Újrakezdés

Sajnos a tavalyi év (2017) utolsó három hónapját különböző okok miatt ki kellett hagynom a horgászat szempontjából, így kimaradtak az őszi pontyozások, csukázások és minden egyéb, ami pecával kapcsolatos. Ez már nekem olyan, mintha újrakezdeném a hobbimat. smile

Végül január első hétvégéjén már nem bírtam magammal, elhárult minden akadály a horgászat elől és még az idő is csodásnak ígérkezett, tehát leugrottunk szétnézni a csatornákon. Mivel a lakókocsizáshoz még nem igazán voltak ideálisak a viszonyok és a többhónapos kihagyás miatt nem tudtam, mire számíthatok a parton, úgy terveztük, hogy szombaton bejárjuk a vizeket, több helyen rápróbálunk, a legjobbnak ítélt részre pedig vasárnap reggel visszamegyünk. Hát ebből semmi nem lett! smile

Már a megközelítéskor, az egyik kiscsatorna mellett felfigyeltem az apróhalak intenzív mozgására. Egy alkalmas helyen félreálltam, előkotortam a csalihalhálót és két merítéssel fogtam vagy 200 kishalat. Igazi csalihal kavalkád került a hálóba, sneci, bodorka és apró dévérek tömkelege. Jól indul a napunk – gondoltam.

Kishalak tanyája
Napsütés, tükör víz
Sehol senki

 

 

 

 

 

 

 

 

Amikor ráfordultunk a kiszemelt csatornára, még nagyobb volt a meglepetés! Az egész vízfelszín tele volt halgyűrűkkel. Mintha nyár lenne, mindenfelé fröccsentek a kishalak, néhány nagyobb csobbanás pedig az utánuk vetődő rablókat jelezte. Horgászszív-dobogtató látvány volt január elején. smile

Nem is mentünk tovább, az első alkalmas helyen leálltunk és kezdődhetett a lógatás. Öt perc alatt három sügért fogtam, egy meg lemaradt. Szóltam is a páromnak, hogy előveheti a kempingasztalt és a cuccokat, mert innen már nem megyünk sehova. smile Mozgalmas peca kerekedett belőle. Nagy halak ugyan nem jöttek, de a mindent evő tenyeres bodorkák és a kishalakra rávágó sügérek folyamatos figyelést igényeltek. A hab a tortán pedig az a néhány kisebb csuka volt, amit a damilos felszerelés ellenére sikerült megszákolnom. Mindezek mellett még a part is üres volt teljesen. Ameddig a szem ellátott, sehol senki a nagy pusztaságban és egész nap csak 2-3 autó ment el mögöttünk. Tökéletes peca volt három hónap szünet után, nagyon élveztem minden percét.

Bodorkák..
termetes sügérek..
és néhány bugyli

 

 

 

 

 

 

 

 

Vasárnap egy kicsit korábban mentünk, hogy még több időt áldozhassunk a szenvedélyünknek, de meglepetésünkre már páran megelőztek minket. Elszórtan 4-5 autó állt a parton, viszont az előző napi helyünk szabad volt, így folytathattuk ott, ahol tegnap este abbahagytuk. Ez a nap már nem volt annyira sikeres, de azért nem panaszkodhatok. Az idő jobb volt, mint szombaton és ha ritkábban is, de azért fogdostam a halacskákat. Nem számoltuk pontosan, de kb 30-40 sügért, 50-60 bodorkát és 5-6 kisebb csukát fogtunk a hétvége alatt.

A januári tavaszban még két alkalommal próbáltunk szerencsét, de már nem tudtuk megismételni az első hétvége varázsát.

Műhalat is fogtam
Márciusi dagonya..
és teljes betli

 

 

 

 

 

 

 

 

A következő pecánk március elején esett meg, de ez a gyönyörű tavaszi idő ellenére teljes betlivel zárult. Semmi halmozgást nem láttunk és egy pöccintésünk sem volt. Talán ebben az is közrejátszhatott, hogy a csatornák belvízelvezetés módban voltak és némelyik visszafelé folyt. Legalább a januárban fogott csalihalakat sikerült visszaengednem.