Amikor megvettem a Land Rovert, úgy tűnt, egy új hobbira tettem szert. Mostanra a sok szerelgetésnek köszönhetően a Landy egyre üzembiztosabb lesz, a másik hobbim, a horgászat, viszont egyre sikertelenebb. Úgy látszik, nálam a 2015-ös év nem a horgászat éve lesz…

Ha május 1., akkor irány a Balaton! Szerencsére idén péntekre esett ez a remek ünnepnap, így semmi akadálya nem volt egy háromnapos tavi lógatásnak. Azaz volt, mert a szokásos nyaralót családi problémák miatt már nem adták ki, ezért keresnünk kellett egy másikat. Találtunk is Máriafürdőn egy alkalmasnak tűnőt, amit annak rendje-módja szerint lefoglaltunk. A fényképek alapján jónak tűnt, a valóság viszont teljesen más volt.

 

 

 

 

 

 

 

 

Azt tudtuk, hogy a ház 150-200 méterre van a parttól és onnan még egy bejárón kell megközelíteni a stéget, de az már kicsit kellemetlenül ért, hogy ez a bejáró 60-70 méter hosszú és korhadt, toldozott-foltozott deszkákból álló tákolmány. A megbeszélés alapján két, egymás mellé épített stégről fogunk tudni kényelmesen horgászni, a valóságban csak egy stég volt, a másikra még csak néhány palló volt ráfektetve rögzítés nélkül. A ház jónak nézett ki, de a lányok szóltak, hogy idén még valószínűleg nem takarították. Így jár az, aki a szezon elején jön! Végül úgy döntöttünk, hogy ezt már benyaltuk és ha lejöttünk, hát maradunk. Legközelebb valahogy megnézzük előre, hova is akarunk menni pihenni, horgászni.

Kipakoltunk a háznál, majd a kocsival leálltunk a parthoz minél közelebb, de így is minimum 100 métert kellett cuccolnunk be a stégre. A telek hátsó részét elárasztotta a víz, valódi mocsárt alakítva ki nádassal, békákkal, gőtékkel és még ezerféle élőlénnyel (vajon nyáron mennyi szúnyog lehet itt?). Ezen a mocsaras részen keresztül, sittel feltöltött, téglából kirakott ösvényen kellett elbotladoznunk a stég bejárójáig.

Sajnos egy erős gerincfájdalom eléggé megnehezítette számomra a mozgást, de végül sikerült mindent behordanunk a stégre, amit feltétlenül szükségesnek láttunk, a Landy mellett pedig kialakítottunk egy bázisállomást. Tűzrakóhely, sörhűtő stb.

 

 

 

 

 

 

 

 

A Balaton szokás szerint csodálatos volt, ez a rész meg igazi vadvíz, tele nádassal. A nádas széle meg tele stégekkel. Balról mellettünk, úgy 30 méterre is volt egy jó nagy, amin már horgásztak, jobbról viszont még nem voltak beállítva, csak a bejárókat láttuk.

Az időjósok szeles hétvégét jósoltak, néhol záporokkal. Ez tökéletesen be is jött nekik. Mindenféle irányú és erősségű szélből volt részünk, néha a pecát is abba kellett hagynunk és elpakolni a stégen, mert minden könnyebb holmit beszórt a vízbe. Esőt is kaptunk, többször is, de ezek nem voltak számottevőek. Arra volt jó, hogy a csúszós deszkák miatt még veszélyesebb lett a bejáró.

 

 

 

 

 

 

 

 

Szóval csütörtök kora délután kezdtük a pecát, egy-egy dióverő fűzött kukoricával pontyra, én egy pickerrel keszegre, Laci pedig kishallal angolnára próbált rá a nád mellett. Kishalat a pickerrel, csontival sikerült fognom: snecit és néhány bodorkát. Estig komolyabb kapás nélkül telt az idő, ekkor végre lecsendesült a szél, Laci besétált mellesben és beljebb dobta a pontyozókat. Sötétedés után megindultak a dévérek, csontival, csemegével jövögettek. 23 óra körül érkezett az első ponty, egy 3 kilós szép töves. Közben a kishalat lecseréltük halszeletre, rá is csapott egy kis köves. Gyors fotó és ment vissza. Kb. egy óra múlva ismét kapás. Ez már angolna lehet, de bemegy a nád közé és eltépi a zsinórt. Laci kidől a sorból, egyedül folytatom, de keszegeken kívül csak egy kárász jön még éjjel. Csodás pirkadatban volt részem és reggel hétkor megjött a következő potyka. Kicsit megszenvedek vele, mert bemegy a nádba, a merítés is nehézkes a meredek lépcsőn állva, de megvan! Szakasztott mása az előzőnek. Délelőtt már csak néhány keszeget fogunk, délután pedig annyira megerősödik a szél, hogy inkább kimegyünk a bázisra és nekiállunk egy jó marhagulyást főzni.

 

 

 

 

 

 

 

 

Mivel a szél nem csitul este sem, feladjuk az éjszakai horgászatot, inkább bevonulunk a házba. Közben új horgászok jönnek a mellettünk lévő stégre. Egy egész család, de lehet, hogy kettő. Ennek megfelelően rendes zsivajjal is vannak egész nap és fél éjszaka. Az egyik nagyobb gyerek, úgy 14 körüli, régi kocsisokat is megszégyenítően káromkodik, de egy felnőtt sem szól rá. Mindezek mellett elektromos kapásjelzőket használtak, amik az erős szél miatt folyamatosan csipogtak nem kis hangerővel, de ott ülve a bot mellett sem zavarta őket. Ez van, ezt kell szeretni…

 

 

 

 

 

 

 

 

A péntek éjjeli szelet szombat hajnaltól még egy kis eső fejelte meg, ezért kimaradt a hajnali horgászat. Délelőtt fogtunk néhány keszeget, majd átfordult a szél északira és felerősödött. Tarajos hullámok, felkavarodott víz – megszűnt minden kapás. Közben a tulaj szólt, hogy a másik nyaralójánál 6-10 kilós pontyokat fognak, tőlünk kb. 500 méterre keletre. A fene, már megint nem jól helyezkedtünk.

Estére elül a szél, végre ismét gőzerővel folytathatjuk a pecát. Bevetünk minden praktikát, de csak a keszegeket aprítjuk, a pontyok elkerülnek. Hajnalban ismét elered az eső, Laci föladja és bevonul a kecóba, én beöltözök esőruhába és kitartok. Ő fog vezetni hazafelé, neki muszáj pihennie.

Vörös a nap pirkadatkor, le is fotóznám, csak mire visszaérek a fényképezővel, már felhők takarják. Végre elállt az eső. A keszegek továbbra is étvágyuknál vannak, néha kettesével jönnek és a giliszta a nyerő. A szomszédok is fölébrednek, újradobnak, de náluk sem jött semmi érdemleges hal.

Elkezdem összepakolni a cuccokat, lejárt a mandátumunk. Már csak két picker van bent, amikor erőteljes kapás a baloldalin. Akasztok és érzem, ez már nem keszeg! Egy darabig húz balra, a szomszédok elé, majd nekiindul a nádasnak és szakadok. Nem bírta a 16-os előke. Az erejéből ítélve ez is hármas körüli lehetett. Tíz perc sem telik el, erős kapás a szomszédoknál. Nagy a nyüzsgés, bemegy a nádba nekik, de végül sikerül megszákolniuk a gyönyörű, tízes körüli tőpontyot. Így van ez, van akinek sikerül, van akinek nem. Mi most az utóbbiba tartoztunk.

Bepakolunk a Discoba indulnánk is hazafelé, de nem tudunk kimenni a nagykapun, mert nem jó kulcsot kaptunk hozzá. Telefon a tulajnak, Keszthelyen van, de azonnal indul vissza. Nézegetem a nagyméretű tolókaput és felfedezem, hogy más is járhatott már így, mert egy helyen szét van feszegetve. Egy erőteljes emelés és már ki is nyílt. Indulhatunk haza.

A végeredmény: 2 potyka, 30-35 keszeg, 2 kárász. Ez már megint nem volt egy túl jól sikerült peca és valószínűleg erre a helyre sem fogunk visszajönni többet.

 

 

 

 

 

 

 

 

Nem baj, itt a gombaszezon, szögre akasztom a horgászbotokat és már csak a gombáknak élek!