Amikor a Land Rovert is akasztják!

 

Horgászni egyszerűen kell! Nem számít a télvíz, a január, a hideg, a hó (na jó, ez már alig van), de le kell menni lógatni! Hát, mi mentünk és nem fogtunk semmit! Nem is erről szól ez a szösszenet, hanem inkább az emberi szerencsétlenkedésről.

Január közepén már nem bírtam magammal, le is mentünk egy laza lógatásra, jól is éreztük magunkat, de a halak elkerültek. Roxi kutyám gondoskodott róla, hogy ne unatkozzak, bár a másnapi izomlázat nem tudta kimasszírozni a karomból. smile

A kis csatornán kezdtük az évet
A kis csatornán kezdtük az évet
Eredménytelenül
Eredménytelenül
Ő bezzeg a fél erdőt odahordta

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Január 31, szombat.

Az utolsó nap, amikor még hivatalosan horgászhatunk a tavalyi engedélyeinkkel. Érdekes módon az új, 2015-ös papírt még sehol nem lehet kiváltani… Mivel a decemberi halfogást a kiscsatornán nem sikerült megismételni, most a fölső, borzaspusztai részt szemeltem ki. Pénteken egész nap esett az eső, de szombatra napsütést és +3 fokot ígértek az időjósok, tehát mennünk kellett.

A Bugyi-Dabas útról lehajtásnál még nem volt semmi probléma, a Land Rover simán vette az akadályokat. A gondok a kis Bugyi-csatorna mellett kezdődtek.  A lejtős partszakaszon az állóra fékezett autó is elkezdett csúszni a víz felé. Mindenféle terepokosságot bekapcsolva, centinként visszatolattam a biztonságba és úgy döntöttem, az égető felől próbálkozom.

A Bugyi-csatornánál már visszatolattam
A Bugyi-csatornánál már visszatolattam
Hát ez beragadt
Hát ez beragadt
2 óra küzdelem után sikerült kijönni
2 óra küzdelem után sikerült kijönni

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jól is nézett ki a pálya, a mező közepén tocsogó vizet egy laza mozdulattal és kövér gázzal próbáltam meg balról kikerülni. Végül is egy Land Roverben ülök vagy mifene…

Aztán beütött a „mifene”! A mező közepén a terepjárók királya megállt és se előre, se hátra. Belecuppantunk a sárba rendesen! Szerencsére az alváz nem ült föl, viszont az egyszerű utcai gumikkal képtelenség volt kijönni ebből a helyzetből. Végül a mellettünk lévő, még lábon álló kukorica mentett ki minket szorult helyzetünkből. Több ölnyi szár és csuma volt a megoldás…

Az áteresz csurig van
Az áteresz csurig van
Dől be a víz rajta
Dől be a víz rajta
Igen magas a vízállás
Igen magas a vízállás

 

 

 

 

 

 

 

 

Végül szerencsésen eljutottunk a kiszemelt helyre, be is vetettem mindenféle technikát, de a halak elkerültek.

Végre peca, de hal sehol
Végre peca, de hal sehol
Borzas nyitva
Borzas nyitva
Ez is tele van
Ez is tele van

 

 

 

 

 

 

 

 

A víz nagyon magas álláson volt, több horgászhelyet már elöntött. Egyértelműen belvíz lecsapolás módban van az egész rendszer, ennek megfelelően a halfogás szinte esélytelen. Végül hazafelé még bejártunk egy kis területet és a halastó szivattyúja környékén egész szép halmozgást észleltünk, de már nem próbáltunk ráhorgászni.

Mindenhol belvíz
Mindenhol belvíz
Ürbői zárva
Ürbői zárva
A szivattyú melletti helyek
A szivattyú melletti helyek

 

 

 

 

 

 

 

 

A szúnyogi felé az út
A szúnyogi felé az út
Ez a kijárat a libások felé
Ez a kijárat a libások felé
Végül egy alkonyat a Dömsödi hídjáról
Végül egy alkonyat a Dömsödi hídjáról

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szóval átlagos személyautóval egyelőre nem ajánlatos a behajtás…