Idén a víruskorlátozások miatt a halkísérés szünetelt eddig. Természetesen a telepítések megtörténtek, de érthető okokból ezeken mi nem vehettünk részt. A korlátozások megszűnésével végre újraindulhatott a rendszer és a mostani nyári telepítéseken immár teljes erőbedobással jelen lehettek az FB Munkacsoport halkísérő tagjai is. Saját kérésemre én mindjárt az első telepítéseken beosztásra kerültem, mert ezek egy része a csatornákba lett leengedve. Még szép, hogy ott akartam lenni, amikor a kedvenc vizeimbe toljuk a halakat! :)
Az egyik tó a sok közül
Halak már a hálóban
Indul a merítés
Most nem a Makádi halastavakból történt a telepítés, hanem a Molnár és Társai halgazdaságból (Préri-tó). Ezek a halak a szövetség saját szaporítású halai, csak bérnevelésre vannak kiadva az említett gazdaságnak. Reggel hatkor kellett jelentkeznem a Préri horgásztónál, ahol aztán egy kis telefonos segítséget kellett kérnem a halászati ágazatvezetőnktől, hogy a sok tó között a helyszínre jussak.
A munka már elindult, halak a hálóban, a teherautók tartályait akkor tankolták föl vízzel, szóval épp időben érkeztem. Maga a folyamat nagyjából úgy zajlott, mint Makádon, de volt két munkafázis, ami először úgy tűnt nekem, hogy kimaradt, ezért sokkal gyorsabban lettek megrakva a teherautók.
Egyből a tartályba
Itt a mérleg
Ez meg a technika
Az egyik hiányzó mozzanat a halak válogatása volt. A kimerített halak egyenesen a tartályokba kerültek. Valójában a szelektálásra nem is volt szükség, mert gyakorlatilag pontyon kívül semmi más nem került a hálóba. A másik hiányzó munkafázis a mérlegelés volt. Először azt hittem, hogy majd a teherautót mázsálják le, kicsivel később aztán felfedeztem, hogy egy digitális mérleg van a daru gémjébe akasztva, ami minden kiemelésnél mutatja az aktuális súlyt. Ez rendben is volt így, de én a kijelzőn lévő számokat még viszonylag közelről sem láttam rendesen, a halászati ágazatvezetőnk pedig távolabbról, egy kis esővédő bodegából kísérte figyelemmel az eseményeket, mégsem kérdezett rá egyszer sem, hogy mennyit mutat a műszer.
Mivel nem értettem a dolgot, odasündörögtem mögé és rögtön rájöttem a turpisságra! Neki is volt egy kijelző az asztalán, a két műszer között pedig valamilyen rádiókapcsolat lehetett. Így már a kiemelés kezdetétől fogva pontosan látta a hálóban lévő halak súlyát, ezt feljegyezte a füzetébe, a munkafolyamatot pedig meg sem kellett szakítani. Hiába, fejlődik a technika!
Az első kanyar a szúnyogi alá ment
Ömlik a hal, bár nem látszik
Megfogyatkozott mennyiség
Borús, esős időnk volt egész nap, ami egy kicsit megnehezítette a telepítések menetét, a felázott, csúszós partszakaszok miatt. Most a kisebbik, kéttartályos teherautóra kerültem, mert ez lett beosztva a Dömsödi övcsatornára. A platós Toyota Dynával kicsivel több, mint 1 tonna halat tudtunk elvinni egy kanyarral. Az első fordulót a Szúnyogi-zsilip alatti betonplaccnál engedtük bele, a másodikból egy tartállyal a Dömsödi Kerek agyagos rész kapott, eggyel pedig a Dömsödi horgásztanyáknál lévő szakasz. Ezzel végeztünk is az erre a napra előirányzott telepítéssel és a hálóból is elfogytak a halak. Természetesen nem csak ennyi lett telepítve a vizekbe, mert rajtunk kívül a nagy teherautó és a Molnárék egyik kisteherje is hordta. Az összes telepített mennyiség a szövetség weboldalán megtekinthető:
A halak szépek, egészségesek és zömében fogható méretűek voltak. Érdekesség, hogy az első fuvarnál inkább a kisebb pontyok kerültek a tartályba, olyan 1,5-2 kilóig, aztán a második fordulónál, amikor már kevés hal volt a hálóban, előkerültek a nagyobbak. Voltak közöttük 3-4 kilós példányok is!
Az agyagoshoz ment a fele
A másik fele pedig a horgásztanyákhoz
Végeztünk is erre a napra
Ez most egy rövid nap volt, de megint gazdagabb lettem egy élménnyel és némi tapasztalattal.
„Hosszú, mint a vonatfütty” mondja egy régi szólás, ha valami túl sokáig tart. Sajnos nekem most jó hosszú füttyben volt részem, amit horgászat nélkül kellett eltöltenem! Gyakorlatilag több mint fél évig: tavaly október végétől idén május elejéig fütyült a vonatom.
Valami mindig közbejött. Az RSD és vízrendszerén novembertől február végéig érvényes éjszakai horgászati tilalom alapból kilő három hónapot a szezonomból. Ez idő alatt nem megyek le arra a pár órára lógatni, az nem az én stílusom. Persze azért néha leugrottunk a kedvenc helyeinket végigjárni, szemetet szedni, kutyát futtatni és néhány fát ültetni, de ilyenkor horgászbotot nem is vittem.
Márciusi fatelepítés
Úgy tűnik, hogy megeredtek
Ez a kicsi is zöldül már
A szemétszedésről jut eszembe! Idén kora tavasszal az RSD halőrei vízügyi munkatársakkal karöltve teljesen tisztára pucolták az összes csatorna partjait. Erről a cikk és a fotók itt találhatók:
Márciusban csodálatosan tiszta partokon járhattunk mindenfelé. Sajnos ez nem tartott sokáig. Az igénytelen suttyók már el is kezdték újra bemocskolni a környezetünket. Megjelentek az eldobált sörösdobozok és a zacskókba összegyűjtött, de ottfelejtett szemetek egyre több helyen. Kérek minden érintett horgászt, hogy jelezze a halőrök felé a szemetelő vagy szemetes helyen horgászó társainkat. Ez persze nem fog rendet rakni a fejekben, de legalább az a néhány bevont engedély csökkenteni fogja ezeknek a horgásznak nem nevezhető, a természetet és mások munkáját semmibe vevő bunkóknak a számát.
Tavalyi horgászhely
Idén szépen kipucolva
De a szemetét otthagyta
Na, de térjünk vissza a hosszúra nyúlt füttyre!
Márciusban nekiálltam a lakókocsit felújítani, ám közben kiderült, hogy kicsit nagyobb volumenű munka lesz vele, mint amire számítottam. Ez meghiúsította a kora tavaszi horgászatokat. A sátorozós pecákhoz nem volt még eléggé jó idő.
Áprilisban lementünk a Balcsira, kicsit átalakítottuk a stéget és betettük a vízbe. Sajnos a víruskorlátozások és az időjárás miatt azóta sem tudtunk egyetlen horgászatot sem összehozni róla.
A lakóm romokban
Balatoni peca kilőve
Azért a stéget beraktuk
Végül május második hétvégéjére már elég jó időt ígértek a sátorozáshoz, a párom pedig egy balatoni pecára számítva előre kivett két nap szabit, amit nem tudott visszamondani, így eldőlt: megyünk a csatira. Előző héten bejártuk a partokat és az említett újratermelődő szeméten kívül rendben találtunk mindent. Kicsit ugyan sok volt a horgász, de ez várható volt a nemrég lezajlott bőséges telepítések, a jó fogásokról szóló hírek és a víruskorlátozások által megnövekedett szabadidővel rendelkező horgászok miatt.
Csütörtök reggel 8 körül már lent voltunk a parton, kezdődhetett a táborverés. Egy sátor a páromnak, egy sátor nekem, hogy ne zavarjam az éjszakai ugrálásommal, egy sátras ernyő a klotyónak, egy pedig a szél ellen. Még volt egy 3×3 méteres pavilonunk a nap ellen, de azt csak másnap tudtuk felállítani az erős szél miatt. Hiába, egy lakókocsihoz szokott horgásznak már vannak igényei… Bezzeg bő 30 évvel ezelőtt egy sima hálózsákban is elaludtuk ezen a parton, csak úgy a fűben, a botok mellett, nehogy lemaradjunk a kapásról. :) Akkor még nem volt elektromos kapásjelzőnk, a kocsiban horkolva meg nem hallottuk, ha megszólalt a fék.
A sok sátortól kicsit úgy nézett ki a horgászhelyünk, mintha legalább tízen lettünk volna, pedig csak hárman voltunk a kutyámmal együtt és az ő külön sátrát el sem hoztuk. :) Talán ez lehetett az oka, hogy a túloldalt elhaladó autósok egy része néha már-már zavaróan bámult minket. Egy messzebb megálló természet- vagy madárfotós pedig nyíltan felénk fordulva kezdett el fényképezni vagy távcsövezni. Gyorsan lekaptam én is, hogyha találkozom magunkkal az interneten, tudjam, ki készítette a sztárfotót! :) Persze ez a probléma hamarosan megszűnik, mert pár hét múlva akkora lesz a nád, hogy nem lehet majd átlátni rajta.
Végül nekiállhattam annak, amiért jöttünk. Alapozó etetés tavalyról maradt kefires kukoricával, bevetettem rá egy feedeert, egy match bottal pedig elkezdtem úszózni a tavalyi kotráson. Fél óra múlva kapás a feederen: 15 centis törpe jött a fűzött kukoricára. Anyád! Pedig etetőanyagot nem is használtam, csak sima ólommal dobtam be.
Az ólomról jut eszembe, hogy mostanában környezettudatosan horgászok! Ólom helyett vasdarabokat használok. Abból pedig van bőven nálam. Eddig a legjobban az autók féltengely/kerékagy anyái és kerékcsavarjai jöttek be. Ezek típustól függően 40-80 gramm körüli súllyal bírnak, ami a csatornákra pont tökéletes és az anyák közepébe még némi etetőanyag vagy ragasztott kukorica is nyomható. A rögzítése egy kötöződrótból készült füllel egyszerűen megoldható, de az ügyesebbek akár hegeszthetnek is rá egy U-alakú drótot forgókapoccsal. Mivel a csatornán nem dobálunk messzire, a formája és a külmérete lényegtelen, egy biztonsági ólomkapoccsal alkalmazva pedig egyszerűen lemarad a szerelékről, ha a hal a nádba vagy hínár közé menne. Persze azért a tervezés és gyártás megkezdéséhez a környezettudatosság mellet sokat nyomott a latba, hogy manapság a 80-100 grammos füles ólmoknak 4-500 Ft az ára. :)
Egyszerűen drótozva..
vagy hegesztve
Ez 4-5e Ft lenne ólomból
Szóval, az első törpe után lecseréltem a kukoricát tigrismogyoróra és ezzel is fogtam egyet. Ajaj, nem lesz ez így jó! Visszatértem a kukoricára, csak most olyan büdöset fűztem rá, amit csak gumikesztyűben mertem megfogni. Na, ezzel megtaláltam, hogy mit nem szeretnek a halak, mert mozdításom sem volt rá. Visszatettem a tigrismogyorót és végül ez meghozta az első pontyot. Talán 1,30-as lehetett, nem méregettem, ment vissza. Ezután jött a meglepi hal, egy 30 centi körüli balin. Tigrismogyoróra! Vajon mit láthatott benne? Este még fogtam néhány kisebb keszeget úszóval és ennyi volt erre a napra. Naplemente után egy órával feljött a hold és teljes pompájában világított egész éjszaka. Nem is fogtam néhány törpén kívül semmit.
Az első
Tigrissel balint
Nem kellett ugrálnom
Másnap csodás, de hűvös reggelre ébredtünk (2-3 °C). Kapás semmi, ezért unalmamban a túloldalon totyogó vadlibákat fotózgattam. Próbáltam közelebb lopózni hozzájuk egy jobb kép érdekében, ám egyből kiszúrtak és leslattyogtak az útról.
Csodás reggelek
Slattyogó libákkal
és nyárszöszös esték
Délig kellett várni az első halra. Egy félkilós kárász kapta fel a tigrismogyit. Nagyjából egy óra múlva megjött a második ponty, a tegnapihoz hasonló méretben. Fotó után ment vissza, hadd nőjön még egy kicsit. A következő este nyolc körül érkezett. Ez volt a bandanagy a kiló-hetvenével, ezért a haltartóba került. Kell néha egy kis halat is enni az egészséges táplálkozás érdekében. Az éjszaka megint nyugodtan és fényesen telt. Egy másfeles körüli potyka jelentkezett valamikor hajnalban, de csak összenéztünk, azt’ kiköpte a horgot és elúszott. Legalább nem kellett bevizeznem a merítőt.
Déli Karcsi
Egy kicsi
és a bandanagy
A szombat a horgászok jegyében telt. Hal, az nem volt, pecás már annál több. Nincs is ezzel gond, csak sajnos némelyik spori versenypályának nézi a szépen elegyengetett parti utat és úgy nyomja neki, mintha nem várnák meg a halak. Mi meg utána percekig nyelhettük a port. Nem való ide sima út, jó nagy kátyúk, kipufogó-szaggató traktorcsapások, aztán akkor rögtön tud mindenki lassan menni.
Valamikor kora délután beszélgetésre figyelünk fel. Fura, mert az úton nem látunk senkit. Kiderült, hogy egy evezős csapat lapátol szép lassan lefelé a sodrással. Gyorsan kivettem a túloldalra dobott cájgot, nehogy összeszedjék, de közben ők is áthúztak a másik oldalra, hogy ne zavarjanak. Furcsa szerkezetekkel lavíroztak, úgy nézett ki, mint egy szörfdeszka. Volt, aki állva, valaki ülve, mások térdepelve eveztek. Az egyiken még egy kutyus is vígan nézelődött a gazdi mellől, az enyém meg rögtön ment volna hozzá ismerkedni. :) Az interneten kutakodva, valami SUP deszka nevezetű eszközök lehettek a járműveik. Később hallottam, hogy sok horgásznak nem tetszett az itteni lavírozásuk, pedig úgy tudom, hogy semmi nem tiltja a vízi sporteszközök nem horgászat célú használatát a csatornákon.
Az evezős csapat
Talán SUP deszka az eszköz neve
A kutyusnak is tetszett
Mindenesetre nekem egy üde színfolt volt a csapat látványa és legalább történt valami ezen az unalmas, kapástalan napon. :) Amikor visszafelé jöttek, engedélyt kértem tőlük néhány fotó készítésére és közlésére itt a blogomban, amit megkaptam és ezúton köszönöm nekik! Sajnos a fotók nem túl jól sikerültek, amiért elnézést kérek!
Végül szombat éjjel még fogtam egy kisebb pontyot, reggel pedig a rablózó szerkómat vette föl valamilyen, törpétől kicsit komolyabbnak tűnő hal, ami végül nem lett meg és ennyi volt a horgászatunk. Reggel már viszonylag korán nekiálltunk lebontani a tábort, hogy elkerüljük a nagyobb meleget és valamivel kilenc után elpályáztunk haza.
Ez most nem volt egy sikeres horgászat, de mint szoktuk, majd legközelebb újra megpróbáljuk!
Milyen emberek a horgászok? Ez bizony nehéz kérdés! Régen egyszerű lett volna a válasz: csendes őrültek! Az átlagemberek így bélyegezték meg a számukra érthetetlen módon, magányosan, órákig mozdulatlanul kapásra váró társaikat. Hiába, akit nem érint meg a varázs, annak úgy sem lehet ezt elmagyarázni.
Körül vesz minket a természet varázsa és ha elég ügyesek vagyunk…
láthatunk halakat etető Loreleit…
vagy akár íjász nimfákat :)
Nagyot fordult mára a világ, a „csendes őrültek” jelző kikopott a szóhasználatból, ám jöttek helyette újak. Megpróbálom ezeket csokorba gyűjteni a teljesség igénye nélkül és némi magyarázatot fűzni hozzá. Azért senki ne vonjon le messzemenő következtetéseket az alábbi szösszenetből! :)
A versenyhorgász
Ez elég egyértelmű. Az a fajta horgász, aki versenyszerűen űzi ezt a dolgot. Persze régen is voltak a helyi egyesületekben horgászversenyek, szerény díjazással, inkább csak a társasági élet kedvéért. Manapság viszont komoly nemzetközi versenyeket rendeznek, sőt, létezik világbajnokság is! Hol vannak már a csendes őrültek…
A sporthorgász
Érdekes, modernkori definíció. Sokak szerint megegyezik a versenyhorgásszal, mert sportból űzi az ipart, mások szerint a sportszerűség a halak kifogásában és visszaengedésében rejlik, megint mások szerint az állandó mozgással járó módszerrel pecázók az igazi sporthorgászok. Mindenki döntse el magának.
A pergető horgász
Itt már áttérek a módszerekre. Ők a nyughatatlan pecások. Állandó mozgásban vannak, dobálnak rendületlenül, nem tántorítja el őket sem fagy, sem kánikula. A gyűrűs horgászbot és az orsó kifejlesztéséig nem létezett ez a faj. Az ügyesebbje magának faragja a fahalakat és hatalmas az öröm, amikor sikerül valamit kifogni vele. Ha a mozgást a sporttal azonosítjuk, ők vitathatatlanul sporthorgászok. Általában lenézik a kényelmes fotelből sört kortyolgató társaikat. Habitusukból adódóan a fórumokon rendszeresen összevesznek egymással. :)
Egy jó fotóért mindent
Vajon miért hívják kutyafájának? :)
A berceli komp
A bojlis horgász
Pont az ellentéte a pergetőknek. Komoly tábort építenek, mindenféle fullextrás kényelemmel, hogy akár hetekig várják a nagy halat. Egy teljes iparág épült ki e módszer híveinek a kiszolgálására. Bedobják, beviszik, behúzzák a csalit, aztán békés nyugalomban várják, hogy a hal megakassza magát és felcsipogjon a nanotechnológiás kapásjelző. Mivel ennél a módszernél nem kell állandóan a botok mellett ülni, mégis nagyon sikeresek, sok szó éri őket, talán csak irigységből. Az viszont tény, hogy rengeteg új technikát fejlesztettek ki a halak becsapására, amit sikerrel alkalmazunk más helyzetekben is.
A feeder horgász
A technika nem új. Már gyerekkoromban is horgásztunk „spiccre”, ami egy kicsi, érzékeny üvegbotot jelentett, kapásjelző nélkül. Letettük a zsombékra és bámultuk a bot hegyesebbik végét, mikor mozdul meg. Fogalmam sem volt, hogy egy új módi előfutára vagyok. :) Később elnevezték rezgőspicces módszernek és elkezdtek ennek megfelelő botokat gyártani, majd bekerült a szóhasználatba a „feeder” és ez azóta is tartja magát. Kényelmes, horgászfotelból is eredményesen alkalmazható horgászatot tesz lehetővé, de állandó odafigyelést igényel. Megszállott hívei között szentségtörésnek számít az elektromos vagy más, hangalapú kapásjelző, inkább a sörről is lemondanak, vagy viszik magukkal az asszonyt felszolgálónak. :)
A sárgavégű
Az mondják, őskövületek és lehet benne valami. Nevüket a 30 évvel ezelőtti, sárgára festett spiccű, durung botokról kapták (Silstar, Daiwa stb.). A technikájuk ősöreg, akár a felszerelésük, de bármekkora halat kifognak vele, ha eljutnak a kapásig. Sokszor nem értik, hogy a szomszédnak a nádszálvékony pálcával miért van olyan sikere, amikor nekik kapásuk sincs. Kihalóban lévő módszer. :)
Csónakból pergetve
vagy a Balatont vallatva..
és nagy halakról álmodva
A C&R (catch & release) horgász
A bojlisok által kifejlesztett irányelv, magyar jelentése: „fogd ki és engedd vissza”. A C&R horgász a kifogott hallat a lehető legkíméletesebben kezeli, hogy minél kevesebb sérülést, stresszt okozzon neki (sűrű szövésű merítőháló, pontymatrac, sebfertőtlenítő, szakállnélküli horog stb.) és a mérlegelés/fotózás után azonnal visszaengedi a vízbe. Manapság már nem divat az úgynevezett terítékfotó sem, amikor a kifogott halakat haltartóban gyűjtik, majd a horgászat végén, fotózás után engedik szabadon őket. Ilyenkor a halak megsérülhetnek és később elpusztulhatnak. Sajnos hazánkban még gyerekcipőben jár ez a mentalitás, pedig nagy szükség lenne rá.
A húshorgász
Ismét egy ellentét. Ők azok, akiknek a horgászat pénzforrást jelent. Mindent visznek, a legkisebbtől (jó lesz a macskának), a legnagyobbig. Nekik kevés az évi kifogható 60-100 db nemeshal és személyes sértésnek veszik, hogy a 7 kiló feletti pontyot vissza kell dobniuk (RSD új horgászrend). Állandóan azt számolgatják, hogy mikor térül vissza az engedély, meg az egyéb költségek ára és csak akkor nyugodtak, ha elkezd profitot termelni a hobbijuk. Sikeres évben tele van a fagyasztó hallal, meg a szomszédok is el vannak látva rendesen. Sikertelenség esetén szidnak mindenkit és nem értik, miért nincs hal. A mottójuk – ha én nem viszem el, elviszi más!
Magányosan a Duna parton..
vagy táborozva a Tiszán
Néha zajosan bulizva a haverokkal
A horgász
És végül, de nem utolsó sorban néhány gondolat az egyszerű horgászokról. Ők az univerzális pecások. Egy kicsit húshorgász, mert ha megkívánja a halvacsorát, elviszi a hozzávalót, de C&R is egyben, mert a többit visszaengedi, bármekkora legyen az. Képes órákig ülni a nádasban az úszót bámulva, de ha úri kedve úgy hozza, dobál egy kicsit rablóhalakra. Kényelmes fotelből sört kortyolgatva lesi a feederek spiccét vagy a sátorban húzza a lóbőrt, miközben az elektromos jelzők őrködnek a bojlis botok alatt. Nem sportból horgászik és néha talán nem teljesen sportszerűen, bármit értünk is ezalatt. Nekik ez hobbi, kikapcsolódás, feltöltődés a hétköznapok taposómalma után. Tiszteli a halat és nem marad benne üresség egy-egy szebb példány visszaengedése után. Van, mikor egyedül jár és élvezi a magányt, a természet szépségét, máskor zajosan bográcsol a családdal és a haverokkal. A sárgavégűt már csak a csalihalháló kiemelésére használja vagy emlékként porosodik a garázsa falán.
Ilyenek vagyunk mi, horgászok.
Hát ilyenek vagyunk mi, horgászok.
Sikerekben gazdag boldog új évet kívánok mindenkinek!
