május 27 2018

Májusi haltalanság

Tudom, nem túl jó cím egy horgászbeszámolónak, de ez van, illetve volt.

Sajnos a május elsején szokásos balatoni lógatásunk most kimaradt, ezt pedig egy pünkösdi hosszúhétvégés csatorna lógatással kellett orvosolni. 🙂

Egy olyan szakaszt választottunk, ahol már két éve nem horgásztunk és nemrég kotorták. Hát ez nem jött be. 🙁 Négy nap alatt pár keszegen, meg egy sügéren kívül semmit nem fogtunk és gyakorlatilag kapás sem volt. Volt viszont horgász bőven. Egész nap jöttek-mentek és mivel a friss kotrás miatt nincsenek még kialakult horgászhelyek, közvetlenül mellettünk is megálltak, mintha nem lenne elég hosszú a csatorna, vagy csak itt lenne hal. Hát most mellényúltak ők is, mert a halak valahol máshol úszkáltak.

Májusi reggel

szomjas marhákkal

és szakadó esővel

 

 

 

 

 

 

 

 

Ami jó hír, hogy volt viszont komoly halőri ellenőrzés! Ráadásul késő este, 22 óra körül. Éppen két autó tartott kifelé a csatornáról, amikor megjelent egy batár nagy terepjáró szembe velük és a horgászhelyünktől tíz méterre villogással, fényszórókkal megállították őket. Nagyon komolyan átvizsgálták mindkét autót, majd ellenőriztek minket is. Mivel minden rendben volt, jó éjszakát kívántak és mentek tovább.

Engem még éjszaka sosem ellenőriztek itt, pedig már több mint húsz éve járok ide. Másnap tudtam meg, hogy pár km-rel lejjebb két pecás nem világította ki a horgászhelyét megfelelően, ezért ugrott az éves területijük és eltiltásra, meg bírságra is számíthatnak.

Szóval oda kell figyelni, mert ezt a rengeteg szabályt már nem könnyű tökéletesen betartani és mint látjuk, egy kis figyelmetlenség a területinkbe kerülhet.

Egyébként másnap jött a helyi halőr is és szintén végigellenőrizte a csatornát.

Ekkora haltalanság után két hét pihenőt tartottunk, de tovább már nem bírtam, menni kellett ismét. Az előző szakaszt hanyagolni fogom pár évig, mire kinő újra a növényzet rendesen és kialakulnak a horgászállások.

Most a szokásos helyünkre mentünk. Lehet, hogy itt sem fogunk halat, de ez sokkal nyugisabb szakasz, köszönhetően a nem éppen autóbarát útnak és növényzetnek. Csütörtök délelőtt értünk le és sehol egy horgász. Mondtam is a páromnak: ez nem jó jel, lehet, hogy tart még a két héttel ezelőtti haltalanság!

A csatorna nagyon jól nézett ki! Igen magas a vízállás, enyhén folyik és egy kicsit zavaros, de nem olyan sárszínűen, hanem inkább szürkésen, ahogy szokott, amikor tiszta. A lassú folyás miatt tökéletesen lehet egy matchbottal úszózni, ezért a rakóst elő sem vettem. Azért a horgászládát felállítottam, erről igen kényelmesen lehet horgászni és minden a kezem ügyében van. Délután kaptunk egy jó nagy adag esőt, aztán az egész hétvége az eső jegyében telt. Gyakorlatilag a három napból két napot esett az eső.

Ettől függetlenül a friss telepítés étvágyánál volt. Már este megjött egy két kilós pikkelyes, majd ha nem is sűrűn, de azért fogdostam őket rendszeresen. A legtöbb 1-1,5 kiló közötti apróság volt, gyakorlatilag a legelső kettes volt a legnagyobb. Időnként egy-egy szebb jász, meg termetes bodorka is bejelentkezett egy fotó erejéig és néhány tenyeres kárász is felvette az egy szem tigrismogyorót.

Pipacsföld

Balin fenéken

Szép bodri

 

 

 

 

 

 

 

 

A peca legnagyobb hala péntek reggel érkezett. Egy snecivel csalizott fenekező szerkót dobtam át a túloldalra, csuka, süllő vagy sügér reményében. Amint letettem a botot, hatalmasat csattant a karika és felsírt a nyeletőfék. Gyorsan beemelek neki és megvan! Elég erősen húz, de valahogy szokatlan a mozgása. Talán valaminek az oldalába akadhatott a horog? Erre utal az is, hogy hamar felcsap a felszínre. Többször látom a farkát, de nem tudom meghatározni, hogy mi lehet. Végül rövid küzdelem után meglátom, hogy egy jókora balinnal hozott össze a horgászszerencse. 2.2 kiló, de nagyon soványnak tűnik, talán valami baja volt, nem tudott rendesen rabolni, azért fanyalodott a fenéken lévő snecimre. Ritkán szoktam balint fogni (nem is horgászom rá), egész pályafutásom alatt talán 8-10 akadt véletlenszerűen a horgaimra, szóval ez egy kicsit színesítette ezt a szürke, esős horgászatot.

A jászok is mozogtak

Ilyen jött egy pár

És végül eső ismét

 

 

 

 

 

 

Végül 15-20 pontyot akaszthattam, de sajnos a többségüktől nagyobb kárászokat szoktam fogni. Két szebbet elhoztunk, meg a kárászokat, a többi ment vissza. Ez azért az eső ellenére is mindenképpen mozgalmasabb peca volt, mint az előző.

Free Blackberry Phones for Sale | Thanks to Savings Account Rates, Best CD Rates and Credit Repair