Augusztus 20. Végre ismét egy hosszúhétvégés ünnep, ami némi szabadsággal megfejelve majdnem egy hét horgászat lehetőségével kecsegtet. Mostanában egy kicsit hanyagoltam a csatornákat, közel két hónapja feléjük sem néztem, bár ebben közrejátszott a balatoni peca és a kánikula. Mivel némi lehűlést ígértek a levelibékák, itt az ideje egy szerdától keddig tartó csatornapecának. Ráadásul a hétvégéig egyedül leszek, mert a páromnak nem sikerült szabadságot kivennie. Ennek vannak előnyei és hátrányai. Három napig konzervet ebédelek, nincs, aki elmosogasson és még a kávét is nekem kell főznöm. Cserébe a halaknak szentelhetem minden figyelmemet, ez pedig már önmagában megéri ezt a kis nélkülözést. :)

Persze azért a kutyámat levittem magammal, hogy legyen, aki figyel akkor is, amikor én már fáradok. Már megtanulta az okos dög, ha megszólal az orsó fékje, akkor mindig felugrok vagy kiugrok a lakóból, ezért intenzív ugatással jelzi az ilyen kapásokat. Persze azért nem lehet teljesen komolyan venni, mert a bivalyoktól kezdve a sünökig mindent megugat. :) Abban viszont mindig biztos lehetek, ha megszólal az elektromos jelző és elkezd ugatni a kutyám, akkor szól a fék, még ha én nem is hallom.

Szóval szerda délelőtt elértem a kedvenc csatorna hídját, majd jobbra fordulva megdöbbenve beleállok a fékbe! Ameddig csak ellátok, kopasz a part! Eltűnt a nádas, eltűntek a fák, a bokrok, de még a fű is! Nézem egy darabig a holdbéli tájat, mire leesik a tantusz: jé, kikotorták a csatornát!

 

 

 

 

 

 

Lassan továbbmegyek, majd ismét fék: nemhogy kikotorták, most kotorják! A távolban látom, ahogy a hatalmas sárga munkagép forgolódik a parton. Némi elmélkedés után félreállok a szerelvénnyel és gyalog, a kutyámmal folytatom az utat. Inkább egy kilométer séta, mint hogy ennyit tolassak vissza, ha nem tudok megfordulni a lakókocsival. Nem mintha nem tudnék tolatni a lakóval, de ez már egy kicsit túlzás lenne. :)

Séta közben van időm gondolkodni és arra jutok, hogy a friss kotrás horgászat szempontjából akár jó is lehet. Ezt a halak is jelzik. A sáros, uszadékkal teli vízben rengeteg kishal mozog, a ragadozók pedig hangos csobbanásokkal kergetik őket. A fenéken vajon mi lehet? Ahogy közeledem a markolóhoz, már látom, hogy túlment a kedvenc horgászhelyünkön és bejöhettem volna a szerelvénnyel.

Ennek a helynek a lényege, hogy viszonylag könnyen megfordulhatok a lakókocsival és a helyére beállítva még az elősátorral felszerelve is elfér az egész úgy, hogy nem zavarom az úton elhaladó többi horgászt. A parton lévő öreg olajfa délutántól adott némi árnyékot. Hát ennek most vége, mert a fát kikapta és félretolta oldalra a markolós.

Végül elérem a munkagépet és elbeszélgetek a kezelőjével. Kiderül néhány fontos apróság, mint pl. péntekig kotor csak, mert jövő héten már máshova megy. Reggel 8-16 óráig dolgozik és mindig ki-be jön a géppel. Elmondja, hogy általában két nap alatt megszárad annyira a kiszedett iszap, hogy rá lehessen menni és a horgászhelyemnél már előző nap végzett. Visszasétálok a helyig és valóban rá tudok lépni, bár még egy kicsit süppedős, néhol pedig kifejezetten lágy.

 

 

 

 

 

 

Elindulok a kocsihoz és közben alaposan megrágom magamban, hogy mi legyen. Mire elérem az autót, döntöttem: maradok és rápróbálok a friss kotrásra! Behúzom a lakót, sikeresen megfordulok, beállítom a helyére és szépen felépítem a tábort. Mire végzek, már jócskán benne járunk a délutánban. Előkerülnek a botok, ágasok, horgászszék stb. és kezdődhet a peca. Igen ám, de van egy kis bökkenő! Olyan meredek a frissen feltöltött part, hogy komoly kihívást jelent még egy vödör víz felvétele is. Nincs mese, elő az ásóval és nekiállok lépcsőfokokat ásni a még viszonylag lágy iszapos talajba. Nem működik rendesen a dolog, mert már az első lépcsőfoknál tocsogok a sárban. Gumicsizmát húzok és úgy folytatom. Ez az iszap olyan, mint a friss beton. Minél többet toporgok rajta, annál inkább feladja a benne lévő vizet.

Közben aznapra végez a markolós és kifelé megáll mellettem. Amikor meglátja, hogy min ügyködöm, szól, hogy nagyjából 50 méterrel odébb kiszedett néhány deszkát és gerendát, talán jók lennének lépcsőfokoknak. Megköszöntem, majd amikor továbbment, dudálással jelezte nekem a deszkák helyét. Elszaladtam értük és valóban, egy kis plusz munkával (szétütés, szögtelenítés stb.) egész elfogadható lépcsőfokokat tudtam faragni belőlük. Kicsit még ugyan csúszkáltak, meg billegtek, de majd ahogy szárad a part, stabilabb lesz. A lényeg, hogy így már sokkal könnyebb vizet mernem és egy esetleges szákolás szintén egyszerűbben megy majd.

 

 

 

 

 

 

Végre nekiülhettem a pecának. Kicsit még sáros volt a víz és a tetején úszott a sok felszaggatott gyökér, de ezt az erős északi szél átfújta a túloldalra, szóval előttem már horgászható volt a csati. Csináltam egy kukoricás etetést és egy feederbottal rádobtam, egy match bottal pedig magam előtt horgásztam meg a friss kotrást. Mivel nem volt kapás, egy kicsit odébb bedobtam egy csalihalhálót, a match botot pedig lecseréltem spiccbotra és elkezdtem éjszakára snecit fogni. Mikor eleget fogtam, leeresztettem a csontival csalizott horgot a fenékre és rápróbáltam a nagyobbakra. Persze egyből törpét fogtam, abból is az apraját. Beállítottam a horgot 10 centivel a fenék fölé, erre rögtön megjöttek a keszegek. Nem voltak nagyok, féltenyérnyi-tenyérnyi méretűek, de folyamatosan jöttek és jól telt velük az idő. Végül a kutyám jelezte, hogy vacsoraidő van, meg ideje felkészülni az éjszakai lógatásra. Beállítottam a napelemes lámpákat, előkészítettem a fejlámpát, újradobtam a feedert és ráetettem még egy kicsit, majd lecseréltem az úszós botot egy kishalazós szerkóra. Ez utóbbi hozta meg az első halat, egy aprócska szürkét. Ezzel vége is volt egész hétre a rablóhalak fogásának, törpén kívül nem sikerült mást fogni. Illetve az egyik éjjel akadt valami nagyobb, de egy fejrázást követően elment, egyszer pedig a csalihalhálóba akadt egy aprócska süllő és annyi.

 

 

 

 

 

 

Sötétedés után végre felsírt a feeder fékje és megszákoltam az első pontyot, egy másfeles pikkelyest. Kb. egy óra múlva jött a tesója, majd hajnali kettő felé beugrott egy 2,5-es. Mind ment vissza. Egyrészt a 48 órás szabály miatt, másrészt úgy voltam vele, hogy lesz itt még, majd a szabadság végén elteszünk néhányat a halászléhez, meg rántani. Közben feljött a hold és teljes terjedelmében bevilágította a tájat. Abba is maradt minden kapás, én meg vízszintesbe tettem magam reggelig.

A pirkadat jókora ködöt hozott magával, mintha egy őszi reggel lenne, de a halak étvágyát nem hozta meg. Nyolc körül megjött a markolós, egy kicsit elbeszélgettünk, majd ment tovább dolgozni. Nagyjából délig tudtam horgászni, utána elért hozzám a kotrás mellékterméke, ezért be kellett szüntetnem minden, horgászatra irányuló tevékenységet. Sebaj, amúgy is csak egy kisebb pontyot fogtam egész délelőtt. Egy jó konzervebéd után deleltem kicsit, majd néhány jéghideg sör társaságában eljátszottam a kutyámmal. A dög nagyon élvezte a dolgot, én már kevésbé. Aztán rájöttem, hogy az etetőkukorica beszóró kézikészülékemmel jóval messzebbre tudom dobni a teniszlabdáját, mint kézzel, így pedig több időm marad a sörömre. Ezzel helyrerázódott minden és immár mindketten élveztük a játékot. :)

 

 

 

 

 

 

 

 

Négy körül ismét kijön a markolós. A kutyám teljesen padlót fog a monstrumtól, azt sem tudja, merre meneküljön. Azért amikor a kezelője leállítja, csak odamerészkedik és körbeszagolja a lánctalpakat. Elbeszélgetünk a pecáról, kiderül, hogy ő is horgász, csak más vizeken űzi a sportot, elmondja, hogy holnap már csak kb. egyórás munkája van, akkor beszól telefonon, hogy elkezdhetik nyomatni a vizet, majd a leúszott dzsuvát még a hídnál kiszedi és azzal végzett ezen a szakaszon. Nagyon közvetlen, segítőkész ember. Kérésemre a kiszedett olajfát odébb tolja, a megmaradt fa mellett pedig elegyengeti a placcot, hogy a lakóval legalább egy kicsit árnyékosabb helyre tudjak állni. A partból is kimarkol egy lapáttal, hogy a horgászládámmal vagy a székemmel le tudjak ülni egész a vízig. Ez neki pár perc volt, én meg félnapokat dolgoztam volna vele. Ezúton is köszönöm neki!

 

 

 

 

 

 

 

 

Mivel ma a szél alig fújt, a csatorna is lassan csorgott, már hat óra elmúlt, mire leúszott az összes dzsuva és bedobhattam a cájgokat.  Valójában mindegy volt, mert a halaknak valamitől teljesen elment az étvágyuk és egész másnapig nem fogtam semmit.

Pénteken a markolós valóban nagyjából egy óra alatt végzett. Kilenc körül elkezdték nyomatni a vizet, tíz körül pedig kijött a munkagéppel. A vízszint megemelkedett 10-15 centivel, egy óra alatt leúszott az összes maradék és a sáros zavarosság is szép lassan megszűnt. Végre nekiállhattam egy teljes értékű horgászatnak. Tetszett a halaknak a vízfrissítés, rögtön megjött az étvágyuk. Először a keszegeket kezdtem fogdosni úszóssal, majd kora délután megérkezett az első komolyabb: egy hatos amur a feederre. Ezt követően egészen másnap reggelig fogdostam a kilós, másfeles pontyokat. Nem tudom, pontosan mennyit, mert egyből mentek vissza, de 15 biztos volt. Reggel nyolc után akasztottam az utolsót, utána mintha érezték volna, hogy megjött a családom és nem zavartak minket holmi kapásokkal. :)

 

 

 

 

 

 

 

 

Jó hír, hogy szinte minden nap jöttek a halőrök. Elbeszélgettem velük erről a 48 órás haltárolási szabályról és azt mondták, hogy ők ezt nem nézik és az RSD engedélyben sincs benne. Ez érdekes, de hiszek a halőröknek, így a hatos amurt és egy másfeles pontyot már haltartóba mertem tenni.

A nappali kapástalanság hatására a fiammal elmentünk megnézni egy másik szakaszát a csatornának. A víz jól nézett ki, de levágták a nádat, ezért teljesen kopasz a part itt is. Azért lehet, hogy legközelebb rápróbálok.

 

 

 

 

 

 

Estére ismét megéheztek a halacskák. Egy compó kezdte a sort, majd egy spanyolpikkelyes, kiló körüli szépség folytatta. Ezután jövögettek a szokásos méretű egyenpontyok. Másnap reggel megfogtam a peca legnagyobb pontyát: egy 4,20-as pikkelyest és ezzel zárult a komolyabb halak fogása. A kisebb pontyok azért még jöttek rendszeresen, pár szebb kárász is beugrott közéjük, de nagyobb fogásom és akasztásom már nem volt.

 

 

 

 

 

 

 

Érdekesség, hogy a friss kotrás pár méterre a parttól tele van iszappal és az eddig kemény mederfeneket is belepte egy lágy iszapréteg. Valószínűleg ez a folyamatos kotrásból származó hordaléktól van és idővel talán elviszi a víz. Most viszont a vízbe menve úgy tűnt, mintha iszaposabb lenne, mint kotrás előtt volt. Az viszont tény, hogy az iszap alatt jóval mélyebb lett a meder. Ha egy kicsit elkezdtem kirugdosni az iszapot magam alól, simán ellepett a víz, pedig igen alacsony vízállású volt a csati.

 

 

 

 

 

 

 

 

A másik érdekesség, hogy legalább 30 éve nem volt kotorva a csatornának ez a szakasza. Valószínűleg az elkövetkezendő 30 évben nem is fogják újra kotorni. Hamarosan itt az ősz, itt lenne az ideje néhány fát ültetni a partjára. Nem kell hozzá más, csak egy ásó meg egy vödör és némi munkakedv. Magoncokat, 1-2 éves suhángokat mindenhol találni a partján vagy a közelében. Lombhullás után csak ki kell ásni és elültetni a kedvenc helyünkön. Nyár, fűz, faeper stb. mind jó lehet, pár év múlva pedig élvezhetjük hűsítő árnyékukat. Szóval, akinek van kedve ilyesmihez, ne tartsa vissza magát!

Mottó: Ha nincs kapás, ültess fát!

Na jó, ez nem igazán rímel, de most nem jut jobb eszembe! :)

 

 

Még annyit, hogy sajnos idén is sikeres volt a törpék ívása. Tele van a csatorna ivadékfelhőkkel. Kettőt sikerült elérnem a 3 méteres, sűrű szövésű merítőmmel és jó részüket kiemeltem a partra, de ez egy szélmalomharc, annyi van belőlük.

 

 

 

 

A májusi eső aranyat ér a termésnek, a májusi ponty pedig aranyat ér a pecásnak. Ha ez a kettő együtt érkezik, nos, akkor mindenki döntse el magának. :) Nekünk egy májusi csatornahorgászaton mindkettőből kijutott. Kaptunk aranyat érő esőt és fogtunk igazán szép aranyhasú pontyokat.

 

 

 

 

 

 

 

 

Mint tudjuk, minden kezdet nehéz, természetesen nekünk is lassan indultak be a dolgok, mondhatni szokásosan. Természetesen törpékkel kezdtük, de már nem annyira intenzíven ettek, mint a legutóbb. Valószínűleg elkezdődött az ívásuk. Ilyenkor van pár hét nyugodalmasabb időszak, amíg őrzik az ikrákat és a kikelt ivadékot.

A törpék után megjöttek az első pontyok, a legutóbbi kétnyaras telepítésből (20-25 centi). Sajnos elég sok sérült, sebes volt köztük, de reméljük, hogy sikerül ezt kiheverniük. Pár éve volt már egy erősen sérült, fertőzöttnek tűnő állomány, akkor néhány hónap alatt nagyon szépen helyrejöttek a beteg halak.

 

 

 

 

 

 

 

 

A második nap először az „aranyeső” jött meg és szinte egész nap esett. Késő délutánra az eső vagy az etetés meghozta az első komolyabb aranyhasút. Egy 5,5 kilós pikkelyest, ami valószínűleg tele volt ikrával. A következő másnap reggel jött és szinte megszólalásig egyezett az előzővel.  Volt két óra pihi, majd egy 4,5 kilóssal folytatódott a sor. Ezután teljesen megálltak és másnap estig nem sikerült fognom semmit. Akkor még egy 3,5 kilós tiszteletét tette és ezzel zárult a peca.

 

 

 

 

 

 

 

 

Eltelt néhány hét és leesett sok-sok eső. Arany helyett már inkább átok volt ennyi víz, legalábbis a gazdáknak. Annál nagyobb öröm a gombászoknak. Régen látott bőséggel teremtek erdőn-mezőn a gombák. Ettől persze mi is elcsábultunk és halak helyett inkább szegfű- és őzlábgombát fogdostunk. De hát a jóból is megárt a sok, így amikor elteltünk a gombalevessel, meg rántott gombával, ismét a halak felé fordult a figyelmünk.

 

 

 

 

 

 

 

 

A halak figyelme viszont nem akart a csalim felé fordulni. A három napos küzdelem csak két 1,5 kilós pontyot és néhány keszeget, kárászt eredményezett. Meg persze a szokásos törpéket. Azért apró pontyból fogdostam párat és egy kis sütyi is beugrott, de ez a hétvége nem volt túl sikeres.

Legalább az időnk csodás volt, az üde zöld part és a megduzzadt csatorna is jól nézett ki.

 

 

 

 

 

 

 

 

Tombol a nyár! Egy júniusi hidegfrontot kihasználva irány a csatorna! A víz 27 °C, csúnya sáros színű, magas és változó vízállású. Hát ez nem kedvezett a halak étvágyának. Egyedül az amurok zabáltak rendesen. Bármennyi nádat törtem be nekik, pár óra múlva megtalálták és nekiálltak letépkedni. Bezzeg az alá szórt kukoricára és a horgomra rá sem hederítettek. Pontyokból leginkább az apraja érkezett, az egyetlen méretes egy kétkilós pikkelyes volt.

 

 

 

 

 

 

 

 

A következő csatornahorgászatunk már egy kicsit érdekesebb volt, hamarosan olvashatjátok!

Nem véletlenül adtam ezt a címet ennek az írásomnak. Sajnos a csatornák törpe állománya kezd katasztrofális lenni, akár a poloskák inváziója. De ne szaladjunk ennyire a dolgok elébe, kezdjük az elejéről.

A húsvéti ünnepeket egy kis szabadsággal megtoldva már jó korán elkezdtük, ami azt jelenti, hogy szerdán lementünk az egyik kedvenc csatornánkra. Csodálatosan nézett ki a víz és a táj. A nádégetés miatt üszkös part már a múlté, csak a szagát lehet érezni néha. Mindenhol friss, üde zöld nádhajtások és egyéb növények uralják a terepet. Sajnos a két éve telepített és pátyolgatott nyárfácska nem élte túl a tüzet, így nem fog hűs árnyékot adni sem nekünk, sem másnak. Kormos, halott törzse még egy darabig csúfoskodni fog a parton, aztán majd elfedi a nádas.

A vízállás magas és erősen folyik, összességében ígéretesnek tűnik. Gyors táborállítás után a szokásos szemétszedés következik. Látszik, hogy egy hónapja nem jártunk erre, bő fél kukazsáknyi szemét összegyűlik, mire elkezdhetjük a horgászatot.

Az idén csak két botos horgászatok lesznek, mert a páromnak nem váltottunk engedélyt. Ezzel kompenzáljuk a szövetség 25%-os áremelését. A megspórolt pénzből inkább egy másik vízre váltok éveset vagy pár háromnapos jegyet. Azt írták az RSD szövetség fórumán, hogy valami gyűlésen szó volt a csatorna horgászturizmus fellendítéséről. Nem tudom, mit értenek ezalatt, de amíg a törpeharcsa kérdést nem oldják meg, nincs értelme bármi mást fejleszteni. Szerintem.

 

 

 

 

 

 

 

 

Na, horgásszunk is egy kicsit! Elsőre egy feedert szereltem össze és csemege-csonti kombóval csalizva bevetettem. Ezt hamar leváltottam sima csemegére, majd főtt keménykukoricára. Ez utóbbinál már jutott annyi időm két törpekapás között, hogy fel tudtam szerelni a match botomat.

Délután megjött az első ponty, egy kétkilós pikkelyes a feederre. Rögtön jobb kedvre derültem, lesz itt hal, ha mindjárt az első délután egy ilyen ponttyal kezdünk! Persze nem lett… Néhány tenyeres keszeget fogtam este, éjjel pedig beugrott egy 20 centis potyka és annyi egyelőre.

Közben elgondolkodtam, hogy mi legyen a kétkilós ponttyal.  Mivel egy jó halászlét tervbe vettünk, otthoni elkészítéssel, haltartóba tettem és rendesen beírtam a fogási naplóba. Igen ám, de ez még szerdán volt és mi vasárnap terveztünk hazamenni, ami 4 nap horgászatot jelent. Az új törvény szerint viszont legfeljebb 48 órán át tárolhatom a haltartóban vagy leölve a hűtőmben. Idézem a törvényt:

(23) ^*  A horgászati tevékenységet folytató személy egyidejűleg legfeljebb a területi jegy szerint 2 napi darabszám- és mennyiségi korlátozásnak megfelelő mennyiségű, a (14) bekezdésben foglaltaknak megfelelően élve tartott vagy a (16) bekezdés szerint elpusztított halat kizárólag a horgászatához használt vízi járművön vagy horgászhelyén és legfeljebb 48 órán át tárolhat addig, amíg maga is a helyszínen tartózkodik.

E szerint a törvény szerint, aki két napnál tovább horgászik, az az első napon fogott halakat 48 óra múlva vagy visszadobja, vagy megeszi. Alternatív megoldás lehet a fogási naplóba való újra bejegyzés, mintha pont ugyanakkorát fogtam volna és pont 48 óra múlva. Nem tudom, ez utóbbi mennyire lenne jogszerű, de az éves kvótát nagyban lecsökkentené és a fogási naplók végeredménye teljesen mást tükrözne, mint a valóság. Ettől talán fontosabb, hogy e jogszabály alapján a háromnapos és heti jegyekben meghatározott kvóta érvényét veszti. Magyarul, kifizeti a pecás a három napos vagy heti jegyet és az abban meghatározott elvihető halmennyiséget, de valójában csak két napi mennyiséget vihet el. Nem értek a jogi dolgokhoz, de nekem ez a jogszabály abszurdnak és átgondolatlannak tűnik. Kíváncsi vagyok, a halőrök hogy állnak ehhez a kérdéshez, de mostanában nem találkoztam velük.

Ezen a horgászaton csak ezt az egy darab méretes pontyot sikerült fognom és mivel szerdai fogás volt, pénteken vissza kellett volna dobnom. Hát nem dobtam vissza, de hogy az említett megoldások közül melyiket választottam, az maradjon az én titkom.

 

 

 

 

 

 

 

 

Elég volt a jogból, folytassuk a pecát! Csütörtökön még sötéttel keltünk, de már kelet felől lehetett látni a pirkadat első jeleit. A hűvös, 5-6 C° fokos hajnali hőmérsékletet egy jófajta pálinkával kompenzáltuk, a párom pedig készített egy forró kávét mellé. Már az első kortynál éreztem egy furcsa, kellemetlen mellékízt, amit nem tudtam beazonosítani, de különösebben nem foglalkoztam vele. A második kortynál viszont valami darabos csúszott bele a számba a kávéval együtt. Még így is csak összecsomósodott kávétejporra gondoltam és megpróbáltam a nyelvemmel szétnyomkodni. Ekkor éreztem meg, hogy valami nem stimmel és gyorsan beleköptem az egészet a tenyerembe. Mi más lett volna, ha nem egy poloska! Valószínűleg a pohárba került, a párom pedig a kevés fényben nem vette észre és ráöntötte a forró kávét. Ettől persze a gyenge lelke kiszállt belőle, az íze viszont a kávémba került. Meg szerencse, hogy ott volt mellettem a pálinkás butykos, így gyorsan két stampedlivel próbáltam elűzni a kellemetlen ízt, több-kevesebb sikerrel. Azért  tudat alatt bennem maradt és egy darabig minden kávét poloska ízűnek éreztem. :)

Ez a nem túl jól indult nap a törpék jegyében telt. Mivel nem találtam a halakat, végül beültem a frissen sarjadó nád közé és megpróbáltam egy kis öbölszerűséget meghorgászni a match bottal. Először fogtam is pár darab tenyeres bodorkát, de aztán a beszórt csemegére ráálltak a törpék és nem jött más. Mérgemben én meg ráálltam a törpékre és elkezdtem aprítani őket. Szerencsére inkább a közepes méretűek ettek, néha pedig beugrott közéjük pár szebb, kupás példány.

Az éjszakák nyugodalmasan teltek, gondolom, ebben a komoly fénnyel világító hatalmas telihold nagyban közrejátszott. Kapás híján a lábam körül sertepertélő, apró, csíkos hátú rágcsáló (talán pirókegér) etetésével foglalkoztam. Egy idő után már a kezemből is elfogadta a kaját. Aztán amikor egyszer nem engedtem el a falatkát, némi huzavona után finoman beleharapott az ujjamba és sértődötten elvonult. Egyébként nagyon élt a természet körülöttünk. Reggelente hatalmas madárzsivajra ébredtünk, nyulak, fácánok kóricáltak mellettünk, a párom még egy apró teknőst is talált az úton sétálás közben. Valószínűleg a tavalyi tojásból most kelhetett ki, annyira pici volt.

 

 

 

 

 

 

Péntek délelőtt fogtam egy talán méretes, péklapát kinézetű potykát, de meg sem mértem, a fotó után ment vissza.

Miközben a törpéket folyamatosan szedtem, kicsit finomítottam a szerelésemen. Elővettem egy 8 méteres spiccbotot, mert azzal pont be tudtam nyúlni a nád elé egy könnyű úszóval. A módszer bejött és egy szem csemegével csalizva sikerült néhány bodorkát, dévért, karikát, meg egy compót fognom. Egy ekkora spiccbottal már nem egyszerű a horgászat. A halak kivételéhez és a csalizáshoz mindig össze kellett tolnom a két utolsó tagot. Ehhez viszont állandóan fel kellett állnom a kisszékemről. Olyan volt mintha guggolásból felállás gyakorlatokat végeztem volna. Lett is izomláz másnapra. És még azt mondják a horgászat nem sport! :)

Vasárnap pirkadattal még egy kicsit megmozdultak a halak. Az említett nádöbölben egy úszótologatós kapásba belenyúlva valami nagyobbat akasztottam meg. Szépen hajlott a match bot, megnyikkant a fék, de aztán sajnos kipattant az apró horog. Gyorsan visszadobtam ugyanoda és ismét megindult az úszó. Egy 20 centis ponty volt a tettes. Egy perc múlva fogtam még egyet, de utána már továbbúszott vagy szétugrott a csapat. Ezzel zárult a húsvéti horgászatunk.

A végeredmény elég siralmas lett, pontyból egy 2 kilós és 5-6 kicsi, 15-20 keszeg, 1 compó. A címadó törpékből viszont jött 80-90 db, mintegy 7 kiló összsúlyban, ami eléggé elszomorító.

 

 

Azért legalább csodás tavaszi időnk volt végig és több poloska nem került a poharamba.  :)

 

 

 

 

 

Március 15. volt az idei év első hosszúhétvégés ünnepe, ideje volt elkezdeni a lakókocsis horgászatot valamelyik csatorna partján. Persze azért lógatunk mi februárban is. Bár halat nem fogtunk, de legalább néhány zsák szemetet összeszedtünk és elhoztuk.

 

 

 

 

 

 

 

 

Nem ígértek túl jó időt a jósok és most viszonylag jól sikerült az előrejelzésük. Viharos szelek, kisebb záporok, 10 °C körüli hőmérséklet – mind igaznak bizonyult. A vasárnapi igazán kellemes, tavaszias idő már csak részben érintett minket, mert jönni kellett haza.

Felvérteztük tehát magunkat meleg ruhával, tartalék gázpalackkal és némi pálinkával, aztán irány a part! :)

Gyújtogató barátunk nem tétlenkedett, a mostani szeles idő pedig kedvezett a piromániájának, mert mindkét oldalon sikerült majdnem teljesen leégetnie a nádat, meg az aljnövényzetet. Nincs ezzel gond, amíg nem akkor csinálja, amikor éppen ott vagyunk a lakóval. Szebb lesz az idei nád és talán kevesebb lesz a kullancs. Sajnos az aljnövényzet leégetése felszínre hozta a horgászok szégyenét, szóval ismét szemétszedéssel kellett kezdenünk a horgászatunkat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Még hogy a horgászok természetkedvelő emberek! Képes a suttyó parasztja 30-40 méterre elvinni a szemetét és behajigálni a sűrű nádasba, mintsem elvinné és kidobná a szemetesbe otthon. Persze vannak ettől durvább fajták is, akik a horgászattal egybekötve a szemetüket idehordják a vízpartra. Most például egy zsák elrohadt hagyma volt behajítva a mögöttünk lévő nádasba. Ezt mondhatnánk bioszemétnek, ha nem hagyta volna ott a zsákot is. A hagymák az esők hatására szépen hajtásnak indultak. Némi vakondtúrásból szedett földet rászórva pár hét múlva szedhetné róla az újhagymát a szalonnához, de erre már nem gondolt az okoska.

Valójában a horgászatról nem sokat tudok írni. A csatornák elég alacsony vízállásban vannak, ami a halak ívására nézve jónak mondható, mert így talán már nem tudják leengedni a vizet az ikrákról. A víz hőmérséklete 8-9 °C körül van. Ez még elég alacsony a halak étvágyát tekintve, ennek ellenére éjjel a törpe eszik már. Nappal viszont még nem aktívak, ezért van lehetőség az élő csalik használatára. Megtörtént a tavaszi telepítés is.

Persze én hiába próbálkoztam csontival, pinkivel, gilisztával, csemegével stb. Nem találtam a halakat. Gyakorlatilag csütörtök délutántól szombat délutánig csak néhány apró bodorkát sikerült fognom. Azokat is csak végletekig lefinomított szerelékkel (10-es előke, 20-as horog), teljesen véletlenszerűen.

Végül szombat késő délután csendesedett a szél és a változó idő meghozta a halak étvágyát. Pár bodorka, dévér és karika kezdte a sort, majd éjjel egy 1,40-es tőponty követte őket. Éjfél után egy 2,20-as potyka került a szákba, majd kicsivel később egy másiknak sikerült eltépnie a vékony zsinóromat. Hajnali három körül jött az utolsó, de ez a huszonöt centit sem ütötte meg, így gyorsan visszakerült a vízbe.

 

Vasárnap csodás, de hűvös reggelre ébredtünk. Végre eltűntek a felhők és elállt a szél. Igazi horgászidő volt. Kár, hogy a halak ezt nem így gondolták, mert sajnos ezen a délelőttön már nem találkoztam egyel sem. Lett viszont pecás bőven. A szép idő és a friss telepítés kicsalta őket a partra, mi meg inkább elhúztunk haza, a tömegsport nem a mi világunk.