április 13 2012

Húsvét… Akkor irány a part!

Végre megint egy 3 napos ünnep, lehet készülni egy jó pecára! Eredetileg egy családos Balatoni lógatást terveztünk Laci barátomékkal, de a meteorológusok jóslatai alapján lemondtunk róla. Sőt, lemondtunk az egész hétvégi pecáról! De az élet nem élet horgászat nélkül ugyebár, ezért csütörtökön feldobtam a labdát: pénteken menjünk le a csatornára, vigyük a sátras utánfutót, abban elvagyunk, ha esik, ha fúj, mégis pecázunk egyet. Végszükség esetén pedig pikk-pakk összedobjuk a futót és már itthon is vagyunk. Lacit nem kellett rábeszélni a dologra, de a párja nem volt hajlandó lejönni, fagyoskodni. Az én páromnak, mint kiderült, dolgozni kellett mennie délutánra, de megbeszéltem vele, ha nem lesz túl rossz az idő, lejön este utánunk, Lacinak viszont nem szólunk, ez meglepi lesz.

Péntek kora délután indultunk, Gyálon megálltunk a „Zsuzsi” horgászboltnál némi csontit, szúnyogot és etetőanyagot venni és röpke 40 perc múlva már a kiszemelt parton is voltunk. Útközben ízelítőül kaptunk egy kisebb záport, mintegy jelezve nekünk a természet, mire számíthatunk.

A víz jól nézett ki, kellően magas a vízállás, eltűnt a vízfelszínen úszó sok dzsuva és enyhén zavaros volt. Gyors sátorállítás az egyre erősödő északi szélben, mire végzünk, elkezd csepegni az eső is. A horgászládát már fel sem állítom, inkább csak beviszem az elősátor alá, mert egyre jobban esik. Előkerül a házipálesz fagyálló gyanánt, majd gyorsan felszerelek két pickert. Laci gyúr egy kis etetőt és már repül is a két szerelék befelé, az egyik csontival, a másik szúnyoggal csalizva. A botokat a sátor bejárata elé helyezem el a még jobban felerősödő eső miatt. Kapás persze semmi. Talán a szúnyoggal csalizott boton mintha lett volna némi maszatolás, de az erős szél miatt hajladozó spiccen nem lehetett biztosra venni. Kb. egy óra múlva elállt az eső, a szél is csendesedett kicsit, nekiláthattunk végre az igazi pecának. Laci összerakott egy pergető cuccot és elkezdett dobálni. Első dobásra kihúzott egy moszatcsomót, ami tele volt elsőre ikrának, másodszorra inkább békapetének tűnő dologgal. Amíg ő dobált, én a horgászládát és a rakóst kezdtem összerakni. Talán a tizedik dobásnál járhatott, amikor halkan megszólal: Megvan! Mi van meg? – kérdem. Csuka! Vigyem a merítőt? Hozzad! Pár perc múlva már a hálóban pihent a másfeles körüli csuka. Lesz itt hal kérem! Gyors fotózás után ment is vissza.

Talán békapete?

Úgy néz ki leívott!

Szabadság!

 

 

 

 

 

 

 

 

Folytattuk a pecát. Lacinak volt még néhány rávágása, de többet már nem tudott fogni. Én fogtam néhány bodorkát az időközben összetolt rakóssal, majd amikor elkezdtek törpék jönni a szúnyogra, áttértem csemegére, arra meg nem volt kapás. Mivel rohamosan sötétedett, gyorsan felszereltem egy botot stupekos szerkóval és bedobtam egy szebb bodrival csalizva. Talán tíz perce lehetett bent, mikor vehemens kapásra figyelek fel. Gyors akasztás, megint egy csuka, ez is másfeles körüli. Egy fotó és már mehet is. Ettől fogva néhány törpén kívül nem sikerült más halat kirángatnunk a vízből, fogtunk viszont mást, ami tényleg kezdi már megingatni a hitemet a horgász kifejezés használatával kapcsolatosan, legalább is rám nézve. Talán a madarász kifejezés találóbb lenne… 🙂

Beélesítve a cucc

Esti csuka

Egy szép karcsi

 

 

 

 

 

 

 

 

A történet úgy folytatódik, hogy este tíz óra felé megjelent egy autó fényszórója a parton, Laci legnagyobb megdöbbenésére. El nem tudta képzelni, ki lehet még rajtunk kívül annyira balga, hogy ilyen időben, ilyenkor jön horgászni. Persze én tudtam, hogy a párom érkezett meg, már csak azért is, mert egy perccel előtte hívott, önthetem a páleszt, ő meg hozza a meleg pizzát. A meglepi után alaposan bekajáltunk, majd kiültünk a botok mellé egy jó sör mellett halkan beszélgetni. Egész kellemes idő lett így éjszakára. Elállt a szél, kitisztult az ég és a hatalmas telihold bevilágította az egész csatornát. Kapás persze nem volt egyáltalán. Az ezüstösen csillogó csatornában gyönyörködve felfedezem, hogy valami gyorsan repül felénk, egész alacsonyan a víz fölött. Éppen szólni akarok a többieknek, amikor hatalmasat csattan a rakós botom, és egy csobbanás hallatszik. Vazze! Ez nekirepült a botnak! A többiek persze nem tudták miről van szó, de ők is megijedtek a nagy csattanástól. Pár szóval elmagyarázom a helyzetet és közben már a fejlámpa fényénél látjuk is a vízbe pottyant madarat. Szegény hanyatt fekszik a vízben, a feje pedig a víz alatt van. Úgy tűnik, mintha még élne, csak önerejéből nem tud megfordulni. Próbálom a merítővel elérni, de rövid. Gyorsan hátratolom a rakóst és azzal húzom magamhoz a már élettelennek tűnő kis testet. Mihelyst elérem, kimerítem és már tartom is a tenyeremben az apró madarat. Érzem, hogy él, pici szíve veszettül kalapál, de a feje lekókad és a szeme is csukva. A két tenyerembe zárva tartom, nem tudjuk mekkora ütést kaphatott és az hol érte, azt sem tudjuk, hogy túléli-e, de reménykedünk. Azt meg végképp nem tudjuk, hogy milyen madár. Úszóhártyás lába van és egész hátulról nőtt ki neki, mint a kacsának, farktolla nincs is, elég kicsi a szárnya, vékony, hosszúkás a csőre és sárgás folt van a tövében. Meglepő, hogy ez egyáltalán tudott repülni, főleg ilyen gyorsan! Hosszú percek telnek el, amikor érzem, hogy lelassul a szívverése. Először azt hiszem, itt a vég, de a következő pillanatban kinyitja a szemét és felemeli a fejét. Lassan kezd észhez térni. Lerakjuk a székre, csinálunk néhány fotót (elnézést, de a nagy kapkodásban nem sikerültek túl jól).

Totális KO

Aha… éledezik már

Hol vagyok?

 

 

 

 

 

 

 

 

Mivel nem mutat semmi hajlandóságot a mozgolódásra, attól félünk eltört valamije. Fölveszem ismét a tenyerembe, nem is tiltakozik és nem tűnik úgy, mintha fájdalmai lennének. Lassan teljesen észhez tér, már a felé nyújtott ujjunkat is megcsipkedi. Leteszem a földre, elindul, de nagyon furán megy, mintha még szédülne. Arra gondoltam, mivel egyértelműen vízimadár, lehet, hogy szárazon nem is tud jobban menni azokon a fura lábain. Beletesszük a vízbe és igen! Azonnal elkezd hibátlanul úszni. Kisebb köröket ír le mintegy tájékozódásul, alaposan megbámul minket, mintha tudná, hogy majdnem meghalt miattunk, de mégis mi mentettük meg kicsiny életét. Kis idő múlva eltűnik a nádas között. Másnap reggel még láttam, ahogy vígan úszkált nem messze tőlem, de csak egy fotót tudtam készíteni róla, azt is elég pocsékot, mert lebukott és eltűnt. Szóval mostantól fogva szólítsatok madarásznak! 🙂

Kicsit megtépázva…

de már kutya baja

Reggeli pergetés

 

 

 

 

 

 

 

Szombaton csodás reggelre ébredtünk. Hideg volt ugyan, de nem fújt a szél és az ég is kitisztult. Sikerült végre egy szép kárászt fogni rakóssal, később pedig jött néhány kisebb, tenyérnyi méretű is. Laci próbálkozott a pergetéssel, de most eredménytelenül. Napközben néhány bodorkán kívül nem sikerült mást fogni, ezért bográcsos paprikás krumpli készítésével ütöttük agyon az időt. Közben beborult az ég, felerősödött a szél és kaptunk egy jó adag esőt is a nyakunkba. Laci délután elhúzott haza, mert dolga volt, mi úgy döntöttünk, maradunk még egy éjszakát.

Éjfél felé teljes erejével megérkezett a beígért hidegfront. Viharos szél, zápor és hasonló nyalánkságok. Ennek ellenére fogtam néhány szebb kárászt pickerrel (a rakóst már szombat este szétszedtem a szél miatt). Vasárnap reggel öt óra felé megjött az első és egyetlen ponty is. Szintén a pickerre, 1 szem fűzött kukoricára éhezett meg a 4 kiló körüli tőponty. Délelőtt volt még két csukakapásom stupekre, de mindkettő leakadt. Dél felé feladtuk a küzdelmet a viharos széllel és elpályáztunk haza mi is.

Az egyetlen potyka

És a vége

Végeredményben, az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk, de erre felkészültük. A csatorna ismét adott néhány halat, tehát erre sem panaszkodhatok, ráadásul megint gazdagabbak lettünk néhány élménnyel, ezért mindenképpen megérte egy kicsit fagyoskodni! 🙂

Ja, és a madarunk pedig az internetes kutakodásaim szerint egy kisvöcsök volt.

Free Blackberry Phones for Sale | Thanks to Savings Account Rates, Best CD Rates and Credit Repair