Kutyavilág

Kutya nélkül nem élet az élet! Legalábbis nekünk. Roxy kutyánk elvesztése hatalmas űrt hagyott bennünk, mintha egy családtagot vesztettünk volna el és valóban, ő nálunk családtag volt. A hét év alatt, amit együtt tölthettünk, rengeteg horgászos, játékos élményünk volt. Többször aludtunk egy sátorban vagy éppen az autóban, ha meglepett a rossz idő. Kánikulában együtt úsztunk a csatornában, kapástalan időszakokban pedig mindig ment a játék. Neki olyan nem volt, hogy valami nem játék. Képes volt egy fűszálat odahozni, hogy dobjam el, utána meg öt percig kereste a többi fűszál között. smile Nem volt olyan horgászatom, hogy legalább a kutyát ne vittem volna magammal.

Szóval, ezt az űrt sürgősen be kellett tölteni és hamarosan meg is találtam Roxy kutyám utódját, egy 8 hetes gyönyörű németjuhász kislányt. Néhány óra és pár km levezetése után boldog gazdijai lehettünk a szépségnek. Igen ám, de el is kellene nevezni a kutyust, mégsem szólíthatjuk csak kutyának vagy ebnek. Aki meglátta, rögtön úgy kiáltott fel, hogy „jaj, milyen cuki!”, ezért először a Cuki néven gondolkodtunk, de én olyan jellegtelennek találtam. Manapság mindenre szokás ráaggatni a cuki jelzőt.

Ahogy teltek-múltak a napok és egyre jobban kiismertük egymást, kialakult bennem egy régi szép becenév, mégpedig a Panni. A nevet a kutyus egyik tulajdonsága ihlette. Az rendben van, hogy egy ilyen kicsi kutya még elég sokat nyüszköl, de ő a nyüszkölés mellett furcsa, panaszkodó, nyögő, néha hümmögéshez hasonló hangokat produkál, még alvás közben is. Ezekből az elégedetlenkedő nyögésekből jött a neve: Panaszkodó Panni. smile

Panni tízhetes korában megkapta a második kombinált oltást, így elérkezettnek láttuk az időt, hogy bemutassuk neki a vízpartot. Irány a csatorna!

Egynapos pecára készültünk a szokott helyre. Lehetne már több napra is jönni, mert végre engedélyezett az éjszakai horgászat, de most meg az időjárás nem kedvezett a sátras lógatásnak. Sebaj, legalább egy napra kiszakadtunk a város zajából.

A helyünk szabad, illetve szinte az egész csatorna szabad, összesen két horgászt láttunk útközben. Úgy tűnik, nemigen használta más sem a helyet, mert a növényzet kezdi visszahódítani a két éve kikotort és legyalult partot és szemetet sem kellett szednem. Legközelebb azért kaszát, kapát és ásót is hoznom kell, hogy rendbe tegyem egy kicsit a terepet.

Kora tavasszal ismét ültettem néhány fácskát, de most meg a vadak rágták le őket. Egy platán azért úgy tűnik, megmarad, ha valamelyik társunk ki nem vágja. Ezek a platánok jó árnyékot adnak és gyorsan nőnek, talán még megérem, hogy hűsölhetek alatta. Nálam a kertben minden évben kikel néhány magonc, sajnálom őket kidobni.

A csati magas vízállású, folyik rendesen és eléggé zavaros. A vízben zöldmoszat, a tetején pedig úszó nádtutajok nehezítik a horgászatot. Sűrűn kell kitekerni a cájgokat és lepucolni a zsinórt vagy leszedni a ráakadt nádszárakat. Balra csináltam egy etetést tavalyi erjesztett kukoricából és rádobtam a feedert, csemegével csalizva. Magam előtt szintén csináltam egy etetést, de ezt rendes begyúrt etetőanyagból és egy kevés csemegéből, majd nekiültem úszóssal vallatni a kotort medret.

Természetesen törpe volt az első jelentkező a feederen felkínált csemegére. A második után lecseréltem a csalit erjesztett kukoricára, de arra mozdításom sem volt, így később visszatértem a csemegére. Inkább fogjam sűrűn a törpéket, mintsem egy napon keresztül várjam a kapást, talán hiába. Ráadásul elég jó, sütnivaló méretűek voltak.

Az úszóssal nem találtam a halakat. Néhány apróbb törpe felvette a csontit vagy pinkit, de inkább keszegféléket szerettem volna fogni. Egy idő után lecseréltem a hatméteres botot egy négyméteres snecizőre és megpróbáltam kishalat fogni. Természetesen nulla sikerrel. A csalihalas hálóval szintén kudarcot vallottam. Végül 10-es monofil előkére felkötöttem egy olyan pici horgot, amire csak egy csonti fért, de ezzel sem tudtam snecit fogni. Pedig időnként ott voltak előttem, de csak megbökdösték a nyüvet, megenni egy sem akarta. Mérgemben rátettem egy szem pinkit és leengedtem a fenék közelébe. Ez meghozta az első keszeget, egy bő kéttenyérnyi dévért. Gyorsan jött még 3-4 belőle, meg két kárász, aztán valami nagyobb letépte a horgomat. Hiába, ez snecikhez volt méretezve, nem félkilós halakhoz.

Rá kellett jönnöm, hogy ez volt az utolsó ilyen pici horgom. Illetve egyet még találtam, de az már egy kicsit nagyobb volt. Nem is volt rá kapás. Aztán a sokadik úsztatásra azt is letépte valami. Kezdett a gutaütés kerülgetni. A következő méretű horgom már jóval nagyobb volt és vastagabb zsinórra kötöttem. Erre már végképp csak törpe jött. Ilyen az élet, vennem kell apró horgokat.

Dél körül fütyülős kapás a feederen. Jó halnak tűnik, óvatosan fárasztom. Végül sikerül szákba terelnem a három kilós ráckevei pikkelyest. Nagy az öröm, végre az asztalunkra kerülhet egy kis halleves és némi rántott ponty. Ki vagyunk éhezve már a friss halhúsra, de az meg mégsem járja, hogy egy horgász a piacon vegye! Szóval most húshorgászok leszünk és visszük, amit fogunk. Ha fogunk…

Délután elkapott minket egy zápor, ezért a kocsiba menekültünk. Természetesen ilyenkor jön a kapás. Ismét a feederen (más nem is volt bedobva). Egy 20 centis balin vette föl a két szem csemegekukoricát. Az anyád! Az erős szembeszélben alig bírok bedobni. A vihar viszonylag hamar elvonult, de az eső még vagy két órán keresztül esegetett. Közben a feederrel ismét fogtam egy jókora törpét.

Egy csendesebb időszakban gyorsan bedobtam egy halszeletes szerkót. Vége a süllőtilalomnak, a viharban pedig szeretnek enni. Le sem tettem a botot, máris húzza valami. Akasztok és az előzőnél is nagyobb törpét húzok ki. Ebből a méretből jöhetne még pár darab. Úgy tűnik, a fejére ejtettem a csalit, mert több kapás nincs. A felélénkülő eső ismét a kocsiba zavar.

Talán tíz perce ülhetünk bent, amikor ránézek a botokra és nem látom a halszeletes karikáját. Kikászálódok a kocsiból, karika a földön, a zsinór teljesen belazulva. Leveszem a karikát, csévélem fel a zsinórt, végül magam előtt érem utol a túloldalra dobott szereléket. Van ám rajta hal is és elég jókat rúg. Beakasztok neki egyet, biztos, ami biztos alapon. Inkább most maradjon le, mint szákolás előtt. Furcsán, szokatlanul forog a hal, egy darabig nem tudom hová tenni. Aztán a zavaros vízben egy pillanatra felcsap a farkával és kiderül, hogy harcsával küzdök, de nem törpével.

Persze ez csak egy kölyökharcsa, de a sok törpe után jól esik birkózni vele. Most már hamar szákba terelem a 70 centi és 3 kiló körüli szürkét. Gyors fotó és megy vissza. Szerencsére a horog csak a csontos szájszélbe akadt, így egy kicsit fáradtan, de sérülés nélkül elúszott. Ezeken a csatornákon ritka vendég a szürke és nem túl nagy méretűek. Nekem még 5 kilónál nagyobbat nem sikerült fognom és van, amikor évekig kicsivel sem találkozom, annak ellenére, hogy szinte minden éjjel rablózom kishallal vagy halszelettel.

Ez volt az utolsó valamirevaló hal a mai napon. Pár törpét még fogtam, de aztán indulnunk kellett, mert a párom másnap korán reggel ment dolgozni.

Panni kutyus rendkívül élvezte a csatornapartot. Rengeteg új dologgal találkozott és kitágult számára a világ. A csatornavíz kifejezetten érdekelte, a tükörképét megmorogta benne. Az első törpeharcsával való találkozás is sikeres volt. Annak ellenére, hogy a macskánknak egyből megszúrta a talpát, a kutyus valami veleszületett ösztönnel úgy fogta meg, hogy véletlenül se érjen a tüskékhez.

Ez egy jó nap volt. Nagyon kellett már a lazulás. Legközelebb megpróbálok egy vagy több éjszakát lent tölteni. Hiányzik egy jó világítós úszós pecázás, meg az éjszaka csendjébe hasító nyeletőfék hangját is jó lenne újra hallani. smile