március 15 2019

Március 15

Március 15. volt az idei év első hosszúhétvégés ünnepe, ideje volt elkezdeni a lakókocsis horgászatot valamelyik csatorna partján. Persze azért lógatunk mi februárban is. Bár halat nem fogtunk, de legalább néhány zsák szemetet összeszedtünk és elhoztuk.

Februári peca

Két zsák szemetet elhoztunk

Tiszta partot hagytunk

 

 

 

 

 

 

 

 

Nem ígértek túl jó időt a jósok és most viszonylag jól sikerült az előrejelzésük. Viharos szelek, kisebb záporok, 10 °C körüli hőmérséklet – mind igaznak bizonyult. A vasárnapi igazán kellemes, tavaszias idő már csak részben érintett minket, mert jönni kellett haza.

Felvérteztük tehát magunkat meleg ruhával, tartalék gázpalackkal és némi pálinkával, aztán irány a part! 🙂

Gyújtogató barátunk nem tétlenkedett, a mostani szeles idő pedig kedvezett a piromániájának, mert mindkét oldalon sikerült majdnem teljesen leégetnie a nádat, meg az aljnövényzetet. Nincs ezzel gond, amíg nem akkor csinálja, amikor éppen ott vagyunk a lakóval. Szebb lesz az idei nád és talán kevesebb lesz a kullancs. Sajnos az aljnövényzet leégetése felszínre hozta a horgászok szégyenét, szóval ismét szemétszedéssel kellett kezdenünk a horgászatunkat.

Felhőkből jól álltunk

Vörös az ég alja, alighanem szél lesz..

A vasárnapi jó idő és felperzselt part

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Még hogy a horgászok természetkedvelő emberek! Képes a suttyó parasztja 30-40 méterre elvinni a szemetét és behajigálni a sűrű nádasba, mintsem elvinné és kidobná a szemetesbe otthon. Persze vannak ettől durvább fajták is, akik a horgászattal egybekötve a szemetüket idehordják a vízpartra. Most például egy zsák elrohadt hagyma volt behajítva a mögöttünk lévő nádasba. Ezt mondhatnánk bioszemétnek, ha nem hagyta volna ott a zsákot is. A hagymák az esők hatására szépen hajtásnak indultak. Némi vakondtúrásból szedett földet rászórva pár hét múlva szedhetné róla az újhagymát a szalonnához, de erre már nem gondolt az okoska.

Valójában a horgászatról nem sokat tudok írni. A csatornák elég alacsony vízállásban vannak, ami a halak ívására nézve jónak mondható, mert így talán már nem tudják leengedni a vizet az ikrákról. A víz hőmérséklete 8-9 °C körül van. Ez még elég alacsony a halak étvágyát tekintve, ennek ellenére éjjel a törpe eszik már. Nappal viszont még nem aktívak, ezért van lehetőség az élő csalik használatára. Megtörtént a tavaszi telepítés is.

Persze én hiába próbálkoztam csontival, pinkivel, gilisztával, csemegével stb. Nem találtam a halakat. Gyakorlatilag csütörtök délutántól szombat délutánig csak néhány apró bodorkát sikerült fognom. Azokat is csak végletekig lefinomított szerelékkel (10-es előke, 20-as horog), teljesen véletlenszerűen.

Végül szombat késő délután csendesedett a szél és a változó idő meghozta a halak étvágyát. Pár bodorka, dévér és karika kezdte a sort, majd éjjel egy 1,40-es tőponty követte őket. Éjfél után egy 2,20-as potyka került a szákba, majd kicsivel később egy másiknak sikerült eltépnie a vékony zsinóromat. Hajnali három körül jött az utolsó, de ez a huszonöt centit sem ütötte meg, így gyorsan visszakerült a vízbe.

Két ponty és némi apró

 

Vasárnap csodás, de hűvös reggelre ébredtünk. Végre eltűntek a felhők és elállt a szél. Igazi horgászidő volt. Kár, hogy a halak ezt nem így gondolták, mert sajnos ezen a délelőttön már nem találkoztam egyel sem. Lett viszont pecás bőven. A szép idő és a friss telepítés kicsalta őket a partra, mi meg inkább elhúztunk haza, a tömegsport nem a mi világunk.

 

 

 

 

Free Blackberry Phones for Sale | Thanks to Savings Account Rates, Best CD Rates and Credit Repair