július 18 2011

Hétvégi peca a Burjáni csatornán

 

A pirostéglás

A Burjáni csatorna a Kiskunsági öntöző főcsatorna egyik mellékága. A 90-es évek elején ismertem meg ezt a gyönyörű csatornát. Akkor még kíméleti terület volt, ami azt jelentette, hogy december 31-től június 15-ig tilos volt mindennemű horgászat rajta. Elképzelhető, hogy micsoda halbőség alakult ki egy ilyen vízen! Abban az időben sok szép hal kifogásában volt részem. Rengeteg volt a ponty, a kárász, az amur, hatalmas csukák egyenesítették ki a drilling szárát, de még süllőből is akadt szép számmal. Aztán szép lassan elhanyagolták, tönkretették ezt a csodálatos kis csatit. A vizet nem folyatták, nem frissítették, nem kotorták, ezért teljesen elmocsarasodott. A partja már egy kisebb eső után is járhatatlan lett. Mire elérkezett június 15., a horgászat ideje, annyi lett a hínár, hogy nem lehetett bedobni sehol, ha meg kipucoltunk egy helyet, a halak nem jöttek ki a tisztásra. Az esetlegesen fogott hal büdös iszap-hínár szagú-ízű volt. Szóval elfelejtettem a vizet jó pár évre. Aztán néhány évvel ezelőtt kaptam a hírt; kikotorták a Burjánit, felfrissült a víz, és eltörölték a fél éves tilalmat. Nosza, leugrottam megnézni a vizet!

 

A buri

Ezt a helyet kellett feladnom

Kellemes csalódás volt a látvány. A csati szép volt, hínármentes, de a régi helyeink a kotrástól és az elburjánzott növényzettől teljesen eltűntek, sőt, az egész parton alig volt sátorozásra alkalmas horgászhely. Megpróbáltam ugyan kialakítani egy jó kis helyet, de a helyi lucernaföld tulaja különböző módokon értésemre adta, hogy nemkívánatos személy vagyok a földje mellett. Pl. dróttal lezárta a bejáratot, vagy épp 120-as szögeket szurkált a földbe, úgy hogy a növényzet elrejtse, de mi azért defektet kapjunk. Az egyik majdnem átszúrta a talpamat, úgy vettük észre őket. Ez a kedves “invitálás” végül arra ösztönzött, hogy más hely után nézzek. Így bukkantam rá egy árnyas, fás bokros részre, ahol némi talajrendezés után elférhet a sátras utánfutónk is.

 

 

Ilyen volt…

Ilyen lett

Végül idén június elején sikerült egy hétvégi pecát megszerveznem. Már csütörtök délután lerobogtunk a kiszemelt helyre, ami szerencsére üres volt, illetve gyakorlatilag az egész part üres volt. Az időjárás kegyes volt hozzánk. Az erős északnyugati szél lehűtötte ugyan a levegőt, de az esők elkerültek egész hétvégén. Megkezdtük párommal a tereprendezést, ami némi kaszálásból és néhány bokor ritkításából állt.

 

 

 

A rejtekhely

Pont elfértünk

Bő egy óra múlva betoltuk a futót a kiszemelt helyre, tökéletesen passzolt a helyére. Itt történt egy kis baleset, a taszigálás közben meghúztam a hátamat, olyan szinten, hogy tíz percig csak nyögni tudtam. Először azt hittem, itt a vége a horgászatnak, de aztán fél óra pihentetés, na meg a két feles szilvórium fájdalomcsillapító után azért be tudtuk fejezni a sátorállítást. Ezután a part rendberakása jött, majd bementem a vízbe megcsinálni az etetést. A víz kellemesen melegnek tűnt a levegőhöz képest, ami kifejezetten jólesett a fájós hátamnak. A meder közepén egy elég nagy kiterjedésű kemény, hepehupás, iszapmentes területet találtam kb. másfeles vízmélységgel, úgy döntöttem, ez megfelel az etetésnek. Leszúrtam egy nádszálat, majd alaposan megszórtam kefires kukoricával. Átmentem a túloldalra, betörtem néhány nádlevelet, hogy lássam, jár-e a környéken amur és ezzel kezdődhetett a horgászat. Egyik botra (dióverő) két szem fűzött kefires kukorica került, a másikra (picker) csonti és csemege. Próbálkoztam rakózni is, ám hamar föladtam. Beért ugyan a nád elé, de fél méteres iszap fölött lógattam nulla eredménnyel. Össze is csuktam és maradtam a pickernél meg a machbotnál.

Az első

Kövér mint egy malac

Az első hal a pickerre jelentkezett sötétedés után nem sokkal. Egy kiló feletti ezüstkárász személyében. Nem sokkal később egy lapát dévér, majd egy kisponty következett. Szép lassan leszállt az éj, a kapások megritkultak, elcsendesedett minden. Mi, a sok munkától, derékfájástól és a szilvóriumtól megfáradt horgászok is nyugovóra tértünk. Az éjszaka csendesen telt. Nem úgy a hajnal! A környék összes madara rázendített felettünk úgy nagyjából 4 óra magasságában, egyértelműen jelezve nekem, hogy itt a horgászat ideje. Nosza, etetés, csalizás, meg ami ilyenkor szokásos. Azaz csak etettem volna, mert eltűnt a nádszál, amit leszúrtam előző nap bója gyanánt. Üsse kavics! Fürdök egyet, úgy legalább pontos lesz az etetés! Bő fél óra múlva kész is voltam mindennel, és épp a hajnali fürdőzés harmatcseppjeit szárítgattam magamról, mikor bebólintott a pickerem spicce! Ismét egy kiló körüli kárász volt a koránkelés ajándéka. Ezen a reggelen jött még néhány szép kárász, meg egy kisponty. Amikor pedig a párom is felébredt, felpattantam a bicajomra és eltekertem felderíteni a környéket.

A amur csemege…

És megtépázva másnap

Nem messze tőlünk egy belógó nádlevelet nagy élvezettel rágcsált egy tízes forma amur, de mire készíthettem volna egy portrét róla, nagy locsogással távozott. Később azért visszatérhetett, mert másnapra becsületesen meg volt csócsálva a nádszál. Na – gondoltam –, lesz itt amur! De tévedtem, nem sikerült egy darabot sem akasztani, és a betört nádlevelek sem érdekelték őket egész hétvégén. Valahogy most elkerültek.

Már visszafelé karikáztam mikor megcsörrent a telefonom, majd elnémult. Azonnal elkezdtem őrült módjára visszafelé tekerni, mivel megbeszéltem a párommal, hogyha valami komolyabb hal akad, csak egyszer rám csörög és utána megpróbálja megtartani a halat amíg visszaérek. Menet közben néztem rá a telómra és láttam, hogy valóban ő hívott. Szegény kutyám nem tudta mire vélni ezt a nagy sietséget, de azért tartotta a tempót.

 

A “komoly” hal 🙂

Ez is egy másfeles

A “szöcske”

 

 

 

 

 

 

 

 

Mikor kifulladva visszaértem kiderült, hogy a „komoly” hal egy másfeles tükrös és már sikerült is megmerítenie. Sebaj, egy kis mozgás mindig jót tesz! Délután jött még egy hasonló méretű csak pikkelyesben. Bicajjal is bejártam egy elég nagy területet, de igazából, amikor lejött hozzánk a fiam motorral, én meg eloroztam tőle a „szöcskét”, akkor tudtam bejárni szinte az egész partot.

Jó helynek tűnik

Valaki tartást készített

Ez tényleg árnyas hely

 

 

 

 

 

 

 

 

A túloldalon találtam néhány ígéretesnek tűnő, kellemesen árnyas, és sátorozásra is alkalmas helyet és az egész bejárt partszakaszon csak egy helyen pecázott két spori. A továbbiakban már csak egy említésre való esemény történt. Felfigyeltem, hogy a horgászhelyünktől balra a nád előtt többször is rabol valami komolyabb hal, de nem olyan fröcsögősen, mint a balin, hanem inkább a csukára jellemző egy-egy csobbanással. Nosza, csináltam egy stupek-szerű felszerelést és egy szép nagy bodorkával bedobtam a rablások közelébe. Nem kellett egy fél óra sem és elkapta a csuka, de rövid küzdelem után megkönnyebbült a bot és üresen húztam ki a szerelést.A szemrevételezéskor kiderült, hogy a csukázó „pike mono” előkét simán elharapta. Ennyit erről, ilyet sem veszek többet. Próbáltam én már sokféle csukázó előkét, de ezek fránya halak még a kevlárt is elrágják, ha nincs beleszőve acélszál. Szóval maradok a jól bevált acélnál!

Kutyameleg

A kis éhenkórász

Vendégmarasztaló is van ám

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A szomszéd állás

Még egy másfeles

És az utolsó

 

 

 

 

 

 

 

 

Horgászatunk végeredménye: 4 db 1,5 kilós potyka (meg egy csomó retúr), 15-20 db 1/2-1 kiló körüli kárász, és pár darab dévér. Összességében véve egy csendes, nyugodt helyen, egy kellemes horgászatban volt részünk. Ha minden összejön és a víz is ilyen marad, hamarosan visszatérek egy egyhetes pecára!

Nem volt rossz

Ki a kicsit nem becsüli…

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Free Blackberry Phones for Sale | Thanks to Savings Account Rates, Best CD Rates and Credit Repair