéig fütyült a vonatom.

Valami mindig közbejött. Az RSD és vízrendszerén novembertől február végéig érvényes éjszakai horgászati tilalom alapból kilő három hónapot a szezonomból. Ez idő alatt nem megyek le arra a pár órára lógatni, az nem az én stílusom. Persze azért néha leugrottunk a kedvenc helyeinket végigjárni, szemetet szedni, kutyát futtatni és néhány fát ültetni, de ilyenkor horgászbotot nem is vittem.

Márciusi fatelepítés

Úgy tűnik, hogy megeredtek

Ez a kicsi is zöldül már

 

 

 

 

 

 

 

 

A szemétszedésről jut eszembe! Idén kora tavasszal az RSD halőrei vízügyi munkatársakkal karöltve teljesen tisztára pucolták az összes csatorna partjait. Erről a cikk és a fotók itt találhatók:

https://www.rdhsz.hu/index.php/hirek/415-szemetszedesi-akcio-az-eszaki-ovcsatornan

Csodás tiszta partok

Ez meg mint a kutya…

megjelöli a területét

 

 

 

 

 

 

Márciusban csodálatosan tiszta partokon járhattunk mindenfelé. Sajnos ez nem tartott sokáig. Az igénytelen suttyók már el is kezdték újra bemocskolni a környezetünket. Megjelentek az eldobált sörösdobozok és a zacskókba összegyűjtött, de ottfelejtett szemetek egyre több helyen. Kérek minden érintett horgászt, hogy jelezze a halőrök felé a szemetelő vagy szemetes helyen horgászó társainkat. Ez persze nem fog rendet rakni a fejekben, de legalább az a néhány bevont engedély csökkenteni fogja ezeknek a horgásznak nem nevezhető, a természetet és mások munkáját semmibe vevő bunkóknak a számát.

Tavalyi horgászhely

Idén szépen kipucolva

De a szemetét otthagyta

 

 

 

 

 

 

 

 

Na, de térjünk vissza a hosszúra nyúlt füttyre!

Márciusban nekiálltam a lakókocsit felújítani, ám közben kiderült, hogy kicsit nagyobb volumenű munka lesz vele, mint amire számítottam. Ez meghiúsította a kora tavaszi horgászatokat. A sátorozós pecákhoz nem volt még eléggé jó idő.

Áprilisban lementünk a Balcsira, kicsit átalakítottuk a stéget és betettük a vízbe. Sajnos a víruskorlátozások és az időjárás miatt azóta sem tudtunk egyetlen horgászatot sem összehozni róla.

A lakóm romokban

Balatoni peca kilőve

Azért a stéget beraktuk

 

 

 

 

 

 

Végül május második hétvégéjére már elég jó időt ígértek a sátorozáshoz, a párom pedig egy balatoni pecára számítva előre kivett két nap szabit, amit nem tudott visszamondani, így eldőlt: megyünk a csatira. Előző héten bejártuk a partokat és az említett újratermelődő szeméten kívül rendben találtunk mindent. Kicsit ugyan sok volt a horgász, de ez várható volt a nemrég lezajlott bőséges telepítések, a jó fogásokról szóló hírek és a víruskorlátozások által megnövekedett szabadidővel rendelkező horgászok miatt.

Csütörtök reggel 8 körül már lent voltunk a parton, kezdődhetett a táborverés. Egy sátor a páromnak, egy sátor nekem, hogy ne zavarjam az éjszakai ugrálásommal, egy sátras ernyő a klotyónak, egy pedig a szél ellen. Még volt egy 3×3 méteres pavilonunk a nap ellen, de azt csak másnap tudtuk felállítani az erős szél miatt. Hiába, egy lakókocsihoz szokott horgásznak már vannak igényei… Bezzeg bő 30 évvel ezelőtt egy sima hálózsákban is elaludtuk ezen a parton, csak úgy a fűben, a botok mellett, nehogy lemaradjunk a kapásról. :) Akkor még nem volt elektromos kapásjelzőnk, a kocsiban horkolva meg nem hallottuk, ha megszólalt a fék.

A sok sátortól kicsit úgy nézett ki a horgászhelyünk, mintha legalább tízen lettünk volna, pedig csak hárman voltunk a kutyámmal együtt és az ő külön sátrát el sem hoztuk. :) Talán ez lehetett az oka, hogy a túloldalt elhaladó autósok egy része néha már-már zavaróan bámult minket. Egy messzebb megálló természet- vagy madárfotós pedig nyíltan felénk fordulva kezdett el fényképezni vagy távcsövezni. Gyorsan lekaptam én is, hogyha találkozom magunkkal az interneten, tudjam, ki készítette a sztárfotót! :) Persze ez a probléma hamarosan megszűnik, mert pár hét múlva akkora lesz a nád, hogy nem lehet majd átlátni rajta.

Végül nekiállhattam annak, amiért jöttünk. Alapozó etetés tavalyról maradt kefires kukoricával, bevetettem rá egy feedeert, egy match bottal pedig elkezdtem úszózni a tavalyi kotráson. Fél óra múlva kapás a feederen: 15 centis törpe jött a fűzött kukoricára. Anyád! Pedig etetőanyagot nem is használtam, csak sima ólommal dobtam be.

Az ólomról jut eszembe, hogy mostanában környezettudatosan horgászok! Ólom helyett vasdarabokat használok. Abból pedig van bőven nálam. Eddig a legjobban az autók féltengely/kerékagy anyái és kerékcsavarjai jöttek be. Ezek típustól függően 40-80 gramm körüli súllyal bírnak, ami a csatornákra pont tökéletes és az anyák közepébe még némi etetőanyag vagy ragasztott kukorica is nyomható. A rögzítése egy kötöződrótból készült füllel egyszerűen megoldható, de az ügyesebbek akár hegeszthetnek is rá egy U-alakú drótot forgókapoccsal. Mivel a csatornán nem dobálunk messzire, a formája és a külmérete lényegtelen, egy biztonsági ólomkapoccsal alkalmazva pedig egyszerűen lemarad a szerelékről, ha a hal a nádba vagy hínár közé menne. Persze azért a tervezés és gyártás megkezdéséhez a környezettudatosság mellet sokat nyomott a latba, hogy manapság a 80-100 grammos füles ólmoknak 4-500 Ft az ára. :)

Egyszerűen drótozva..

vagy hegesztve

Ez 4-5e Ft lenne ólomból

 

 

 

 

 

 

 

Szóval, az első törpe után lecseréltem a kukoricát tigrismogyoróra és ezzel is fogtam egyet. Ajaj, nem lesz ez így jó! Visszatértem a kukoricára, csak most olyan büdöset fűztem rá, amit csak gumikesztyűben mertem megfogni. Na, ezzel megtaláltam, hogy mit nem szeretnek a halak, mert mozdításom sem volt rá. Visszatettem a tigrismogyorót és végül ez meghozta az első pontyot. Talán 1,30-as lehetett, nem méregettem, ment vissza. Ezután jött a meglepi hal, egy 30 centi körüli balin. Tigrismogyoróra! Vajon mit láthatott benne? Este még fogtam néhány kisebb keszeget úszóval és ennyi volt erre a napra. Naplemente után egy órával feljött a hold és teljes pompájában világított egész éjszaka. Nem is fogtam néhány törpén kívül semmit.

Az első

Tigrissel balint

Nem kellett ugrálnom

 

 

 

 

 

 

Másnap csodás, de hűvös reggelre ébredtünk (2-3 °C). Kapás semmi, ezért unalmamban a túloldalon totyogó vadlibákat fotózgattam. Próbáltam közelebb lopózni hozzájuk egy jobb kép érdekében, ám egyből kiszúrtak és leslattyogtak az útról.

Csodás reggelek

Slattyogó libákkal

és nyárszöszös esték

 

 

 

 

 

 

 

 

Délig kellett várni az első halra. Egy félkilós kárász kapta fel a tigrismogyit. Nagyjából egy óra múlva megjött a második ponty, a tegnapihoz hasonló méretben. Fotó után ment vissza, hadd nőjön még egy kicsit. A következő este nyolc körül érkezett. Ez volt a bandanagy a kiló-hetvenével, ezért a haltartóba került. Kell néha egy kis halat is enni az egészséges táplálkozás érdekében. Az éjszaka megint nyugodtan és fényesen telt. Egy másfeles körüli potyka jelentkezett valamikor hajnalban, de csak összenéztünk, azt’ kiköpte a horgot és elúszott. Legalább nem kellett bevizeznem a merítőt.

Déli Karcsi

Egy kicsi

és a bandanagy

 

 

 

 

 

 

 

 

A szombat a horgászok jegyében telt. Hal, az nem volt, pecás már annál több. Nincs is ezzel gond, csak sajnos némelyik spori versenypályának nézi a szépen elegyengetett parti utat és úgy nyomja neki, mintha nem várnák meg a halak. Mi meg utána percekig nyelhettük a port. Nem való ide sima út, jó nagy kátyúk, kipufogó-szaggató traktorcsapások, aztán akkor rögtön tud mindenki lassan menni.

Valamikor kora délután beszélgetésre figyelünk fel. Fura, mert az úton nem látunk senkit. Kiderült, hogy egy evezős csapat lapátol szép lassan lefelé a sodrással. Gyorsan kivettem a túloldalra dobott cájgot, nehogy összeszedjék, de közben ők is áthúztak a másik oldalra, hogy ne zavarjanak. Furcsa szerkezetekkel lavíroztak, úgy nézett ki, mint egy szörfdeszka. Volt, aki állva, valaki ülve, mások térdepelve eveztek. Az egyiken még egy kutyus is vígan nézelődött a gazdi mellől, az enyém meg rögtön ment volna hozzá ismerkedni. :) Az interneten kutakodva, valami SUP deszka nevezetű eszközök lehettek a járműveik. Később hallottam, hogy sok horgásznak nem tetszett az itteni lavírozásuk, pedig úgy tudom, hogy semmi nem tiltja a vízi sporteszközök nem horgászat célú használatát a csatornákon.

Az evezős csapat

Talán SUP deszka az eszköz neve

A kutyusnak is tetszett

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mindenesetre nekem egy üde színfolt volt a csapat látványa és legalább történt valami ezen az unalmas, kapástalan napon. :) Amikor visszafelé jöttek, engedélyt kértem tőlük néhány fotó készítésére és közlésére itt a blogomban, amit megkaptam és ezúton köszönöm nekik! Sajnos a fotók nem túl jól sikerültek, amiért elnézést kérek!

Végül szombat éjjel még fogtam egy kisebb pontyot, reggel pedig a rablózó szerkómat vette föl valamilyen, törpétől kicsit komolyabbnak tűnő hal, ami végül nem lett meg és ennyi volt a horgászatunk. Reggel már viszonylag korán nekiálltunk lebontani a tábort, hogy elkerüljük a nagyobb meleget és valamivel kilenc után elpályáztunk haza.

Ez most nem volt egy sikeres horgászat, de mint szoktuk, majd legközelebb újra megpróbáljuk!

december 31 2019

Csendes őrültek

Milyen emberek a horgászok? Ez bizony nehéz kérdés! Régen egyszerű lett volna a válasz: csendes őrültek! Az átlagemberek így bélyegezték meg a számukra érthetetlen módon, magányosan, órákig mozdulatlanul kapásra váró társaikat. Hiába, akit nem érint meg a varázs, annak úgy sem lehet ezt elmagyarázni.

Körül vesz minket a természet varázsa és ha elég ügyesek vagyunk…

láthatunk halakat etető Loreleit…

vagy akár íjász nimfákat :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nagyot fordult mára a világ, a „csendes őrültek” jelző kikopott a szóhasználatból, ám jöttek helyette újak. Megpróbálom ezeket csokorba gyűjteni a teljesség igénye nélkül és némi magyarázatot fűzni hozzá. Azért senki ne vonjon le messzemenő következtetéseket az alábbi szösszenetből! :)

A versenyhorgász

Ez elég egyértelmű. Az a fajta horgász, aki versenyszerűen űzi ezt a dolgot. Persze régen is voltak a helyi egyesületekben horgászversenyek, szerény díjazással, inkább csak a társasági élet kedvéért. Manapság viszont komoly nemzetközi versenyeket rendeznek, sőt, létezik világbajnokság is! Hol vannak már a csendes őrültek…

A sporthorgász

Érdekes, modernkori definíció. Sokak szerint megegyezik a versenyhorgásszal, mert sportból űzi az ipart, mások szerint a sportszerűség a halak kifogásában és visszaengedésében rejlik, megint mások szerint az állandó mozgással járó módszerrel pecázók az igazi sporthorgászok. Mindenki döntse el magának.

A pergető horgász

Itt már áttérek a módszerekre. Ők a nyughatatlan pecások. Állandó mozgásban vannak, dobálnak rendületlenül, nem tántorítja el őket sem fagy, sem kánikula. A gyűrűs horgászbot és az orsó kifejlesztéséig nem létezett ez a faj. Az ügyesebbje magának faragja a fahalakat és hatalmas az öröm, amikor sikerül valamit kifogni vele. Ha a mozgást a sporttal azonosítjuk, ők vitathatatlanul sporthorgászok. Általában lenézik a kényelmes fotelből sört kortyolgató társaikat. Habitusukból adódóan a fórumokon rendszeresen összevesznek egymással. :)

Egy jó fotóért mindent

Vajon miért hívják kutyafájának? :)

A berceli komp

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bojlis horgász

Pont az ellentéte a pergetőknek. Komoly tábort építenek, mindenféle fullextrás kényelemmel, hogy akár hetekig várják a nagy halat. Egy teljes iparág épült ki e módszer híveinek a kiszolgálására. Bedobják, beviszik, behúzzák a csalit, aztán békés nyugalomban várják, hogy a hal megakassza magát és felcsipogjon a nanotechnológiás kapásjelző. Mivel ennél a módszernél nem kell állandóan a botok mellett ülni, mégis nagyon sikeresek, sok szó éri őket, talán csak irigységből. Az viszont tény, hogy rengeteg új technikát fejlesztettek ki a halak becsapására, amit sikerrel alkalmazunk más helyzetekben is.

 

A feeder horgász

A technika nem új. Már gyerekkoromban is horgásztunk „spiccre”, ami egy kicsi, érzékeny üvegbotot jelentett, kapásjelző nélkül. Letettük a zsombékra és bámultuk a bot hegyesebbik végét, mikor mozdul meg. Fogalmam sem volt, hogy egy új módi előfutára vagyok. :) Később elnevezték rezgőspicces módszernek és elkezdtek ennek megfelelő botokat gyártani, majd bekerült a szóhasználatba a „feeder” és ez azóta is tartja magát. Kényelmes, horgászfotelból is eredményesen alkalmazható horgászatot tesz lehetővé, de állandó odafigyelést igényel. Megszállott hívei között szentségtörésnek számít az elektromos vagy más, hangalapú kapásjelző, inkább a sörről is lemondanak, vagy viszik magukkal az asszonyt felszolgálónak. :)

 

A sárgavégű

Az mondják, őskövületek és lehet benne valami. Nevüket a 30 évvel ezelőtti, sárgára festett spiccű, durung botokról kapták (Silstar, Daiwa stb.). A technikájuk ősöreg, akár a felszerelésük, de bármekkora halat kifognak vele, ha eljutnak a kapásig. Sokszor nem értik, hogy a szomszédnak a nádszálvékony pálcával miért van olyan sikere, amikor nekik kapásuk sincs. Kihalóban lévő módszer. :)

 

Csónakból pergetve

vagy a Balatont vallatva..

és nagy halakról álmodva

 

 

 

 

 

 

 

 

A C&R (catch & release) horgász

A bojlisok által kifejlesztett irányelv, magyar jelentése: „fogd ki és engedd vissza”. A C&R horgász a kifogott hallat a lehető legkíméletesebben kezeli, hogy minél kevesebb sérülést, stresszt okozzon neki (sűrű szövésű merítőháló, pontymatrac, sebfertőtlenítő, szakállnélküli horog stb.) és a mérlegelés/fotózás után azonnal visszaengedi a vízbe. Manapság már nem divat az úgynevezett terítékfotó sem, amikor a kifogott halakat haltartóban gyűjtik, majd a horgászat végén, fotózás után engedik szabadon őket. Ilyenkor a halak megsérülhetnek és később elpusztulhatnak. Sajnos hazánkban még gyerekcipőben jár ez a mentalitás, pedig nagy szükség lenne rá.

 

A húshorgász

Ismét egy ellentét. Ők azok, akiknek a horgászat pénzforrást jelent. Mindent visznek, a legkisebbtől (jó lesz a macskának), a legnagyobbig. Nekik kevés az évi kifogható 60-100 db nemeshal és személyes sértésnek veszik, hogy a 7 kiló feletti pontyot vissza kell dobniuk (RSD új horgászrend). Állandóan azt számolgatják, hogy mikor térül vissza az engedély, meg az egyéb költségek ára és csak akkor nyugodtak, ha elkezd profitot termelni a hobbijuk. Sikeres évben tele van a fagyasztó hallal, meg a szomszédok is el vannak látva rendesen. Sikertelenség esetén szidnak mindenkit és nem értik, miért nincs hal. A mottójuk – ha én nem viszem el, elviszi más!

 

Magányosan a Duna parton..

vagy táborozva a Tiszán

Néha zajosan bulizva a haverokkal

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A horgász

És végül, de nem utolsó sorban néhány gondolat az egyszerű horgászokról. Ők az univerzális pecások. Egy kicsit húshorgász, mert ha megkívánja a halvacsorát, elviszi a hozzávalót, de C&R is egyben, mert a többit visszaengedi, bármekkora legyen az. Képes órákig ülni a nádasban az úszót bámulva, de ha úri kedve úgy hozza, dobál egy kicsit rablóhalakra. Kényelmes fotelből sört kortyolgatva lesi a feederek spiccét vagy a sátorban húzza a lóbőrt, miközben az elektromos jelzők őrködnek a bojlis botok alatt. Nem sportból horgászik és néha talán nem teljesen sportszerűen, bármit értünk is ezalatt. Nekik ez hobbi, kikapcsolódás, feltöltődés a hétköznapok taposómalma után. Tiszteli a halat és nem marad benne üresség egy-egy szebb példány visszaengedése után. Van, mikor egyedül jár és élvezi a magányt, a természet szépségét, máskor zajosan bográcsol a családdal és a haverokkal. A sárgavégűt már csak a csalihalháló kiemelésére használja vagy emlékként porosodik a garázsa falán.

Ilyenek vagyunk mi, horgászok.

 

 

Hát ilyenek vagyunk mi, horgászok.

Sikerekben gazdag boldog új évet kívánok mindenkinek!

 

 

 

 

 

október 30 2019

A halkísérő

Halkísérő? Az meg miféle új módi? Ki és minek kísérgetné a halat? Ilyen és hasonló kérdések merültek fel bennem, amikor először olvastam ezt a kifejezést az RDHSZ weboldalán. Valamikor az év közepén szemembe ötlött egy cikk, miszerint a szövetség halkísérő munkatársakat keres évi 6-7 alkalomra, társadalmi munkában.

https://rdhsz.hu/index.php/hirek/318-halkisero-munkatarsakat-keresunk

Ez engem rendkívül kíváncsivá tett, így felhívtam a megadott telefonszámot, ahol a halkísérést végző Munkacsoport vezetőjével beszéltem. Elmondta, hogy vagy másfél évtizede felütötte a fejét egy szóbeszéd a horgászok közt, miszerint a telepítésre “ítélt” halak egy része nem a Dunába, hanem csarnokba, piacra, vendéglőkbe kerül. Az akkori Felügyelő Bizottság vállalta, hogy megszervez egy munkacsoportot feddhetetlen horgászokból, akik a lehalászástól a Dunába kerülésig kísérik a halszállítmányt. Ebbe a csoportba jelentkeztem, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy szemmel kell tartani, kísérni kell a telepítendő halakat a lehalászástól egészen a Dunába engedésig.

A Makádi halastavak

Hat tóból áll a rendszer

Komoly madárvilággal

 

 

 

 

 

 

 

 

Hát, nekem megtetszett ez a meló, úgy sem láttam még élőben lehalászást, az az évi néhány nap pedig nem okoz problémát. Majd ha kell, elvonom a horgászattól az erre fordított időmet. Úgyis annyi halat fogok látni a munka során, amennyit előtte sohasem és legalább lesz még egy dolog, amit lehúzhatok a bakancslistámról. Na jó, nincs is bakancslistám és ha lenne, sem lehetne rajta, mivel ezelőtt még csak nem is hallottam ilyen munkakörről. :)

Szóval jelentkeztem halkísérőnek. Némi megbeszélés, egyeztetés után elfogadták a jelentkezésemet és immár a munkacsoport teljes jogú tagja lettem.

Ezek után szólíthattok „A halkísérő”-nek. :)

Az első munkanapom október közepére, a szövetség őszi nagytelepítésének idejére esett. A továbbiakban megpróbálok egy teljes körű képet alkotni a lehalászás és telepítés menetéről.

A munkára reggel nyolckor kellett jelentkeznem a Makádi halastavak halőrházánál. A tógazdaságról itt bővebben is olvashattok:

https://www.rdhsz.hu/index.php/tevekenysegeink/haltermeles/makadi-togazdasag

Itt már egy kisebb csapat gyülekezett, mire odaértem. Ők voltak a halászok és az egyik halkísérő kollégám. Rövid bemutatkozás és beszélgetés után elindultunk a munka helyszínére. A halászok egy részét már ismertem, mert többen a szövetség halőrei voltak. A helyszínen megismerkedtem a halászati ágazatvezetővel és még néhány emberrel.

Ezt hívják halágynak

Ez a zsilip..

és itt folyik a Dunába

 

 

 

 

 

 

Valójában a munka már napokkal előbb, a halastavak leengedésével kezdődik. Ilyenkor a víz a halakkal együtt egy kibetonozott csatornába, úgynevezett külső halágyba folyik, majd innen egy ráccsal ellátott zsilipen keresztül megy a Dunába. A telepítés és a mi munkánk azzal kezdődik, hogy a halászok egy húzóhálóval végighúzzák ezt a betonteknőt, majd az egyik sarkában rögzítik a hálót, amiben ilyenkor már nyüzsögnek a halak.

Kezdődik a lehalászás

Több tonna hal van a hálóban

Kikötik a hálót

 

 

 

 

 

 

 

 

A megfelelő mennyiségű oxigén biztosítására egy úszó levegőztető készüléket tolnak a háló mellé és bekapcsolják. Ha szükséges, kisegítésként még egy benzinmotoros szivattyút is üzembe helyeznek. A teknő sarkában áll egy traktor, amihez egy markoló szerkezet van kapcsolva, csak kanál helyett jókora merítőháló van a végén. Ezzel a merítővel szedik ki a halakat és egy válogatóasztalra teszik őket. A merítőháló alja egy kötél meghúzásával nyitható és nagyjából 100-150 kiló halat emelnek ki vele egy merítéssel. A válogatóasztal egy vályúszerű csúszda, amit a halászok körbeállnak és kezdődik a móka. Minden oda nem illő halat kiszednek a pontyok közül és a válogatóasztal körüli tartályokba, konténerekbe kerülnek fajtától, mérettől függően.

A levegőztető

Egy merítés 100-150 kiló hal

és beindul a válogatás

 

 

 

 

 

 

 

 

Az immár válogatott halakat az asztal végén lévő ajtón keresztül egy műanyag kosárba eresztik. A kosárba kb. 30-40 kg hal fér. Ezt két ember felhelyezi egy mérlegre, a halászati ágazatvezető feljegyzi a súlyt, majd egy hordozható lépcsőn felviszik a teherautó platójára. Ott másik két ember átveszi tőlük és beleborítja a szállítótartályokba. A munka így folytatódik, amíg a teherautóra fel nem kerül a megfelelő mennyiség. Ez a nagyobbik, négytartályos teherautó esetén 30 mázsa körül volt.

Halfőzelék :)

Csúszik a ponty

A kiválogatottak egy része visszakerül a tóba

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Én ennek a járműnek, illetve a rajta lévő halaknak lettem a kísérője. A gépkocsivezető ellenőrizte az oxigénellátást, én megkaptam az ágazatvezetőtől a dokumentumokat (szállítólevél, víziállat-egészségőri igazolás, helyszíni haltelepítési jegyzőkönyv), elmondták a telepítés helyét és indulhattunk. Egyébként a gépkocsivezető egyben halászmester is, így sok új dolgot tanultam/hallottam tőle. A cél az M0 hídja alatti szakasz volt Dunaharasztinál. Itt már várt minket egy helyi halőr, aki biztosította a helyszínt és segített a leengedésben, majd a jegyzőkönyv aláírásával igazolta a telepítés megtörténtét. Ezt egyébként az ott lévő horgászok közül is aláírták páran.

Maga a telepítés nem túl látványos és elég gyorsan zajlik. Egy alumínium lemezből készült csőcsonkot illesztünk a tartályra, erre a csonkra egy 10-15 m hosszú, hajlékony PVC ponyvából készült cső van rögzítve, aminek a végét belelógatjuk a vízbe. Itt csak arra kell ügyelni, hogy csavarodásmentesen vezessük végig a csövet és mindig beleérjen a vízbe. Kövekre, partra tilos engedni a halat! Ilyen esetben, pl. alacsony vízállásnál, másik telepítési helyet kell választanunk.

A telepítés. M0 híd

A telepítés. Csepel.

A dokumentumok

 

 

 

 

 

 

Amikor minden kész, a halászmester kinyitja a tartály alsó ajtaját és a kizúduló vízzel együtt a halak is végigcsúsznak a csövön, egyenesen az új helyükre. Ezt megismételjük még háromszor a többi tartállyal, aláíratom a papírt és mehetünk vissza. Állítólag panaszkodtak néhányan, hogy a zárt cső miatt nem látják a telepített halakat. Ez valóban így van, de a biztonságos és könnyebb telepítés miatt belátható, hogy ez a módszer jobb, mint egy nyitott csúszda. Egyébként a megzavarodott pontyok egy része simán kiúszik a partra, nem győztük visszaterelgetni őket és ekkor azért láthatók, fotózhatók.

A halak leengedése után visszatértünk Makádra. Itt a halőrháznál lévő tóból benzinmotoros szivattyúval megtöltöttük a tartályokat vízzel, majd továbbmentünk a lehalászás helyszínére és a halászok ismét megrakták a járgányt. Mivel közben dél lett, ebédszünet következett. Ezután csak egy rövid kanyart tettünk, a halastóval szemközt lévő ezüstpartra. Ennek az oka filmforgatás volt. Egy drónnal lefilmezték az egész telepítés menetét, a lehalászástól a telepítésig és a dokumentumok aláírásáig. Szóval, benne leszünk a TV-ben! :)

A következő kanyart az immár szokásos rutin szerint ismét az M0 hídja alá tettük és ezzel vége is lett a napnak. Valójában a hal is kifogyott a hálóból, mert azért rajtunk kívül még két másik teherautóval is hordták belőle, bár ezek kisebb, két tartályos járművek voltak.

A halak szépek, egészségesek voltak, sérülésnek, fertőzésnek nyoma sem volt rajtuk. A felső tavakból szinte teljes mennyiségben fogható méretű pontyok kerültek telepítésre, sok volt közöttük a 1,5-2 kilós példány. Az alsókban már azért több volt a méreten aluli, de azok is szépek voltak. A halászati ágazatvezető szerint 80/20% volt az arány a fogható méretűek javára.

Feltankolunk vízzel

és indul elölről a móka

Szépek, egészségesek

 

 

 

 

 

 

 

 

Tehát így zajlik a halkísérő egy napja. Nincs itt semmi varázslat, amit a tónál felraktak, az a Duna-ágba bele is kerül. Mostantól fogva ameddig igényt tartanak rám és részt vehetek a telepítéseken, addig ezekről tájékoztatni fogom a nagyérdeműt! :)

 

szeptember 8 2019

Pontyrekord

Utolsó horgászatunk óta eltelt két hét, kicsit lehűlt végre a levegő, esőt is jósolt a meteorológia, tehát irány a csatorna! Amint ráfordulok a szokásos útra, újabb meglepetésben van részem. Elképesztő sebességgel hódítja vissza a természet a jussát. A két hete még szinte teljesen kopasz parton több mint fél métert nőtt a nád, csodás zöld színnel vonva be a letarolt területet. Ha ez így megy tovább, akkor jövőre pont olyan sűrű lesz, mint előtte volt, csak most nem a vízben nő, hanem a parton.

Ilyen volt

Ilyen lett 2 hét alatt

Egy kicsit távolabbról

 

 

 

 

 

 

Érdekes, hogy alig volt horgász. Talán az iskolakezdéssel csökkenhetett a pecára szánt idő? Mindegy, így legalább gond nélkül elfoglalhattuk az előző alkalommal kialakított helyet. A szokásos rutinfeladatok után indulhatott a peca. Most a kárászok voltak a célhalak, esetleg egy csuka, ezt kívánta a konyhafőnök. :) Persze ezek nehezen teljesíthető tervek, mert kárász helyett mostanság ponty jön mindenre, a csukával meg amúgy is hadilábon állunk ezen a szakaszon, de mindent megteszek a cél érdekében. Lefinomítom a pontyozó szerkót egy szem kukoricásra, az úszós is kisebb horgot kap vékonyabb előkén és nekilátok csalihalat fogni. Persze az amurok zaklatását sem függesztem föl, ráadásul van egy tervem éjszakára.

Készítettem egy olyan hosszú előkét, ami felér az ólomtól egészen a felszínig. A csali zsenge nádlevél egy nagyobb szem technopufi köré tekerve, majd ezt a szendvicset fűztem a hajszálelőkés horogra. Két éjszaka próbálkoztam vele betört nádlevelek alatt, mindkétszer volt rá fütyülős kapásom, de mire akasztottam volna, lemaradtak. Valószínűleg nem érdekelte őket a csalim, csak a belógó levelek tépkedése közben kívülről akadhatott a horog. Abba is hagytam a kísérletezést, majd legközelebb valamilyen más csalival újrapróbálom.

Kora délután megjön az első hal, egy szépséges, két kiló körüli Ráckevei pikkelyes. Ezt aztán követi a többi. Nem nagyok, a szokásos másfeles körüliek és sorban mennek vissza. Szerencsére néha beugrik közéjük egy-egy kárász, így a horgászat végére sikerül 8-10 darabbal teljesítenem a tervet.

Kettes pikkelyes

Ez sebes egy kicsit

másfeles

 

 

 

 

 

 

Kisebb beruházásba kezdtem, hogy komfortosabbá és könnyebbé tegyem ezeket a többnapos horgászatokat. A meredek parton egyre nehezebb vödrökkel vizet merni és felcipelni, viszont a páromnak (meg a kutyának) ebben az őszi kánikulában igénye van némi hűsítő pancsolásra. Meg kellett oldanom, hogy az erre a célra rendszeresített gyerekmedencét feltöltsem vízzel, de ne kelljen megszakadnom.

Vettem egy 12 voltos búvárszivattyút, ami valójában üzemanyagszivattyú, 25 méter locsolótömlőt, 30 méter vezetéket, némi szigszalagot és összetákoltam az egészet. A szivattyúra rágumiztam egy sűrű szúnyogháló darabot szűrő gyanánt és egy bottartóra drótozva belelógattam a vízbe. A slagot levágtam a megfelelő méretnél, a kábelt rákapcsoltam az autó akkumulátorára és már kész is volt a vízvezeték hálózatunk. Nem túl nagy teljesítményű a rendszer, 30 l/percet tud a kis búvár, ami a locsolótömlő hosszával és a part emelkedésével még lecsökkent valamelyest, de így is feltöltöttem a medencét és a vödröket kb. ¾ óra alatt.

Jól jött a pancsoló, mert szeptember ellenére 27 °C volt árnyékban és 23 °C volt a csatorna vizének a hőmérséklete. Mostantól a kishalakon a vízcsere gépesítve van és akár kocsit is moshatok. :) Az egész költsége 10 eFt körül volt, ami akár még olcsóbb is lehetett volna, mert tömlőből elég volt 15 méter, vezetékből pedig 20. Az autó tetejére kihelyezett napelem pedig gondoskodik az akkumulátorból kivett áram visszatöltéséről.

A vízvezetékhálózat

és a családi pancsoló

Jönnek a ködös reggelek

 

 

 

 

 

 

Visszatérve a horgászatra, a rablóhalak mostanában elkerültek, pedig rendszeresen próbálkozom a kifogásukkal. Most egy kicsit rám kacsintott a horgászszerencse, mert előbb egy kiló körüli balin, majd egy másfeles csuka nem bírt ellenállni a kishalamnak. A balin ment vissza, a csuka pedig bilincsre került és ezzel teljesítettem a tervet. Most már lógathattam nyugodtan, tisztán a horgászás öröméért. Persze ezt eddig is ezért tettem, csak így jobban hangzik. Gyerekkoromban mindig mindent tervszerűen kellett végezni, sőt, még voltak 5 éves tervek is, talán onnan maradt ez rajtam. :)

Kilós balin

és a másfeles csuka

ez meg a szombati eső

 

 

 

 

 

 

Szombaton kaptunk egy jókora esőt, amitől a frissen kiszedett iszap alaposan felázott, ezért egy darabig tocsogtunk a sárban. Kicsit el kell majd egyengetnem a partot, mert a gödrökben sokáig megáll a víz és éjjel elég kellemetlen belelépni, miközben rohanok a bot felé. Ez volt az utolsó éjszakánk és egy maszatolós kapáshoz igyekezvén (később kiderült, hogy egy törpe volt) éppen a pocsolyákat kerülgettem, amikor a kishalas botomon csattan a karika, felsír a nyeletőfék.

Mivel éppen ott járok mellette, beverek neki, de már engedem is lazábbra a féket, mert valami elemi erő majd kitépi a kezemből a botot. Pillanatok alatt lehúz 20-30 méter zsinórt és megállás nélkül megy felfelé a csatornán. Nincs mese, mennem kell utána a parton. Most aztán hatalmas szerencse, hogy kotortak és kopasz az egész. Simán sétálok, csak a sár akadályoz egy kicsit. Pár héttel ezelőtt ezért a halért valószínűleg be kellett volna mennem a vízbe és talán még akkor sem lett volna meg. Most viszont tiszta a meder, csak a túloldalt van nádas, de a hal csak megy középen, nem akar áthúzni oda. Nekem ez jó, mert odaát a kéthorgos szerelékkel hamar véget érne a csatánk. Úgy 50-60 métert mentem utána, amikor megfordul és elindul visszafelé. Rendes hal ez, tudja, hogy ott maradt a merítőm a másik bot mellett. :)

A csalihal miatt először természetesen harcsára tippeltem, de most már kezd gyanús lenni a dolog. Nem veri a farkával a damilt, nem csinál semmi jellemzőt, csak úszik megállíthatatlanul. Egyszer a Kunin beleakadt a twisterem egy 15 kilós busa hátába az úszott ilyen lassan komótosan.

Tényleg rendes hal, amikor már kezdek aggódni, hogy beleúszik a másik bot zsinórjába, ismét megfordul. Gyorsan fölkapom a merítőt és megyek utána. Kezd már lassulni, érezni, hogy fárad.  Megint megfordul, most végre meglátom, kivel küzdök és leesik az állam! Ez egy ponty! Egy jó nagyra nőtt ponty. Úgy tűnik, mellém szegődött Nepomuki (állítólag a halászok, horgászok védőszentje), mert gond nélkül sikerül a merítőbe terelnem. Kivenni már nehezebb volt a sáros csúszós parton, de végül ez is összejött. Azt már egyből láttam, hogy ez az eddigi legnagyobb kifogott ponty a pályafutásom során, a mérleg pedig kicsivel több, mint 14 kilót mutatott. A pontymatrac súlyának levonása után 13,80 kg lehetett a pontos súlya.

Sajnos a fotók nem sikerültek túl jól, a nagy sártól pedig a hal is piszkos lett egy kicsit. Nem foglalkoztam a lemosogatásával, hogy minél hamarabb visszaengedjem, nehogy megsérüljön ez a gyönyörű példány. Mivel a nagy kapkodásban az orsót elfelejtettem mellétenni viszonyítási alapnak és a hosszát sem mértem meg, a matracom hossza 93 centi, így talán jobban érzékelhető a mérete.

Még annyit, hogy rendesen szájba volt akadva a horog, szóval ez egy ragadozó ponty volt. A mérete alapján a rekordlistára is felfért volna, de mivel ez egy éjfél körüli móka volt, nem akartam másnapig pontyzsákban tartani, meg egyébként sem érdekel különösebben ez a rekordos dolog. Az biztos, hogy vennem kell egy másik pontymatracot, mert ekkora halakhoz ez már kicsi. :)

A 14-es rekordponty

meg a vasárnapi aprókból egy

Ez meg a vége

 

 

 

 

 

 

Vasárnap délelőtt még fogtam néhány kisebb potykát és ezzel zárult a horgászatunk. A kárászokat meg a csukát elhoztuk, a többi ment vissza. Ismét bebizonyította ez a kis csatorna, hogy tud meglepetésekkel szolgálni! :)

Free Blackberry Phones for Sale | Thanks to Savings Account Rates, Best CD Rates and Credit Repair