Úgy tűnik, vége a balszerencse sorozatnak!

A tavaly őszi balatoni peca elmaradt az alacsony vízállás miatt, de az idén májusban minden megfelelő volt egy igazi tavi horgászathoz. Az időjósok ígértek ugyan néhány átrobogó vihart a pünkösdi hétvégére, de többnyire déli szelet jósoltak, ami nekünk tökéletesen megfelelt a Zamárdi közelében lezajló lógatásunkhoz. Északi szélnél el sem indultunk volna.

 

 

 

 

 

 

 

 

Péntek dél körül érkeztünk meg a szokásos nyaralóhoz. Ráértünk, mert 13 órától szólt a három napos zsugánk, de a rendes, horgászat előtti izgalmunk azonnal az egekbe szökött, amikor két helyi spori egy tízes és két négyes potykával sétált ki a vízből.

Elmondták, hogy stégről fogták a halakat és ha azt a vonalat horgásszuk, nagy esélyünk van nekünk is hasonló eredményekhez. Azonnal lázas szerelésbe, pakolásba kezdtünk és kicsivel egy óra után repülhetett is be az első szerelék. Megfogadván a tanácsot, mellcsizmában besétáltunk a stégek vonaláig és onnan dobtunk egy nagyot. Tovább már nem is lehetett menni, mert a magas vízállás miatt egy-egy erősebb hullám így is átcsapott a csizma vízvonalán.

Külön a balatoni pecához beáztattam és megfőztem egy vödörnyi takarmánykukoricát, majd a főzés végén beízesítettem egy üveg mézzel és fél kiló cukorral, de úgy tűnt, ehhez a módszerhez nem lesz rá szükségünk. Annyit tudtunk tenni, hogy ragasztóanyaggal összegyúrva, etetőanyagként ezt nyomkodtuk a kosárba/ólomra. A felszereléssel nem finomkodtunk, 25-ös fonott, 80 grammos ólom, vastaghúsú csomómentes kötéssel rögzített gamma horog. A csali az etetőanyagból kiválogatott kukorica volt, általában 2-5 szemet fűzve rögzítettük és egy szem techno pufival meglebegtetve kínáltuk fel a halaknak. Persze vittünk finomabb felszereléseket is. Én például, gondolván a keszegekre-kárászokra, bepakoltam egy feeder, egy match és egy picker botot is.

Szóval délután fél kettő felé benn voltak a cájgok, beállítottuk a horgászszékeket, lezavartuk az első feles házit és egy jó hideg sört kortyolgatva gyönyörködtünk a Balaton csodás látványában.

Három órakor hirtelen megszakadt ez az idilli nyugalom! Laci botján hangos koppanással felcsapódott a karika, a következő pillanatban felsírt az orsó fékje is. Óvatos fárasztás következett és néhány perc múlva szákba került a gyönyörű 4,5-es nyurga. Éppen emelem ki a vízből, amikor megszólal a fék az orsómon. Először értetlenül nézzük, hiszen keresztben vagyok a merítővel rajta, de a zsinórhoz nem látom, hogy hozzáérne. Lacinak esik le előbb a tantusz: ezen is kapás van!

 

 

 

 

 

 

 

 

Gyorsan átadom neki a merítőt, benne a hallal, és akasztok. Nem kell sok idő és megmerítjük a 3,3 kilós tövest. Haltartóba kerül a két potyka és folytatjuk a pecát, most már boldog vigyorral a képünkön.

Nem sokáig tétlenkedünk, négy óra tájban bődületes kapás a botomon, akasztok és komoly ellenállás a válasz! Akárhogy tépem, nem bírok vele! Átadom Lacinak a botot, hogy felvegyem a mellcsizmát és úgy próbáljam meg kifárasztani, de közben a hal elhúz balra, a nádas irányába és a nád előtti stég lába előtt elhaladva el is éri azt. Persze leakad, a horgot meg úgy kell kiakasztanom egy nádszálból.

Amíg én kínlódom a horogszabadítással, Laci gyengéden kierőszakol egy hetes amurt a vízből… Ilyen az én formám!

Hat óra körül jött egy hármas töves és Lacinak volt egy komolyabb lemaradása. A mellettünk lévő stégen horgászó spori is akasztott valami nagyobb halat, küzdött is vele rendesen, de sajnos végül a stég előtt lemaradt neki. Ilyen a horgászszerencse.

 

 

 

 

 

 

 

 

Azért, hogy ne legyen minden gömbölyű, időközben kilyukadt a mellcsizmám a bal lábnál, valahol térd alatt. Nem nagyon, de ahhoz épp eléggé, hogy tocsogjon a víz a talpam alatt egy-egy bedobás után. Ez főleg azért érintett kellemetlenül, mert az volt a terv, hogy abban fogok ücsörögni (leginkább éjszaka) és egy nagyobb hal akasztása esetén berongyolok a vízbe, egészen a stégek vonaláig, majd ott fárasztom ki a halat. Hát, a lyuk miatt ez nem jött össze, maradt az erőszakos csörlőzés. Le is maradt minden nagyobb, pedig volt 4-5, igazán betonnak tűnő akasztásunk.

Közben megérkezett az előjelzett vihar, bősz, nyugati széllel és komoly villámlásokkal. Nem semmi látvány a Balaton egy ilyen vihar előtt! Este tízig beszorultunk a lakásba. Ekkor már nem bírtam magammal, esett még, de én beöltöztem esőruhába, felhúztam a gumicsizmát és folytattam a horgászatot. Nem is eredménytelenül! Szinte pontosan óránként jött egy-egy ponty, átlagban 2-3 kilós méretben. Az egész horgászat alatt csak egy ponty volt 2 kiló alatti. Természetesen ezek a potykák fotózás után visszanyerték a szabadságukat, hiszen túl voltak már a napi kvótán.

 

 

 

 

 

 

 

 

Persze két ponty között sem unatkoztam, egy feeder bottal aprítottam a keszegnépséget. Pirkadatkor fogtam egy szép nagy kárászt, aztán ahogy világosodott, úgy szűntek meg a kapások. Dévér vonalon az apró techno pufival meglebegtetett giliszta volt a nyerő.

Hihetetlen, de a szombat teljes eredménytelenséget hozott. Még kilenc körül jött egy átlag töves és annyi. Egészen vasárnap hajnalig nem fogtunk semmit! Illetve nekem akadt egy apró géb-féle valami, de ezen kívül semmi. Még keszeg sem! Ahogy elnéztük a stégeken horgászókat, nekik sem volt nagyobb eredményük.

 

 

 

 

 

 

 

 

Mivel időnk volt bőven, ráértünk nézelődni és feltűnt, hogy rengeteg a sikló. Aztán este kiderült az ok! Megkezdődött a küsz-ívás  és az éhes siklók hatalmas lakomát csaptak belőlük. Elképesztő mennyiségű sneci nyüzsgött a kövek között. Még a récék is azt kajálták! Előkerült valahonnan egy macska is a nagy csobogásra, sikerült egy-egy halat kikapnia a vízből, aztán amikor kézzel kivettem neki egy marékkal, örök haverok lettünk egész hétvégére!

 

 

 

 

 

 

 

 

Vasárnap hajnalban felfigyeltem, hogy az ívó küszökre hangos csobbanásokkal rá-ráver valamilyen rablóhal. Gyorsan kimarkoltam néhány snecit és felcsaliztam egy botot kishallal. Fél óra múlva meg is lett az eredménye! Hangos koppanással jelezte a karikám a rablót, akasztás után pedig a komoly ellenállás és a furcsa rángatózó mozgás már sejtette velem, hogy ki van a végén. Néhány perc múlva meg is lett a 1,5 kiló körüli 90 centis angolna. Több mint húsz éve nem fogtam ilyen halat! Végre kipróbálhatom, milyen íze van füstölve.  A füstölőt már több éve megcsináltam, csak angolnát nem sikerült fognom.

 

 

 

 

 

 

 

 

Nem sokkal az angolna után, 4 óra tájban végre jött egy szebb tőponty, majd világosodásig néhány dévér. Napközben megint nem fogtunk semmit. Hogy ennek mi volt az oka, az rejtély… Estére megérkezett a következő vihar, szinte percre pontosan úgy, mint a pénteki.

 

 

 

 

 

 

 

 

Még a vihar előtt bementünk fürdeni, ha már bent voltunk, megszórtuk a dobásaink vonalát és egy száraz nádszállal megjelöltük. Az eső után meg is hozta az etetés a halat. Gyors egymásutánban jött két kisebb ponty, aztán a harmadik (valami vízidisznó) megindult és kitépte a nádat, ráadásul le is maradt. Innentől kezdve megint csak találomra dobáltam, a túlpart fényeit célozva. Még így is szákoltam egy kettes aranyhasút, majd egy 5-6 kilósra saccolt nyurga borzolta az idegeimet, mert  az orrom előtt szedte össze a másik bot zsinórját, amitől természetesen lemaradt.

 

 

 

 

 

 

 

 

Végül eljött a hétfő reggel, néhány dévér még elcsábult a lebegtetett gilisztától, aztán a kelő nap, meg talán az egyre erősödő nyugati szél eltörölte a kapásokat. Szép lassan összepakoltunk és elbúcsúztunk a „Nagy Lavórtól”, amely igazán kegyes volt hozzánk most.

 

 

 

A végeredmény: 12 ponty, 1 amur, 1 angolna, 20-25 dévér-kárász, 1 törpe, meg 1 géb-féle.