február 3 2011

Túrtői peca

2009.09.27

Egy barátom meghívását elfogadván, leugrottunk a Túrtői-holtágra egy hétvégi pecára. Ez a víz a Hármas-kőrös egyik Mezőtúrhoz közeli holtága. Honlap: www.turihorgasz.hu
A víz gyönyörű! 90-100m széles lehet, partja tele van elvadult gyümölcsfákkal, diófákkal. A vízbe lógó nádlevelek letépett vége pedig egyértelműen árulkodik az amur állományról. Egy ismerőstől engedélyt kaptunk a stégének a használatára, egy helybéli ismerőstől pedig egy csónakot is kaptunk kölcsönbe.

Csodaszép ez a víz

Csodaszép ez a víz

A stég és a csónak

A túloldali nádas volt a cél

 

 

 

 

 

 

 

 

A túloldali nádas szélét etettük meg egy-egy adag erjesztett kukoricával, meg is jött rá sötétedés után egy 10-es amur. Laci botján volt a kapás, ő meg egyszerűen áthúzta a halat szinte csörlőzve. Mivel amurhoz méltatlan módon hagyta magát kitekerni, csak a fejlámpa fényénél jöttünk rá hogy egy hínárzabáló akadt a horogra. Gyors merítés és már meg is volt az öröm, pláne, hogy Laci barátomnak ez volt az első nagyobb amur fogása. Mivel még több napos peca állt előttünk, gyorsan lemértük, pányvára tettük és kikötöttük a nád elé. Tudom, hogy ez nem túl etikus és ma már tilos is, de akkor nem volt más lehetőség az életben tartására. Ma már mindig van nálam pontyzsák az ilyen esetekre. Gondoltuk lesz itt amur bőven, de aznap éjjel már nem jött több.

Másnap korán reggel ismét csónakba pattantunk felfrissíteni az etetésünket, közben láttuk hogy amur-koma mozgolódik a kötélen ezért nem is néztük meg közelebbről. Nemsokkal később a csónak gazdája jött érte, hogy bemenjen a szokott helyére némi pecára. Kérdi, – volt valami az éjjel? Büszkén mondtuk, egy tízes amur, ott van a nád előtt nézd meg. Befelé menet odacsorog, megemeli a zsinórt, nincs rajta semmi! Ne azt, a másik felét mert hosszú a zsinór!- mondjuk. Megemeli azt is, ott sincs semmi! Nagy volt ám a pofára esés! Mikor kihozza a zsinórt, akkor látjuk amur-barátunk nem tétlenkedett az éjszaka, módszeresen elrágta az erős bálamadzagot.

No, legalább egy nagy hal biztosan van a vízbe- mondja a csónak tulaja, és nevetve elhúz pecázni. Mi meg csak néztük bambán a foszlányokra rágott madzagot és elmélkedtünk rajta, hogy hol rontottuk el. Persze a halról még fényképet sem készítettünk. Azt már gondolom mondanom sem kell hogy több amurt nem is sikerült becserkésznünk az egész horgászat alatt. Azért néhány ponty, kárász, keszeg, megfogása próbálta feledtetni az elszenvedett veszteségünket 🙂 . Összességében, egy remek vízen, nyugodt csendes környezetben horgászhattunk, a helyiek barátságosak, segítőkészek, és még halat is fogtunk 🙂 ! Ide érdemes lesz visszajönni!

Egy szép nyurga

meg egy tükrös

és némi apróhal

 

 

 

 

 

 

 

 

Free Blackberry Phones for Sale | Thanks to Savings Account Rates, Best CD Rates and Credit Repair