július 21 2011

Egy hét a Burjánin

Ez az írás nem tartalmaz nagy fogásokról nagy híreket! Ez az írás csak egy laza, hal nélküli, egy hetes horgászat története. Legyen ez az írás minden kezdő és gyakorló pecás rémmeséje!

Szép ez a csati

Beélesítve

Eső nélkül nem ússzuk meg

 

 

 

 

 

 

 

 

Eljött végre a szabadság ideje! Egy hét peca, ez ám az élet! Péntek délután van, iszonyat mennyiségű cucc bepakolva a kocsiba és a futóba. Irány a Burjáni-csatorna! Kunszentmiklóson megállunk apósoméknál bejelentkezni, és kérek tőle a saját gyártmányú etetőrakétájából. Azt már talán mondanom sem kell, hogy miközben kávézunk, elkezd szakadni az eső. Kicsit félve indulunk tovább, ismervén a csatornához vezető utak vendégmarasztaló tulajdonságait. Nem érdekel, ha traktorral kell behúzatni magunkat, akkor is bemegyünk! Szalkot elhagyva száraz utak fogadnak, amikor pedig átmegyünk a homoki hídon, már látom, nem lesz gond a bejutással. Kisvártatva elérünk a kiszemelt és pár hete rendbe rakott helyre, de sajnos szembesülünk a ténnyel: horgásznak rajta! Hja kérem, szereti mindenki a tiszta rendes partot, csak mikor elhagyják, ottfelejtenek egy-két dolgot. Mintha azt hinnék, hogy valami jó tündér majd úgyis eltünteti utánuk a mocskot…

Csak gumicsizmában járható

 

Kérdésemre a két spori elmondja: nem fogtak még mást, csak törpét és reggelig maradnak. A mellettük 100 méterre lévő állás megközelíthetetlen a sár miatt, több pecahely itt pedig már nincs. Átmegyünk a túloldalra, az előző horgászat alkalmával felderített helyek egyikét megcélozva. A kukoricás mellett elhaladva van néhány melegebb helyzet, de a terepfokozat átsegít mindegyiken. Mikor beérünk az erdőbe, jön a következő meglepi! Itt is horgásznak! Mit horgásznak, komoly tábor van állítva! Megállunk informálódni, elmondják, hogy följebb a kanyarban is vannak a barátaik, de utánuk már nincs senki. Egy hete pecáznak, fogdostak kárászt meg pontyot is és holnap reggel mennek haza, ha esetleg át szeretnénk ide jönni. Megköszönjük az infót és továbbmegyünk.

 

Épp hogy elférünk az árok mellett

A kanyar után már csak két horgászállás van, mi a távolabbit választjuk. Igaz, hogy ehhez egy komoly útakadályon kell átküzdeni magunkat, de ígéretesebbnek tűnt és a futó is könnyebben elfért. No meg szemét sem volt annyi. Némi tereprendezés után gyors táborverés, majd mederfelmérés és beetetés következett. A mederviszonyok nem voltak túl biztatóak, mindenhol térdig érő iszap, tele kagylóval, meg sulyomdióval. Jól össze is vagdosták a lábszáramat. Végül a túloldali gyékényes előtti részt szórtam meg erjesztett kukoricával, itt csak 15-20 centis lágy iszap volt, amit megpróbáltam egy kicsit kirugdosni. Kifelé jövet a rakós bot spicce alatt is kirugdostam az iszapot és jól megszórtam csemegével. Végre pecáztunk! Azért én nem voltam maradéktalanul elégedett. A vastag iszap és a benne lévő temérdek kagylóhéj miatt nem túl rózsásnak ítéltem meg a helyzetünket. Éjjel a rakóssal fogtam egy tenyérnyi kárászt, meg néhány bodrit, más semmit.

 

 

Gyönyörű hely lehetne…

De ez lerontja a szépségét

Ébresztő emberek! Mit csináltok?!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Másnap a szomszédaink valóban elmentek, én meg átsétáltam megnézni a kanyarban lévő helyet. Maga a hely nagyon szép lehetett volna, de az az elképesztő mennyiségű szemét, ami ott hevert, csúnyán lerontotta az összképet. Ennyi hulladék mellett én biztos nem állnék meg horgászni, bármilyen jó is a hely. Ahhoz pedig, hogy mindet összeszedjük egy utánfutó is kevés lett volna! Ilyenkor mások helyett szégyellem azt, hogy a horgászok táborához tartozom.

Az erdő is tele van

Ezt a szomszédok felejtették itt

Talán azt hitték, a legyek elhordják majd…

 

 

 

 

 

 

 

 

Pedig ez is egy jó hely

A túloldali öböl is ígéretes

Némi szemetet leszámítva üres az eredeti célhely

 

 

 

 

 

 

 

Fogásokról nem tudok beszámolni, napközben néhány sneci, éjjel pár tenyérnyi kárász és bodorka. Mind rakóssal az iszap fölött.

Vasárnap bringára pattantam és tettem egy felderítő körutat. Áttekertem az eredetileg tervezett helyre és üres volt. Gyors döntés, sprint vissza, pakoljunk és gyerünk át! Közben az egyik dágványos helyet néhány ásónyomnyi munkával sikerül sekélyesebbre csapolnom.

Ez egy marasztaló szakasz…

De sikerül kicsit lecsapolnom

Kárászozó szerelék pickerre

 

 

 

 

 

 

 

Asszonykám próbál lebeszélni a költözésről, de hajthatatlan vagyok. Nagy a rizikó, mert közben bárki odaérhet, de kockáztatok! Kb. 1 óra a pakolás, átrongyolunk, nincs ott senki! Királyság! Végre ott, ahol szerettük volna! Gyors táborverés, közben jön egy pecás, de látván, hogy foglalt a hely, tovább hajt. Na, ez volt a mázli!

A bugyli

És az egyik éjszakai karcsi

Felhőszakadás

 

 

 

 

 

 

 

 

Elkezdtem az intenzív pecát! Nád elé kishal be, éjszakára. Egyből húzós kapás! Egy bugyli csukesz a bűnös. Óvatos horogszabadítás után visszaengedem. Több kapás nem is volt kishalra egész héten! Szépen beetettem a tuti kemény mederbe, biztosra véve, megjön majd a nagyja is idővel (tévedtem). Késő délután kapunk egy hatalmas felhőszakadást, nem is kell aggódni több látogatótól egy darabig. Hatalmas önbizalmam kicsit megkopik, hogy egész éjjel csak 2 db tenyeres kárásszal kell megbirkóznom. Az meg a végletekig elgyengít, mikor az első után ráébredek, a haltartó a túloldalt maradt! Még jó, hogy ez csak egy kisméretű fém haltartó, amit kifejezetten a csali, ill. a vacsinak való halaknak tartok. Erre a horgászatra, a partviszonyokat ismerve, direkt vettem a Walterlandban egy Spro 4 méteres profi gyűrűs haltartót, kemény 7.500 forintért, ám a használatára sajnos nem került sor.

Teljes menetfelszerelés, háttérben a hal nélkül maradt haltartóval

Másnap (hétfőn) a pirkadat már a horgászládámon talált. Igazából már hajnali három óta ott ücsörögtem, mert nem bírtam aludni. Mivel itt rakósozni nem tudok, ezért a match botomat ajzottam fel. Ez egy Robinson Camaro 4.5-es 3 részes bivaly bot. Hajigálok vele izomból 7 grammos úszóval, mégis alig érem el az etetést! Világosban jövök rá, hogy két tag között a botra tekeredett a zsinór. Javítás után a következő dobás egyből a túloldali nádasban landol. Némi cibálás után a 12-es előke enged, a többi kijön. Ilyenkor ez milyen jól jön! Egy tízes amurnál viszont sírtam volna, ha eltépi az előkét! A délelőtt folyamán egy Simson sercegő hangját hozza át a szél a túlpartról, ezért bicajra pattanok és elhúzok az elfeledett haltartóért. Útközben kétszer eltaknyolok, kétszer pedig elakadok a sárban, mire beérek az erdőbe. Minden tiszteletem a Simósé! Az első állásnál találkozunk, pár szó után megyek tovább. Mikor elérem az ex-helyünket, rá kell jöjjek, hogy megelőztek! Valaki már azóta horgászott itt, leszúrva egy villás faágat és közben észrevette a bennfelejtett haltartót, mert a faág ott volt, de a haltartó eltűnt.

 

 

Csiga dömping

Visszafelé váltok néhány szót a Simóssal, majd párszor ismételten beleragadok a sárba, ám a gumicsizma mindig kisegít! A sok esőtől hihetetlen mennyiségű csiga mászkál mindenhol, nem győzöm kerülgetni őket, néha komoly balesetveszélybe sodorva magamat. Mivel komolyabb kapásra egyenlőre nincs semmi esély, a dióverő botomat lecserélem egy pickerre. De semmi! Egyedül a match-bottal sikerül tenyeres bodrikat fognom, de szinte kizárólag büdös-búzával. Kedden bementem egy búvárszemüveggel megnézni az etetésemet. Az összes kukorica, amit vasárnap óta beetettem, ott volt a fenéken! Ettől fogva csak búzával etettem. Jöttek is számolatlanul a bodorkák, de semmi más. Ha eluntam a keszegezést, felderítő körutakra indultam, így figyeltem meg, hogy az amurok csak a hínáros részeken mozogtak.

 

 

Ez már nagynak számított

Itt forogtak az amurok

Mellettünk is forgott egy szép csapat

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A mellettünk lévő helyen is forgolódott egy szép csapat, ezért kiokoskodtam, hogy kialakítok egy etetést a hínár között és áthúzom az egyik 30-as GPN zsinórral szerelt cájgomat oda. Röpke egy óra fürdőzés után kész is voltam és elégedetten dőltem hátra a kempingszékemben egy jól megérdemelt sörrel a kezemben. Boldog (vagy inkább bamba) mosollyal a képemen képzeltem el, amint egy szép amur hamarosan felcsippenti a tökéletesen elkészített csalim. Aztán ráfagyott a vigyor a képemre, mert megjelent egy csónak és egyenesen a nem kevés munkával bejuttatott szerelékem felé vette az irányt. Lélegzetvisszafojtva figyeltem őket, de nem kapták el a zsinórt.

Megjelent egy csónak…

Nem kis munkám bánta ezt a találkát, de nem vettem zokon

Alkonyat a csatin

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Megnyugodván néhány szót váltottam a fiatal párral, akik a kunsági torkolatánál lévő tanyájukról jöttek ide egy kis csónakázásra. Visszafelé jövet már nem voltam ilyen szerencsés. Későn vettem észre, hogy túl közel jönnek az én oldalamhoz és mire szóltam volna, már el is kapta a villanymotor a damilt. Persze hogy le kellett vágni. Az hiszem, ekkor kezdtem föladni a reményt a halfogásra. Másnap aztán kiderült, hogy hiábavaló volt minden próbálkozásom. Bementem megnézni az etetést és ott volt minden, még a felcsalizott horog is az ólommal, meg vagy 100 méter leszakadt damillal.

Még egy említésre méltó esemény történt. Éppen a délutáni pihenőmet töltöttem, amikor a legédesebb álmomból a kapásjelző sivítása, óriási csobogás, meg valami meghatározhatatlan hangok riasztanak fel. Kiugorván a sátorból látom, hogy asszonykám veszettül fáraszt! Igen ám, de mit! Először nem nagyon hiszek a szememnek, egy méretes barna madár van a zsinór végén, ami zajos csapkodással próbál bejutni a nádasba. Átveszem a botot a páromtól és már látom hogy a szárnya akadt bele a pickerbot zsinórjába, miközben át akart repülni a nádasba vágott nyiladékon. Nagyon óvatosan elkezdem húzni magamhoz, nehogy megsértse a 18-as damil. Szerencsére amilyen nagynak tűnik, olyan könnyű a valóságban. Amikor a közelembe ér, megpróbálom megfogni, mire éktelen rikácsolásba és tekintélyes csőrével fenyegető vagdalkozásba kezd. Ennek fele sem tréfa, előveszem a trógerkesztyűm, amit a törpeharcsák megfogásához használok. Ezzel már sikerült elkapnom, de az is lehet, hogy ő kapott el engem, ezt mindenki döntse el a képek alapján.

Hal helyett madár

Ráadásul dühös madár

Nem engedi a kesztyűmet

 

 

 

 

 

 

 

 

Párom gyorsan megszabadítja a rátekeredett damiltól. Néhány toll elvesztésétől eltekintve nincs semmi baja. Én már engedném, de a dühös madár („Angry Birds” ez egy jó kis játék, próbáljátok ki) csak nem akar az ujjamtól megszabadulni. Végül némi huzavona után megszabadulunk egymástól, a madár pedig panaszos rikácsolással bemenekül a nádasba. A képek alapján, az internet segítségével, törpe gém tojóként azonosítottam „haragos” vendégünket, de ezt azért senki ne vegye készpénznek.

Utolsó éjszakánkon egy kicsit mintha megmozdultak volna a halak, fogtam néhány szebb kárászt és egy dévért. A nagy haltartót nem akartam már bevizezni, ezért a merítőhálóm nyelét beakasztottam a horgászládám bottartójába úgy, hogy belelógjon a vízbe és abba dobáltam a halakat, gondolván, majd reggel lefotózom őket. Naná, hogy reggelre néhány keszeg kivételével mind kiugrált belőle.

A haltartóm…

És ami maradt benne

Mi így hagyjuk hátra a partot, hogy más is örömmel horgásszon itt

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hát ennyi történt egy hét alatt a Burjáni csatorna partján, az Úr 2011. évének július havában.

Ugye, milyen sokat tudok írni a semmiről is…

Free Blackberry Phones for Sale | Thanks to Savings Account Rates, Best CD Rates and Credit Repair