november 20 2020

Halkísérés – őszi telepítések

Lezajlottak az RDHSZ őszi telepítései és ebből most én is kivehettem a részem. Ismét a Makádi halastavakból történt a telepítés és az immár szokásos menetrend szerint reggel nyolckor kezdődött a műszakom. Időben érkeztem, a halak már a hálóban, éppen kezdődött a kimerítés, mérlegelés.

Ebben a lehalászásban rengeteg volt az egy-két nyaras ponty, ezért a válogatás sokkal lassabban haladt, mint korábban. Gyakorlatilag most a nagyobb pontyokat szedték ki a válogatóasztalból külön kosarakba, az apraját pedig végigcsúsztatva, az asztalvégi ajtón eresztették kosárba.

A kispontyokat az egyik kéttartályos teherautóba borították a halászok és visszakerültek az egyik tóba továbbnevelésre. Ezeknek a tartályoknak a vizébe beleszórtak pár kiló sót, amit egy kicsit furcsállottam, de az egyik halász elárulta, hogy fertőtlenítő, parazita- és gombaölő hatása miatt teszik bele. Az alatt a rövid idő alatt, amíg a pontyok belekerülnek a másik tóba, nem lesz tőle semmi bajuk. Gyakorlatilag ez egy sós leöblítés.

A nagyobb potykák a négytartályos teherre kerültek, azokat vittük telepíteni a Dunába. Szinte mind fogható méretű volt és nem volt ritka a 3-4 kilós példány közöttük. Az M0 hídja alatt lettek telepítve.

Állítólag mostanában felkerült a netre néhány videó, illetve fotó, ami szerint nem oda való halak is kerülnek a telepítésbe. Nem tisztem védeni a halászokat és a szövetséget, de a tapasztalatom az, hogy mindent megtesznek ezek elkerülésére. Megdöbbentő és szinte hihetetlen dolog, hogy a törpeharcsák a pontyok szájába bebújva vészelik át a válogatást. Higgyétek el, hogy a fotókon látható törpéket nem a halászok dugdosták a pontyok szájába, hanem külön nekem mutatták meg egy fotó erejéig a válogatáskor.  

Valószínűleg a hálóban összesűrűsödött, tátogó pontyok szájába véletlenül vagy a menekülés reményében ugranak bele az apró törpék, majd a tartályokban, ahol már csökken a halsűrűség, kiúsznak vagy kiköpi a ponty őket. Belátható, hogy ez szinte észrevehetetlen a több ezer hal válogatása közben.

Szendőfi Balázs kisfilmje az őszi lehalászásokról és telepítésekről:

A filmen jól látható, amint az amur és kárász kiválogatásra kerül. Az amur nem a telepítési koncepció része, mint ahogy egy kedves fórumtársunk feltételezte.

Pont ugyanígy kiválogatásra került minden más. Márpedig most, hogy a lehalászás végére értünk, volt a hálóban minden. Rákok, pézsmapocok, törpe, naphal, apró süllő, csukák mindenféle méretben stb. Szóval volt dolguk a halászoknak a válogatóasztal körül.

Ezzel zárult az idei év utolsó halkísérése, a telepítési adatokat megtaláljátok a szövetség weboldalán:

https://www.rdhsz.hu/index.php/hirek/515-az-oszi-telepitesek-tenyadatai

október 28 2020

Pesti horgász a Balatonon

Szeptemberben végre sikerült lejutni a Balcsira egy jó stéges pecára. Hát, a jótól igen messze volt, de legalább gyakoroltuk a stégre való bejutást és lassan kialakul, hogy milyen cuccokra van feltétlenül szükségünk egy éjszakai horgászathoz.

Igen, éjszakai horgászat lett a vége, mert a hosszan elhúzódó nyár vagy enyhe ősz miatt gyakorlatilag tele volt a Balaton pancsolókkal, így a nappali horgászatról lemondtunk. Igazából az éjszakai sem volt mentes a fürdőzőktől. Előfordult, hogy hajnali egykor fiatalok egy csoportja tőlem húsz méterre zajosan fröcskölte egymást, a parton meg sok helyen reggelig tartott a dáridó. Szóval nem csoda, hogy a halak messzire kerülték a környéket. Gyakorlatilag a három nap alatt 20-25 keszeget fogtunk és annyi.

A következő és egyben idei utolsó lógatásunkat az október 23-i ünnepi hosszú hétvégére időzítettük. Ezt már egybekötöttük a stég kiemelésével és felvitelével a telekre, ezért egy utánfutóval döngettem Lellére.

Kellemes őszi időt jósoltak, a víz már lehűlt 12 °C fokra, tehát fürdőzőkre nem kell számítanunk, minden adott egy jó évadzáró balatoni pecára. Kipakoláskor tudatosul bennem, hogy a melles csizmát otthon hagytam. Az még hagyján, hogy nem tudok bemenni a stégre horgászni, de a kiemeléshez minimum három ember kell, Laci és Ede ketten nem tudják kihozni. A 12 °C fokos vízbe pedig nem fogok bemenni kisgatyában. Összedugtuk a fejünket tanakodni és kiokoskodtuk, hogy a Laci és a szomszéd megpróbálnak egyet kölcsönkérni a közeli tűzoltóságról. Sikerült is nekik valami M-zároltat szerezni, csak éppen 42-es méretben. Az én lábam 44-es, de végül rámjött. Mivel pocakban is elég szűk volt, nagyjából úgy néztem ki benne, mint a Michelin-baba és ezzel komoly röhögést váltottam ki a körülöttem lévőkből. :)

Mivel itt a hírek gyorsan terjednek és segítőkészek az emberek, egy másik szomszéd is hozott egy katonai vegyvédelmi ruhát. Ebbe eredetileg katonai bakanccsal együtt kellene belebújni, de ez valami női méret lehetett, mert csak cipő nélkül tudtam felhúzni. A kis méretnek megfelelően derékban ez is szorított rendesen, ami újabb röhögést váltott ki a társaságból.

Így már két melles csizmával felvértezve neki mertem vágni az éjszakai stéges pecának. Laciék inkább a csónakos süllőzést választották, ezért egyedüli lógatásra készültem.

Azért sikerült a molnárkocsit úgy megraknom, mintha egy hétre készülnék. Az összes cuccot csak három fordulóval tudtam behordani a stégre. A szomszéd vigyorogva meg is jegyezte: erről ismerni meg a pesti pecásokat! A helyiek két botot, egy vödröt és egy merítőt visznek csak magukkal. :)

Sötétedés előtt nagyjából két órával vonultam le a partra és a párom jött segítőnek. Természetesen a kellemes őszi időnek megfelelően a szabadstrandon még elég sokan bóklásztak és élvezték a bágyadt napsütést. Na, gondoltam, lesz itt röhögés megint, amikor beöltözöm! Egy darabig nem röhögött senki vagy csak én nem hallottam. Behordtam a cuccot, a párom pedig visszavitte a molnárkocsit. Ez öreg hiba volt, de erről majd később.

Az utolsó fordulónál még nem másztam föl a stégre, hanem bevittem a bóját és megszórtam körülötte etetőanyaggal a vizet. Már éppen visszaértem és kezdtem volna felmászni, amikor kiszúrtam, hogy három hattyú egyenesen a bójám felé tart és már majdnem odaértek. Gyorsan megindultam vissza és elkezdtem hessegetni őket. Na, ekkor hallottam meg az első kuncogásokat a partról. A hattyúk odébb mentek, de amint hátat fordítottam nekik, újra megindultak a bójám felé. Mivel nem volt nálam más, csak az üres vödör, mertem bele egy kis vizet és jó nagy lendülettel közéjük vágtam. Ez aztán megtette a hatását! A madarak szétrebbentek, mögöttem a nézőközönség meg hangos röhögésben tört ki. Hiába, úgy tűnik, ez egy ilyen vidám nap. :)

Végül biztonsági okokból az etetést jelző bóját kb. 20-25 méterrel beljebb vittem, ami nem volt rossz ötlet. A hattyúk nem adták fel, de a csalinak betett bója mellett nem találtak semmit, ha meg közelebb próbáltak jönni, elkezdtem őket egy 60 grammos ólommal bombázni. Ettől aztán egy kicsit távolabb úsztak. Még jó, hogy három botot hoztam magammal, így az egyiket kinevezhettem hattyúriogatónak. :)

Azért egy dolgot elfelejtettem, letakarítani a stéget! Ezért most kénytelen voltam madársz@rban ücsörögni egész éjjel. Üsse kő, voltam már rosszabb helyen is!

A tűzoltóktól szerzett mellescsizma bal lábszára valahol térd alatt beázott, de szerencsére erre gondoltam és hoztam tartalék zoknit. Mire mindennel elkészültem már erősen kezdett lefelé bukni a napocska. Cájgok bedobva, kapás semmi. A csalik variálgatása sem hozott eredményt. Gilisztára volt néhány maszatolás, de leginkább csak megcsipkedték.

Jóval sötétedés után, 9 körül jött meg az első dévér. Mivel csak a gilisztát ették, azt is elég ritkán, a másik botra is azt tettem. Fogtam 5-6 darabot, aztán éjfél után leálltak teljesen. Hajnali kettőig bírtam, de utána már nem láttam sok értelmét kint ücsörögni, ezért összepakoltam. Beöltözéskor szembesültem megint egy problémával. A két számmal kisebb méretű csizma amúgy is nehezen jött a lábamra, de most, hogy beázott egyszerűen képtelen voltam rendesen beledugni a bal lábam. A vizes csizma mintha ragadt volna. Bő tíz perc küzdelem után már kezdtem föladni, amikor végül sikerült.

Mivel a párom visszavitte a molnárkocsit, az első körrel el kellett mennem a telekig, beöltözve a mellesben, majd a kocsival visszatérve még kettőt fordultam a stéghez és utána már felpakolva, de legalább a mellescsizmát levéve vissza a telekre. Érdekes módon a csizma lefelé egész könnyen lejött. Rendesen kifáradtam ettől az éjszakai sétától, nem kellett altatni.

Másnap már kora délután kivonultam, immár egy kicsit csökkentett felszereléssel, a másik mellescsizmával és egy lánccal ellátott lakattal. Így a molnárkocsit oda tudtam láncolni egy oszlophoz, a cuccaimat pedig két fordulóval bevittem. Lassan kialakul ez! :)

Laci és Ede bementek a gumicsónakkal süllőzni és úgy 800 méterre pont előttem voltak. Mivel előtte jócskán befröccsöztek, elég zajosan horgásztak egész addig, amíg az Ede meg nem próbálta kiüríteni a hólyagját. Ez egy gumicsónakból nem egyszerű művelet, főleg ha be van málnázva az illető. Nem is sikerült ez Edének, illetve sikerült, de csak úgy, hogy kiesett a csónakból. Mondanom sem kell, hogy a visszamászás már jóval nehezebben ment és elég sokáig tartott, még a Laci segítségével is. Persze közben egyfolytában röhögtek meg kiabáltak, a parton sétálók legnagyobb megrökönyödésére. Még jó, hogy eléggé bent voltak, így a partról nem lehetett látni, hogy mit csinálnak pontosan. Ezzel vége lett a horgászatuknak és mikor kivonultak, végre csend ereszkedett a környékre.

Nekem semmi értelme nem volt ilyen korán kijönnöm, mert a hattyúkkal való hadakozáson kívül más nem történt egészen este 8 utánig. Akkor, mint tegnap, elkezdtek enni a keszegek, majd beugrott a hétvége egyetlen potykája, egy másfeles pikkelyes és annyi. Most hajnali egyig bírtam a strapát.

Az utolsó pecát már úgy időzítettem, hogy sötétedésig elkészüljek mindennel és csak éjjel horgásztam. Fogtam még pár keszeget, aztán éjfélkor befejeztem.

Vasárnap reggelre betört egy hidegfront, ezért a stéget már esőben kellett szétszednünk és felhozni, de végül sikerült. Ezzel zárult az idei szezonunk a Balcsin. Hazafelé már szakadó esőben jöttünk.

Jövőre lesz egy rendes csónakunk ezért a stéget berakjuk az eredeti, 150 méterre bent lévő helyére. Ott talán nyugodtabban tudunk horgászni róla és a fogások is jobbak lesznek, a csónakkal pedig könnyű lesz bevinni a cuccot.

augusztus 25 2020

Tűzijáték helyett peca

Sajnos az idei év nem a horgászatról szólt nálunk. Május elején voltuk utoljára a csatornán, május végén beiktattunk egy dunai pecát Tökölnél és annyi. Most viszont úgy döntöttem, hogy az augusztus 20-i hosszú hétvégét horgászattal kell eltöltenem vagy már nem is nevezhetem horgásznak magamat! Egy kocapecás is többet lógat egy évben, mint én jelenleg!

Úgy tűnik, a lakókocsim felújítása kicsit tovább fog tartani a tervezettnél, ezért csak a sátorozós peca jöhetett szóba. Ez volt az egyik ok, amiért nem tudtunk lemenni a csatira. Valahogy mindig úgy alakult az időjárás, hogy nem volt alkalmas a sátorozásra. A Balaton a szezon miatt szintén felejtős volt, talán majd szeptember-október környékén összehozunk egy-két lógatást ott is.

Szóval augusztus 20, irány a csatipart. Egy kicsit csaltam, mert én már szerda délután elkezdtem a hosszúhétvégét, a család majd másnap jön utánam. Legalább volt egy nyugodt éjszakai pecám. Persze azért az ebet vittem, hogy mégse legyen olyan nyugodt.

Leérek a csatira és jön a meglepi! Már megint teljesen kopasz a part. Amikor legutóbb itt voltam májusban, még nem nőtt meg rendesen a nád, most pedig már letarolták az egészet. Ráadásul mindkét oldalon. Úgy tűnik, a Vízügy egyre komolyabban veszi a feladatát. A hűsítő árnyat adó nádasba ülős terveim egy pillanat alatt semmivé lettek. Pedig itt ekkorra már 2-3 méter magas nád szokott lenni. Semmivé lettek a vízpartra ültetett fáim is. A kaszagépek nem kegyelmeztek nekik. A parttól beljebb ültetett fák meg valakinek nem tetszettek, mert tőből kivágta őket valamilyen szerszámmal. A tíz elültetett fából egy maradt, mert azt valószínűleg nem vette észre a gazban. Valamilyen más módszert kell kitalálnom a faültetésre.

Na mindegy, a lényeg, hogy végre lent voltam a parton és elkezdhettem horgászni! Csináltam két etetést, egyet a feedernek, egyet az úszósnak. Bedobtam a kishálót és arra is szórtam egy kevés gyurmát. Beállítottam a horgászszékemet, pattintottam egy sört és nekiálltam élvezni az életet! :)

Ráértem nézelődni, mert kapás az nem volt semmire. Érdekes módon a törpék sem nagyon jelentkeztek, csak csontira. Felnéztem a kishálót, de semmi. Még háromszor próbálkoztam vele, aztán kivettem a match botot és nekiültem spiccbottal snecizni. Az sem jött össze. Teljesen eltűntek a halak! Nem volt mit tenni, így hát felállítottam a sátrat, a pavilont és előkészítettem a napernyőket. Mert most ugyan egy kicsit lehűlt a levegő, de hétvégére már megint 27-28 °C fokot jósoltak.

Ahogy közeledett az este, előkerültek a halak. Fröccsentek a snecik, csobbantak valami nagyobbak is néha. Gyorsan nekiültem spiccbotozni és a kishálót újraélesítettem. Fél óra alatt megfogtam az éjszakára valót. Snecit, keszegeket, bodorkákat vegyesen. Érdekes dolog ez, hogy napközben semmit nem fogok, most meg egy merítéssel 10-15 kishalat. Hová tudnak így eltűnni?

Rohamosan sötétedik, ezért átállok éjszakai üzemmódra. Előkerülnek a lámpák, szúnyog elleni füstölők, világítós úszók stb. Három újdonságom van, amit ki szeretnék próbálni az éjszaka folyamán. Mindhárom egyenesen a kicsi kínai testvéreinktől származik. Vagyis az Aliexpress-ről.

Az első egy fejlámpa, ami kicsi, könnyű és fergeteges fényereje van. A második egy nagyon szuper világítós úszó, hatalmas, teljes hosszában világító trikolor antennával. A harmadik pedig egy elektromos légycsapó. Ez utóbbi egy asztali dokkolóval is el van látva és éjszakai üzemmódba kapcsolható. Ilyenkor kék ledek csalogatják hozzá a rovarokat, a 3000 V feszültség pedig gondoskodik róla, hogy ne repüljenek tovább. Egy-egy szúnyog halálát komoly elektromos kisülés jelzi, nagyjából akkora csattanással, mintha egy régi durranószalagos játékpisztollyal csattogtatna valaki. Hamar rájöttem, hogy ez itt nem használható. A sok rovar miatt folyamatosan sercegett/csattogott, a hangjától pedig a kutyám teljesen kiakadt és ugatva elkezdett fel-alá rohangálni a parton. Szóval a nyugodalmas éjszaka reményében inkább kikapcsoltam és eltettem. Ettől függetlenül otthon a szobában vagy a lakókocsiban nagyon hatásos. Szerencsére a fejlámpa és a világítós úszó tökéletesen tette a dolgát.

Közben szép lassan rám sötétedett, kapás meg semmi. Illetve az úszóst néha meglökdöste valamelyik törpe, de az erjesztett kukorica nem kellett nekik. Csodás este volt. Elült a szél, a kellemesen lehűlt levegőtől vagy a füstölőktől eltűntek a szúnyogok, csobbantak a halak, én meg csak ücsörögtem a székemben és még a kapás sem hiányzott. Aztán mielőtt teljesen elpunnyadtam volna, egy komolyabb rablás ráébresztett, hogy ideje bevetni a kishalas cájgot.

Fájó szívvel kitekertem a csodálatosan világító úszómat és a kocsi hátuljánál nekiláttam felcsalizni a másik botom. Miközben turkálok a csomagtartóban, lassan jut el a tudatomig a koppanás, amit szinte minden horgász ismer. Ránézek a bedobott boton lévő karikára és mintha lejjebb lenne egy kicsit. A következő pillanatban fölcsapódik a karika és megszólal az a jellegzetes síró hang, amire egész délután vártam. Azonnal eldobok mindent és futok a bothoz. Visszaváltom a nyeletőféket, beemelek neki, de továbbra is sír a fék, csak most egy kicsit öblösebb hangon az első. Jó halnak tűnik. Lehúz 5-10 méter zsinórt, megáll, újra lehúz egy keveset, forog egy kicsit. Bent van a víz közepén, ezért amurra gyanakszom. A következő pillanatban odaver egyet a zsinórnak és megkönnyebbül a bot. Nem szakadtam, megvan minden a szereléken, egyszerűen kiakadt a horog. Előfordul ez, de azért egy kicsit bosszankodom. Sebaj, legalább volt egy jó kapásom.

Szerencsére a következő kapásig még egy fél órát sem kellett várnom. A 3 kiló körüli pontyot gyorsan a merítőbe terelem. Azért az előző jóval nagyobb lehetett, de mint tudjuk, mindig az a legnagyobb, amelyik lemaradt. :)

A következő ponty beugrott a szemközti nád közé és lemaradt. Hajnalban jött még egy kisebb, ami az orrom előtt maradt le és ezzel ennyi volt erre az éjszakára.

Délelőtt megjött a családom. Bővültünk egy taggal. Mostantól egy fekete-fehér kandúr cica is a családhoz tartozik és részt fog venni a horgászatokban. Igazi rosszaság. Mindennel játszik, a vödörben lévő kishalaktól meg teljesen bezsong. Később azt is kiszúrta, hogy a spiccbottal rángatom ki a sneciket és komoly ugrásokba kezdett a levegőben reptetett halak után. Ez aztán a túlparton elhaladó horgászokat is megállásra és mosolyra késztette, mi meg dőltünk a röhögéstől. Párszor még a bedobott úszó után is majdnem beugrott. A kishalas hálóval fogott teknős rendkívül érdekelte, de a legnagyobb poén egy öt centis törpeharcsa volt, amit odadobtam neki. Szinte azonnal megszúrta a talpát, ettől aztán úgy begorombult, hogy vadul elkezdte pofozni, mint amikor kígyóval találkoznak a cicák. Gondolom, a szúrás helye neki is éghetett, mert felváltva pofozta a halat és nyalogatta a talpát. Legközelebb már biztos óvatosabban bánik a törpékkel. Vízi macska lesz ebből nagykorára.

Ez a nap nem a halakról szólt. Igazi meleg volt, kapás semmi, ezért inkább iszogattunk, beszélgettünk. A fiam és a barátnője, na meg a kutya még a hűsítő csatornavizet is kipróbálták.

Az este nyugodtan telt, pedig komoly csobbanások, rablások hallatszottak mindenfelől. Aztán éjfél előtt ráugrott egy kölyökharcsa a kishalra, majd kicsivel később egy valamivel nagyobb, végül pedig egy 2,5 kilósnak is megtetszett. Érdekes, vajon honnan kerültek ezek ide?

A következő nap szintén nyugisan telt, éjjel fogtam még egy hármas pontyot és ezzel vége volt a halfogásnak erre a hétvégére és talán erre az idényre itt a csatornán.

Talán Balatonra még lejutunk egyszer, mielőtt a stéget kivennénk.

Free Blackberry Phones for Sale | Thanks to Savings Account Rates, Best CD Rates and Credit Repair