október 30 2019

A halkísérő

Halkísérő? Az meg miféle új módi? Ki és minek kísérgetné a halat? Ilyen és hasonló kérdések merültek fel bennem, amikor először olvastam ezt a kifejezést az RDHSZ weboldalán. Valamikor az év közepén szemembe ötlött egy cikk, miszerint a szövetség halkísérő munkatársakat keres évi 6-7 alkalomra, társadalmi munkában.

https://rdhsz.hu/index.php/hirek/318-halkisero-munkatarsakat-keresunk

Ez engem rendkívül kíváncsivá tett, így felhívtam a megadott telefonszámot, ahol a halkísérést végző Munkacsoport vezetőjével beszéltem. Elmondta, hogy vagy másfél évtizede felütötte a fejét egy szóbeszéd a horgászok közt, miszerint a telepítésre “ítélt” halak egy része nem a Dunába, hanem csarnokba, piacra, vendéglőkbe kerül. Az akkori Felügyelő Bizottság vállalta, hogy megszervez egy munkacsoportot feddhetetlen horgászokból, akik a lehalászástól a Dunába kerülésig kísérik a halszállítmányt. Ebbe a csoportba jelentkeztem, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy szemmel kell tartani, kísérni kell a telepítendő halakat a lehalászástól egészen a Dunába engedésig.

A Makádi halastavak

Hat tóból áll a rendszer

Komoly madárvilággal

 

 

 

 

 

 

 

 

Hát, nekem megtetszett ez a meló, úgy sem láttam még élőben lehalászást, az az évi néhány nap pedig nem okoz problémát. Majd ha kell, elvonom a horgászattól az erre fordított időmet. Úgyis annyi halat fogok látni a munka során, amennyit előtte sohasem és legalább lesz még egy dolog, amit lehúzhatok a bakancslistámról. Na jó, nincs is bakancslistám és ha lenne, sem lehetne rajta, mivel ezelőtt még csak nem is hallottam ilyen munkakörről. 🙂

Szóval jelentkeztem halkísérőnek. Némi megbeszélés, egyeztetés után elfogadták a jelentkezésemet és immár a munkacsoport teljes jogú tagja lettem.

Ezek után szólíthattok „A halkísérő”-nek. 🙂

Az első munkanapom október közepére, a szövetség őszi nagytelepítésének idejére esett. A továbbiakban megpróbálok egy teljes körű képet alkotni a lehalászás és telepítés menetéről.

A munkára reggel nyolckor kellett jelentkeznem a Makádi halastavak halőrházánál. A tógazdaságról itt bővebben is olvashattok:

https://www.rdhsz.hu/index.php/tevekenysegeink/haltermeles/makadi-togazdasag

Itt már egy kisebb csapat gyülekezett, mire odaértem. Ők voltak a halászok és az egyik halkísérő kollégám. Rövid bemutatkozás és beszélgetés után elindultunk a munka helyszínére. A halászok egy részét már ismertem, mert többen a szövetség halőrei voltak. A helyszínen megismerkedtem a halászati ágazatvezetővel és még néhány emberrel.

Ezt hívják halágynak

Ez a zsilip..

és itt folyik a Dunába

 

 

 

 

 

 

Valójában a munka már napokkal előbb, a halastavak leengedésével kezdődik. Ilyenkor a víz a halakkal együtt egy kibetonozott csatornába, úgynevezett külső halágyba folyik, majd innen egy ráccsal ellátott zsilipen keresztül megy a Dunába. A telepítés és a mi munkánk azzal kezdődik, hogy a halászok egy húzóhálóval végighúzzák ezt a betonteknőt, majd az egyik sarkában rögzítik a hálót, amiben ilyenkor már nyüzsögnek a halak.

Kezdődik a lehalászás

Több tonna hal van a hálóban

Kikötik a hálót

 

 

 

 

 

 

 

 

A megfelelő mennyiségű oxigén biztosítására egy úszó levegőztető készüléket tolnak a háló mellé és bekapcsolják. Ha szükséges, kisegítésként még egy benzinmotoros szivattyút is üzembe helyeznek. A teknő sarkában áll egy traktor, amihez egy markoló szerkezet van kapcsolva, csak kanál helyett jókora merítőháló van a végén. Ezzel a merítővel szedik ki a halakat és egy válogatóasztalra teszik őket. A merítőháló alja egy kötél meghúzásával nyitható és nagyjából 100-150 kiló halat emelnek ki vele egy merítéssel. A válogatóasztal egy vályúszerű csúszda, amit a halászok körbeállnak és kezdődik a móka. Minden oda nem illő halat kiszednek a pontyok közül és a válogatóasztal körüli tartályokba, konténerekbe kerülnek fajtától, mérettől függően.

A levegőztető

Egy merítés 100-150 kiló hal

és beindul a válogatás

 

 

 

 

 

 

 

 

Az immár válogatott halakat az asztal végén lévő ajtón keresztül egy műanyag kosárba eresztik. A kosárba kb. 30-40 kg hal fér. Ezt két ember felhelyezi egy mérlegre, a halászati ágazatvezető feljegyzi a súlyt, majd egy hordozható lépcsőn felviszik a teherautó platójára. Ott másik két ember átveszi tőlük és beleborítja a szállítótartályokba. A munka így folytatódik, amíg a teherautóra fel nem kerül a megfelelő mennyiség. Ez a nagyobbik, négytartályos teherautó esetén 30 mázsa körül volt.

Halfőzelék 🙂

Csúszik a ponty

A kiválogatottak egy része visszakerül a tóba

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Én ennek a járműnek, illetve a rajta lévő halaknak lettem a kísérője. A gépkocsivezető ellenőrizte az oxigénellátást, én megkaptam az ágazatvezetőtől a dokumentumokat (szállítólevél, víziállat-egészségőri igazolás, helyszíni haltelepítési jegyzőkönyv), elmondták a telepítés helyét és indulhattunk. Egyébként a gépkocsivezető egyben halászmester is, így sok új dolgot tanultam/hallottam tőle. A cél az M0 hídja alatti szakasz volt Dunaharasztinál. Itt már várt minket egy helyi halőr, aki biztosította a helyszínt és segített a leengedésben, majd a jegyzőkönyv aláírásával igazolta a telepítés megtörténtét. Ezt egyébként az ott lévő horgászok közül is aláírták páran.

Maga a telepítés nem túl látványos és elég gyorsan zajlik. Egy alumínium lemezből készült csőcsonkot illesztünk a tartályra, erre a csonkra egy 10-15 m hosszú, hajlékony PVC ponyvából készült cső van rögzítve, aminek a végét belelógatjuk a vízbe. Itt csak arra kell ügyelni, hogy csavarodásmentesen vezessük végig a csövet és mindig beleérjen a vízbe. Kövekre, partra tilos engedni a halat! Ilyen esetben, pl. alacsony vízállásnál, másik telepítési helyet kell választanunk.

A telepítés. M0 híd

A telepítés. Csepel.

A dokumentumok

 

 

 

 

 

 

Amikor minden kész, a halászmester kinyitja a tartály alsó ajtaját és a kizúduló vízzel együtt a halak is végigcsúsznak a csövön, egyenesen az új helyükre. Ezt megismételjük még háromszor a többi tartállyal, aláíratom a papírt és mehetünk vissza. Állítólag panaszkodtak néhányan, hogy a zárt cső miatt nem látják a telepített halakat. Ez valóban így van, de a biztonságos és könnyebb telepítés miatt belátható, hogy ez a módszer jobb, mint egy nyitott csúszda. Egyébként a megzavarodott pontyok egy része simán kiúszik a partra, nem győztük visszaterelgetni őket és ekkor azért láthatók, fotózhatók.

A halak leengedése után visszatértünk Makádra. Itt a halőrháznál lévő tóból benzinmotoros szivattyúval megtöltöttük a tartályokat vízzel, majd továbbmentünk a lehalászás helyszínére és a halászok ismét megrakták a járgányt. Mivel közben dél lett, ebédszünet következett. Ezután csak egy rövid kanyart tettünk, a halastóval szemközt lévő ezüstpartra. Ennek az oka filmforgatás volt. Egy drónnal lefilmezték az egész telepítés menetét, a lehalászástól a telepítésig és a dokumentumok aláírásáig. Szóval, benne leszünk a TV-ben! 🙂

A következő kanyart az immár szokásos rutin szerint ismét az M0 hídja alá tettük és ezzel vége is lett a napnak. Valójában a hal is kifogyott a hálóból, mert azért rajtunk kívül még két másik teherautóval is hordták belőle, bár ezek kisebb, két tartályos járművek voltak.

A halak szépek, egészségesek voltak, sérülésnek, fertőzésnek nyoma sem volt rajtuk. A felső tavakból szinte teljes mennyiségben fogható méretű pontyok kerültek telepítésre, sok volt közöttük a 1,5-2 kilós példány. Az alsókban már azért több volt a méreten aluli, de azok is szépek voltak. A halászati ágazatvezető szerint 80/20% volt az arány a fogható méretűek javára.

Feltankolunk vízzel

és indul elölről a móka

Szépek, egészségesek

 

 

 

 

 

 

 

 

Tehát így zajlik a halkísérő egy napja. Nincs itt semmi varázslat, amit a tónál felraktak, az a Duna-ágba bele is kerül. Mostantól fogva ameddig igényt tartanak rám és részt vehetek a telepítéseken, addig ezekről tájékoztatni fogom a nagyérdeműt! 🙂

 

szeptember 8 2019

Pontyrekord

Utolsó horgászatunk óta eltelt két hét, kicsit lehűlt végre a levegő, esőt is jósolt a meteorológia, tehát irány a csatorna! Amint ráfordulok a szokásos útra, újabb meglepetésben van részem. Elképesztő sebességgel hódítja vissza a természet a jussát. A két hete még szinte teljesen kopasz parton több mint fél métert nőtt a nád, csodás zöld színnel vonva be a letarolt területet. Ha ez így megy tovább, akkor jövőre pont olyan sűrű lesz, mint előtte volt, csak most nem a vízben nő, hanem a parton.

Ilyen volt

Ilyen lett 2 hét alatt

Egy kicsit távolabbról

 

 

 

 

 

 

Érdekes, hogy alig volt horgász. Talán az iskolakezdéssel csökkenhetett a pecára szánt idő? Mindegy, így legalább gond nélkül elfoglalhattuk az előző alkalommal kialakított helyet. A szokásos rutinfeladatok után indulhatott a peca. Most a kárászok voltak a célhalak, esetleg egy csuka, ezt kívánta a konyhafőnök. 🙂 Persze ezek nehezen teljesíthető tervek, mert kárász helyett mostanság ponty jön mindenre, a csukával meg amúgy is hadilábon állunk ezen a szakaszon, de mindent megteszek a cél érdekében. Lefinomítom a pontyozó szerkót egy szem kukoricásra, az úszós is kisebb horgot kap vékonyabb előkén és nekilátok csalihalat fogni. Persze az amurok zaklatását sem függesztem föl, ráadásul van egy tervem éjszakára.

Készítettem egy olyan hosszú előkét, ami felér az ólomtól egészen a felszínig. A csali zsenge nádlevél egy nagyobb szem technopufi köré tekerve, majd ezt a szendvicset fűztem a hajszálelőkés horogra. Két éjszaka próbálkoztam vele betört nádlevelek alatt, mindkétszer volt rá fütyülős kapásom, de mire akasztottam volna, lemaradtak. Valószínűleg nem érdekelte őket a csalim, csak a belógó levelek tépkedése közben kívülről akadhatott a horog. Abba is hagytam a kísérletezést, majd legközelebb valamilyen más csalival újrapróbálom.

Kora délután megjön az első hal, egy szépséges, két kiló körüli Ráckevei pikkelyes. Ezt aztán követi a többi. Nem nagyok, a szokásos másfeles körüliek és sorban mennek vissza. Szerencsére néha beugrik közéjük egy-egy kárász, így a horgászat végére sikerül 8-10 darabbal teljesítenem a tervet.

Kettes pikkelyes

Ez sebes egy kicsit

másfeles

 

 

 

 

 

 

Kisebb beruházásba kezdtem, hogy komfortosabbá és könnyebbé tegyem ezeket a többnapos horgászatokat. A meredek parton egyre nehezebb vödrökkel vizet merni és felcipelni, viszont a páromnak (meg a kutyának) ebben az őszi kánikulában igénye van némi hűsítő pancsolásra. Meg kellett oldanom, hogy az erre a célra rendszeresített gyerekmedencét feltöltsem vízzel, de ne kelljen megszakadnom.

Vettem egy 12 voltos búvárszivattyút, ami valójában üzemanyagszivattyú, 25 méter locsolótömlőt, 30 méter vezetéket, némi szigszalagot és összetákoltam az egészet. A szivattyúra rágumiztam egy sűrű szúnyogháló darabot szűrő gyanánt és egy bottartóra drótozva belelógattam a vízbe. A slagot levágtam a megfelelő méretnél, a kábelt rákapcsoltam az autó akkumulátorára és már kész is volt a vízvezeték hálózatunk. Nem túl nagy teljesítményű a rendszer, 30 l/percet tud a kis búvár, ami a locsolótömlő hosszával és a part emelkedésével még lecsökkent valamelyest, de így is feltöltöttem a medencét és a vödröket kb. ¾ óra alatt.

Jól jött a pancsoló, mert szeptember ellenére 27 °C volt árnyékban és 23 °C volt a csatorna vizének a hőmérséklete. Mostantól a kishalakon a vízcsere gépesítve van és akár kocsit is moshatok. 🙂 Az egész költsége 10 eFt körül volt, ami akár még olcsóbb is lehetett volna, mert tömlőből elég volt 15 méter, vezetékből pedig 20. Az autó tetejére kihelyezett napelem pedig gondoskodik az akkumulátorból kivett áram visszatöltéséről.

A vízvezetékhálózat

és a családi pancsoló

Jönnek a ködös reggelek

 

 

 

 

 

 

Visszatérve a horgászatra, a rablóhalak mostanában elkerültek, pedig rendszeresen próbálkozom a kifogásukkal. Most egy kicsit rám kacsintott a horgászszerencse, mert előbb egy kiló körüli balin, majd egy másfeles csuka nem bírt ellenállni a kishalamnak. A balin ment vissza, a csuka pedig bilincsre került és ezzel teljesítettem a tervet. Most már lógathattam nyugodtan, tisztán a horgászás öröméért. Persze ezt eddig is ezért tettem, csak így jobban hangzik. Gyerekkoromban mindig mindent tervszerűen kellett végezni, sőt, még voltak 5 éves tervek is, talán onnan maradt ez rajtam. 🙂

Kilós balin

és a másfeles csuka

ez meg a szombati eső

 

 

 

 

 

 

Szombaton kaptunk egy jókora esőt, amitől a frissen kiszedett iszap alaposan felázott, ezért egy darabig tocsogtunk a sárban. Kicsit el kell majd egyengetnem a partot, mert a gödrökben sokáig megáll a víz és éjjel elég kellemetlen belelépni, miközben rohanok a bot felé. Ez volt az utolsó éjszakánk és egy maszatolós kapáshoz igyekezvén (később kiderült, hogy egy törpe volt) éppen a pocsolyákat kerülgettem, amikor a kishalas botomon csattan a karika, felsír a nyeletőfék.

Mivel éppen ott járok mellette, beverek neki, de már engedem is lazábbra a féket, mert valami elemi erő majd kitépi a kezemből a botot. Pillanatok alatt lehúz 20-30 méter zsinórt és megállás nélkül megy felfelé a csatornán. Nincs mese, mennem kell utána a parton. Most aztán hatalmas szerencse, hogy kotortak és kopasz az egész. Simán sétálok, csak a sár akadályoz egy kicsit. Pár héttel ezelőtt ezért a halért valószínűleg be kellett volna mennem a vízbe és talán még akkor sem lett volna meg. Most viszont tiszta a meder, csak a túloldalt van nádas, de a hal csak megy középen, nem akar áthúzni oda. Nekem ez jó, mert odaát a kéthorgos szerelékkel hamar véget érne a csatánk. Úgy 50-60 métert mentem utána, amikor megfordul és elindul visszafelé. Rendes hal ez, tudja, hogy ott maradt a merítőm a másik bot mellett. 🙂

A csalihal miatt először természetesen harcsára tippeltem, de most már kezd gyanús lenni a dolog. Nem veri a farkával a damilt, nem csinál semmi jellemzőt, csak úszik megállíthatatlanul. Egyszer a Kunin beleakadt a twisterem egy 15 kilós busa hátába az úszott ilyen lassan komótosan.

Tényleg rendes hal, amikor már kezdek aggódni, hogy beleúszik a másik bot zsinórjába, ismét megfordul. Gyorsan fölkapom a merítőt és megyek utána. Kezd már lassulni, érezni, hogy fárad.  Megint megfordul, most végre meglátom, kivel küzdök és leesik az állam! Ez egy ponty! Egy jó nagyra nőtt ponty. Úgy tűnik, mellém szegődött Nepomuki (állítólag a halászok, horgászok védőszentje), mert gond nélkül sikerül a merítőbe terelnem. Kivenni már nehezebb volt a sáros csúszós parton, de végül ez is összejött. Azt már egyből láttam, hogy ez az eddigi legnagyobb kifogott ponty a pályafutásom során, a mérleg pedig kicsivel több, mint 14 kilót mutatott. A pontymatrac súlyának levonása után 13,80 kg lehetett a pontos súlya.

Sajnos a fotók nem sikerültek túl jól, a nagy sártól pedig a hal is piszkos lett egy kicsit. Nem foglalkoztam a lemosogatásával, hogy minél hamarabb visszaengedjem, nehogy megsérüljön ez a gyönyörű példány. Mivel a nagy kapkodásban az orsót elfelejtettem mellétenni viszonyítási alapnak és a hosszát sem mértem meg, a matracom hossza 93 centi, így talán jobban érzékelhető a mérete.

Még annyit, hogy rendesen szájba volt akadva a horog, szóval ez egy ragadozó ponty volt. A mérete alapján a rekordlistára is felfért volna, de mivel ez egy éjfél körüli móka volt, nem akartam másnapig pontyzsákban tartani, meg egyébként sem érdekel különösebben ez a rekordos dolog. Az biztos, hogy vennem kell egy másik pontymatracot, mert ekkora halakhoz ez már kicsi. 🙂

A 14-es rekordponty

meg a vasárnapi aprókból egy

Ez meg a vége

 

 

 

 

 

 

Vasárnap délelőtt még fogtam néhány kisebb potykát és ezzel zárult a horgászatunk. A kárászokat meg a csukát elhoztuk, a többi ment vissza. Ismét bebizonyította ez a kis csatorna, hogy tud meglepetésekkel szolgálni! 🙂

augusztus 20 2019

Kotródások

Augusztus 20. Végre ismét egy hosszúhétvégés ünnep, ami némi szabadsággal megfejelve majdnem egy hét horgászat lehetőségével kecsegtet. Mostanában egy kicsit hanyagoltam a csatornákat, közel két hónapja feléjük sem néztem, bár ebben közrejátszott a balatoni peca és a kánikula. Mivel némi lehűlést ígértek a levelibékák, itt az ideje egy szerdától keddig tartó csatornapecának. Ráadásul a hétvégéig egyedül leszek, mert a páromnak nem sikerült szabadságot kivennie. Ennek vannak előnyei és hátrányai. Három napig konzervet ebédelek, nincs, aki elmosogasson és még a kávét is nekem kell főznöm. Cserébe a halaknak szentelhetem minden figyelmemet, ez pedig már önmagában megéri ezt a kis nélkülözést. 🙂

Persze azért a kutyámat levittem magammal, hogy legyen, aki figyel akkor is, amikor én már fáradok. Már megtanulta az okos dög, ha megszólal az orsó fékje, akkor mindig felugrok vagy kiugrok a lakóból, ezért intenzív ugatással jelzi az ilyen kapásokat. Persze azért nem lehet teljesen komolyan venni, mert a bivalyoktól kezdve a sünökig mindent megugat. 🙂 Abban viszont mindig biztos lehetek, ha megszólal az elektromos jelző és elkezd ugatni a kutyám, akkor szól a fék, még ha én nem is hallom.

Szóval szerda délelőtt elértem a kedvenc csatorna hídját, majd jobbra fordulva megdöbbenve beleállok a fékbe! Ameddig csak ellátok, kopasz a part! Eltűnt a nádas, eltűntek a fák, a bokrok, de még a fű is! Nézem egy darabig a holdbéli tájat, mire leesik a tantusz: jé, kikotorták a csatornát!

Kikotorták

Illetve most kotorják

Jó kopasz lett

 

 

 

 

 

 

Lassan továbbmegyek, majd ismét fék: nemhogy kikotorták, most kotorják! A távolban látom, ahogy a hatalmas sárga munkagép forgolódik a parton. Némi elmélkedés után félreállok a szerelvénnyel és gyalog, a kutyámmal folytatom az utat. Inkább egy kilométer séta, mint hogy ennyit tolassak vissza, ha nem tudok megfordulni a lakókocsival. Nem mintha nem tudnék tolatni a lakóval, de ez már egy kicsit túlzás lenne. 🙂

Séta közben van időm gondolkodni és arra jutok, hogy a friss kotrás horgászat szempontjából akár jó is lehet. Ezt a halak is jelzik. A sáros, uszadékkal teli vízben rengeteg kishal mozog, a ragadozók pedig hangos csobbanásokkal kergetik őket. A fenéken vajon mi lehet? Ahogy közeledem a markolóhoz, már látom, hogy túlment a kedvenc horgászhelyünkön és bejöhettem volna a szerelvénnyel.

Ennek a helynek a lényege, hogy viszonylag könnyen megfordulhatok a lakókocsival és a helyére beállítva még az elősátorral felszerelve is elfér az egész úgy, hogy nem zavarom az úton elhaladó többi horgászt. A parton lévő öreg olajfa délutántól adott némi árnyékot. Hát ennek most vége, mert a fát kikapta és félretolta oldalra a markolós.

Végül elérem a munkagépet és elbeszélgetek a kezelőjével. Kiderül néhány fontos apróság, mint pl. péntekig kotor csak, mert jövő héten már máshova megy. Reggel 8-16 óráig dolgozik és mindig ki-be jön a géppel. Elmondja, hogy általában két nap alatt megszárad annyira a kiszedett iszap, hogy rá lehessen menni és a horgászhelyemnél már előző nap végzett. Visszasétálok a helyig és valóban rá tudok lépni, bár még egy kicsit süppedős, néhol pedig kifejezetten lágy.

Odasétáltam

Két nap alatt megszárad

Most még az eb is süllyed

 

 

 

 

 

 

Elindulok a kocsihoz és közben alaposan megrágom magamban, hogy mi legyen. Mire elérem az autót, döntöttem: maradok és rápróbálok a friss kotrásra! Behúzom a lakót, sikeresen megfordulok, beállítom a helyére és szépen felépítem a tábort. Mire végzek, már jócskán benne járunk a délutánban. Előkerülnek a botok, ágasok, horgászszék stb. és kezdődhet a peca. Igen ám, de van egy kis bökkenő! Olyan meredek a frissen feltöltött part, hogy komoly kihívást jelent még egy vödör víz felvétele is. Nincs mese, elő az ásóval és nekiállok lépcsőfokokat ásni a még viszonylag lágy iszapos talajba. Nem működik rendesen a dolog, mert már az első lépcsőfoknál tocsogok a sárban. Gumicsizmát húzok és úgy folytatom. Ez az iszap olyan, mint a friss beton. Minél többet toporgok rajta, annál inkább feladja a benne lévő vizet.

Közben aznapra végez a markolós és kifelé megáll mellettem. Amikor meglátja, hogy min ügyködöm, szól, hogy nagyjából 50 méterrel odébb kiszedett néhány deszkát és gerendát, talán jók lennének lépcsőfokoknak. Megköszöntem, majd amikor továbbment, dudálással jelezte nekem a deszkák helyét. Elszaladtam értük és valóban, egy kis plusz munkával (szétütés, szögtelenítés stb.) egész elfogadható lépcsőfokokat tudtam faragni belőlük. Kicsit még ugyan csúszkáltak, meg billegtek, de majd ahogy szárad a part, stabilabb lesz. A lényeg, hogy így már sokkal könnyebb vizet mernem és egy esetleges szákolás szintén egyszerűbben megy majd.

Kopaszon a tábor

Kellett egy lépcső

Végre bedobva

 

 

 

 

 

 

Végre nekiülhettem a pecának. Kicsit még sáros volt a víz és a tetején úszott a sok felszaggatott gyökér, de ezt az erős északi szél átfújta a túloldalra, szóval előttem már horgászható volt a csati. Csináltam egy kukoricás etetést és egy feederbottal rádobtam, egy match bottal pedig magam előtt horgásztam meg a friss kotrást. Mivel nem volt kapás, egy kicsit odébb bedobtam egy csalihalhálót, a match botot pedig lecseréltem spiccbotra és elkezdtem éjszakára snecit fogni. Mikor eleget fogtam, leeresztettem a csontival csalizott horgot a fenékre és rápróbáltam a nagyobbakra. Persze egyből törpét fogtam, abból is az apraját. Beállítottam a horgot 10 centivel a fenék fölé, erre rögtön megjöttek a keszegek. Nem voltak nagyok, féltenyérnyi-tenyérnyi méretűek, de folyamatosan jöttek és jól telt velük az idő. Végül a kutyám jelezte, hogy vacsoraidő van, meg ideje felkészülni az éjszakai lógatásra. Beállítottam a napelemes lámpákat, előkészítettem a fejlámpát, újradobtam a feedert és ráetettem még egy kicsit, majd lecseréltem az úszós botot egy kishalazós szerkóra. Ez utóbbi hozta meg az első halat, egy aprócska szürkét. Ezzel vége is volt egész hétre a rablóhalak fogásának, törpén kívül nem sikerült mást fogni. Illetve az egyik éjjel akadt valami nagyobb, de egy fejrázást követően elment, egyszer pedig a csalihalhálóba akadt egy aprócska süllő és annyi.

Legalább nem törpe

Sütyi a kishalasban

Kettőfeles

 

 

 

 

 

 

Sötétedés után végre felsírt a feeder fékje és megszákoltam az első pontyot, egy másfeles pikkelyest. Kb. egy óra múlva jött a tesója, majd hajnali kettő felé beugrott egy 2,5-es. Mind ment vissza. Egyrészt a 48 órás szabály miatt, másrészt úgy voltam vele, hogy lesz itt még, majd a szabadság végén elteszünk néhányat a halászléhez, meg rántani. Közben feljött a hold és teljes terjedelmében bevilágította a tájat. Abba is maradt minden kapás, én meg vízszintesbe tettem magam reggelig.

A pirkadat jókora ködöt hozott magával, mintha egy őszi reggel lenne, de a halak étvágyát nem hozta meg. Nyolc körül megjött a markolós, egy kicsit elbeszélgettünk, majd ment tovább dolgozni. Nagyjából délig tudtam horgászni, utána elért hozzám a kotrás mellékterméke, ezért be kellett szüntetnem minden, horgászatra irányuló tevékenységet. Sebaj, amúgy is csak egy kisebb pontyot fogtam egész délelőtt. Egy jó konzervebéd után deleltem kicsit, majd néhány jéghideg sör társaságában eljátszottam a kutyámmal. A dög nagyon élvezte a dolgot, én már kevésbé. Aztán rájöttem, hogy az etetőkukorica beszóró kézikészülékemmel jóval messzebbre tudom dobni a teniszlabdáját, mint kézzel, így pedig több időm marad a sörömre. Ezzel helyrerázódott minden és immár mindketten élveztük a játékot. 🙂

Telihold..

és reggeli köd

Egy ponty délig

 

 

 

 

 

 

 

 

Négy körül ismét kijön a markolós. A kutyám teljesen padlót fog a monstrumtól, azt sem tudja, merre meneküljön. Azért amikor a kezelője leállítja, csak odamerészkedik és körbeszagolja a lánctalpakat. Elbeszélgetünk a pecáról, kiderül, hogy ő is horgász, csak más vizeken űzi a sportot, elmondja, hogy holnap már csak kb. egyórás munkája van, akkor beszól telefonon, hogy elkezdhetik nyomatni a vizet, majd a leúszott dzsuvát még a hídnál kiszedi és azzal végzett ezen a szakaszon. Nagyon közvetlen, segítőkész ember. Kérésemre a kiszedett olajfát odébb tolja, a megmaradt fa mellett pedig elegyengeti a placcot, hogy a lakóval legalább egy kicsit árnyékosabb helyre tudjak állni. A partból is kimarkol egy lapáttal, hogy a horgászládámmal vagy a székemmel le tudjak ülni egész a vízig. Ez neki pár perc volt, én meg félnapokat dolgoztam volna vele. Ezúton is köszönöm neki!

Itt most nem lehet pecázni

Elegyengetett placc

és kimarkolt horgászhely

 

 

 

 

 

 

 

 

Mivel ma a szél alig fújt, a csatorna is lassan csorgott, már hat óra elmúlt, mire leúszott az összes dzsuva és bedobhattam a cájgokat.  Valójában mindegy volt, mert a halaknak valamitől teljesen elment az étvágyuk és egész másnapig nem fogtam semmit.

Pénteken a markolós valóban nagyjából egy óra alatt végzett. Kilenc körül elkezdték nyomatni a vizet, tíz körül pedig kijött a munkagéppel. A vízszint megemelkedett 10-15 centivel, egy óra alatt leúszott az összes maradék és a sáros zavarosság is szép lassan megszűnt. Végre nekiállhattam egy teljes értékű horgászatnak. Tetszett a halaknak a vízfrissítés, rögtön megjött az étvágyuk. Először a keszegeket kezdtem fogdosni úszóssal, majd kora délután megérkezett az első komolyabb: egy hatos amur a feederre. Ezt követően egészen másnap reggelig fogdostam a kilós, másfeles pontyokat. Nem tudom, pontosan mennyit, mert egyből mentek vissza, de 15 biztos volt. Reggel nyolc után akasztottam az utolsót, utána mintha érezték volna, hogy megjött a családom és nem zavartak minket holmi kapásokkal. 🙂

Hatos amur

és tucatpontyok

A reggeli uccsó

 

 

 

 

 

 

 

 

Jó hír, hogy szinte minden nap jöttek a halőrök. Elbeszélgettem velük erről a 48 órás haltárolási szabályról és azt mondták, hogy ők ezt nem nézik és az RSD engedélyben sincs benne. Ez érdekes, de hiszek a halőröknek, így a hatos amurt és egy másfeles pontyot már haltartóba mertem tenni.

A nappali kapástalanság hatására a fiammal elmentünk megnézni egy másik szakaszát a csatornának. A víz jól nézett ki, de levágták a nádat, ezért teljesen kopasz a part itt is. Azért lehet, hogy legközelebb rápróbálok.

A másik szakasz

Egész jól néz ki

Legközelebb talán idejövünk

 

 

 

 

 

 

Estére ismét megéheztek a halacskák. Egy compó kezdte a sort, majd egy spanyolpikkelyes, kiló körüli szépség folytatta. Ezután jövögettek a szokásos méretű egyenpontyok. Másnap reggel megfogtam a peca legnagyobb pontyát: egy 4,20-as pikkelyest és ezzel zárult a komolyabb halak fogása. A kisebb pontyok azért még jöttek rendszeresen, pár szebb kárász is beugrott közéjük, de nagyobb fogásom és akasztásom már nem volt.

Egy szép compó

Ez meg a spanyol

és a négyhúszas potyka

 

 

 

 

 

 

 

Érdekesség, hogy a friss kotrás pár méterre a parttól tele van iszappal és az eddig kemény mederfeneket is belepte egy lágy iszapréteg. Valószínűleg ez a folyamatos kotrásból származó hordaléktól van és idővel talán elviszi a víz. Most viszont a vízbe menve úgy tűnt, mintha iszaposabb lenne, mint kotrás előtt volt. Az viszont tény, hogy az iszap alatt jóval mélyebb lett a meder. Ha egy kicsit elkezdtem kirugdosni az iszapot magam alól, simán ellepett a víz, pedig igen alacsony vízállású volt a csati.

Így nézett ki..

és ilyen lett

Azért kezdem belakni 🙂

 

 

 

 

 

 

 

 

A másik érdekesség, hogy legalább 30 éve nem volt kotorva a csatornának ez a szakasza. Valószínűleg az elkövetkezendő 30 évben nem is fogják újra kotorni. Hamarosan itt az ősz, itt lenne az ideje néhány fát ültetni a partjára. Nem kell hozzá más, csak egy ásó meg egy vödör és némi munkakedv. Magoncokat, 1-2 éves suhángokat mindenhol találni a partján vagy a közelében. Lombhullás után csak ki kell ásni és elültetni a kedvenc helyünkön. Nyár, fűz, faeper stb. mind jó lehet, pár év múlva pedig élvezhetjük hűsítő árnyékukat. Szóval, akinek van kedve ilyesmihez, ne tartsa vissza magát!

Mottó: Ha nincs kapás, ültess fát!

Na jó, ez nem igazán rímel, de most nem jut jobb eszembe! 🙂

Szélmalomharc

 

 

Még annyit, hogy sajnos idén is sikeres volt a törpék ívása. Tele van a csatorna ivadékfelhőkkel. Kettőt sikerült elérnem a 3 méteres, sűrű szövésű merítőmmel és jó részüket kiemeltem a partra, de ez egy szélmalomharc, annyi van belőlük.

 

 

 

 

július 7 2019

Balatoni projekt

Két éve voltunk utoljára a Balatonon horgászni, mert sajnos megszűnt a szokásos nyaraló bérlésének a lehetősége, mást meg nem sikerült találnunk helyette. Most viszont úgy tűnik, hogy ismét alkalmunk lesz a nagy tó meghorgászására, sőt, Laci barátommal egyenesen belevágtunk egy komoly balatoni projektbe.

Valójában ő indította a projektet, én csak besegítek neki némi horgászati lehetőség fejében. Ugyanis sikerült vennie egy üres telket a déli parton, ami nagyjából 200 méterre van a víztől. Ez nem túl nagy távolság, ráadásul a kapun kilépve nyílegyenesen le lehet sétálni egy szabadstrandra. Itt csak egyetlen probléma van, hogy a gyalogút egy aluljáróval átvezet a sínek alatt, ahol a csónakot nem tudjuk átvinni. Emiatt az apró malőr miatt nagyjából 500 métert kell kerülnünk a legközelebbi vasúti átjáróig. Maga a telek akkora, hogy több lakókocsival is könnyedén elférünk és kényelmesen lehet forgolódni a szerelvényekkel. Közmű még semmi, de a szomszédtól ideiglenesen kapunk áramot, vizet és szennyvízürítési lehetőséget. Mindezek mellett a lakókocsik úgy vannak tervezve, hogy akár több hetet is eltölthetünk benne közművek nélkül.

Szóval a telek már adott, de valamilyen komoly horgászati lehetőség is kellene mellé. Itt indult be a balatoni horgász projekt. Mégpedig egy saját stég engedélyeztetése, gyártása és behelyezése a vízbe.

Balaton, te csodás!

A kiszemelt hely

Ez meg a telek

 

 

 

 

 

 

 

 

Itt elolvashatók az erre vonatkozó szabályok:

Víziállás létesítésének szabályai a Balatonon

Hát kérem, ez nem egyszerű eset! Már januárban beadtuk a kérelmet pontos tervrajzzal, műszaki adatokkal, telepítési koordinátákkal. Ezután nagy csend úgy márciusig. Ekkor Laci nem bírta tovább és felhívta őket. Kiderült, hogy elfogadták a kérelmet, indulhat a stég gyártása, a dokumentumokat és a csekket meg majd küldik.

Újabb két hónap csend. A stég kész, vinnénk betenni a helyére, de nem lehet, mert még nincs kifizetve a díj és azonosító sincs. Többszöri telefonálásra végül megérkezik a csekk, de jóval több, mint a megbeszéltek. Újabb telefonok, sajnálják, de április elsejétől évi 5.000 Ft valamilyen plusz díjat is számolnak fel. Mivel Laci öt évre kérte a fennmaradási engedélyt, ez 25.000 Ft többletköltséget jelent. Hiába lett beadva a kérelem, a szerződés csak a díj kifizetése után lép érvénybe. Nem véletlenül húzták-halasztották a szerződés és a csekk elküldését. Pontosan tudták, hogy április 1-től közel a dupláját kell majd fizetni, csak valahogy elfelejtették megemlíteni. Nem nagy összeg, mert egy évre lebontva alig valamivel több, mint 10.000 Ft a stég fenntartási költsége, de ez a mentalitás, ez a bürokratikus ügyintézés rendkívül bosszantó.

Végül június közepén levittük és a helyére tettük. Az azonosító táblát ugyan még nem sikerült legyártatniuk és elküldeniük, de azt mondták a bürokraták, ha feltüntetjük valahol az adatokat, azt is elfogadják ellenőrzéskor. Csináltam egy adattáblát rozsdamentes acéllemezből, rágravíroztam a szükséges adatokat és felhegesztettem a stég egyik sarkára. Na, ezt lopja le valaki, ha tudja. Július végén megérkezett a rendes adattábla is, így ezzel teljesen hivatalos lett a stég.

A több mint két mázsás szerkezetet négyen is csak szétszerelve tudtuk bevinni. Egy gumicsónakra először a fedőlapokat tettük rá, majd erre a vázszerkezetet és így betoltuk. A parttól való 150 méteres távolságot egy tekercs damillal mértük le és egy etetőbójával pozicionáltuk. Végül beállítottuk a helyére, rácsavaroztuk a fedőlapokat és kész. Azt azért be kellett látnunk, hogy nyár végén, amikor még meleg a víz, kijjebb kell vinnünk, mert ilyen magas vízállásnál a mellcsizmába simán befolyik a víz és novemberben az már nem szokott kellemes lenni.

A vázszerkezet

Száraz próba

és a beszállítás

 

 

 

 

 

 

 

 

Mire a jól végzett munka örömével kiértünk a partra, az első strandoló már birtokba is vette a horgászállásunkat, de hát így van ez, tudtuk, hogy ők többet fogják használni, mint mi. 🙂

Július elején elérkezett az első teszthorgászat ideje. Háromnapos jegy vásárlása és csütörtök délelőtt irány a Balaton. Laciék majd csak este jönnek, mert ők még húzzák az igát, mi addig beállítjuk a lakót és berendezkedünk. Laci lakókocsija már lent van, ezért azt is üzembe helyezem. Ablakok nyitása, áram alá helyezés, hűtő bekapcsolása stb. Ráérünk, mert a fürdőzőktől úgy sem tudnánk napközben horgászni. Illetve lehetne, csónakból, messzire bemenve, de ebben a kánikulai napsütésben erre nincs semmi kedv. Majd a holtszezonban horgászunk eleget napközben is.

Végre a helyén

150 méterre a parttól

50 méterre etetünk

 

 

 

 

 

 

Laciék este hét után érkeznek meg, az egész napos munkától nem túl frissen. A welcome drink és a vacsora elfogyasztása után elszáll minden horgászkedv, ezért ezt az éjszakát kihagyjuk. Nesze neked háromnapos jegy!

Másnap utólagos László napot tartottunk, bográcsos birkapörkölt főzéssel és minden egyébbel, ami ilyenkor szokásos. Lejött a fiunk egy barátjával és egy másik baráti társaság, szóval nem unatkoztunk. Időnként leugrottunk megmártózni a nagy lavórban. A stég szinte állandóan használatban volt. Gyerekek ugráltak jókora seggeseket róla, vagy éppen idősebbek kerestek hűs árnyékot alatta. A szomszédunk elmondása alapján egyszer még fel is borították az erejüket fitogtató egyetemisták, de végül tanári behatásra vagy csak egy rövid józan pillanatukban visszaállították.

Késő délután a vendégsereg elpályázott, mi pedig az ünnepléstől, bográcsozástól kicsit megfáradtan nekiálltunk bepakolni a csónakba. Ekkor jött a feketeleves egy jókora zivatar képében. Bő fél óráig szakadt az eső, mi meg egy ponyvával próbáltuk védeni a csónakba pakolt cuccot az elázástól. Mivel a viharos szél állandóan letépte róla, egy idő után már fürdőgatyában igazgattam és mentettem, ami menthető.

Végül elállt az eső és nekiindulhattunk. Úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk az aluljárón áttolni a szekerünket, nem kerülünk a vasúti átjáróig. Nem volt egyszerű eset, de végül sikerült. Közben kiderült, hogy a csónakszállító kerekei egy kicsit alultervezettek, mert a nagy súly hatására bal oldalt a tömörgumi minduntalan leugrott a felniről. Nagyjából öt méterenként kellett visszatenni rá, ezért egy idő után bedobtuk a csónakba és felnin toltuk tovább.

Ennyi tortúra után lassan beértünk a stéghez és elkezdődhetett a horgászat. A viharnak köszönhetően már senki sem fürdőzött, viszont megállapítottuk, hogy kevesebb cuccot kell behoznunk, mert alig férünk el. A stégtől nagyjából 50 méterre kialakítottunk egy etetést, amit dőlő bójával jelöltünk meg és kezdődött a peca.

Az első halat Laci fogta gilisztával, mégpedig egy 2,20-as harcsát. A második már nekem jött és egy 3,50-es, csodás balatoni nyurga volt. Még hajnalban fogtam egy kétkilós tükröst, Laci pedig néhány termetesebb keszeget és ezzel vége volt az első éjszakának. Persze azért nem volt ilyen egyszerű az éjszakánk. A dőlő bójánk végét egy műanyag boros dugóval zártam le. Ez pont passzolt bele, de volt egy kis pereme, mint a pezsgősdugóknak. Még szép, hogy a nyurga beleakasztotta a zsinórt és be kellett mennem a vízbe kiszabadítani. Nem mintha ellenemre lett volna ezen a forró nyári éjszakán a 27 °C fokos Balatonban egy kellemes éjszakai fürdőzés, de azért ezt a hibát orvosolnunk kell majd.

Kicsit zsúfoltan vagyunk

Az első reggel a stégen

Megfáradt horgász 🙂

 

 

 

 

 

 

 

Nagyjából reggel nyolcig nyomtuk a pecát. Eddigre már elég meleg lett és elkezdtek szállingózni az első fürdőzők, így a visszavonulás mellett döntöttünk. Igen ám, de a csónakszállító kereke miatt igen nehéz lett volna a visszaút és este megint jönni akartunk, ezért Laci megbeszélte a helyi sütödéssel, hogy az épülete mögé betolva otthagyjuk az egész pakkot, ők meg figyelnek rá. Ezúton is köszönjük a segítséget.

Este nyolc körül ismét célba vettük a stéget. A csónakkal minden rendben volt, fürdőzők is kevesen voltak, gond nélkül becuccoltunk. A stégnél ugyan volt néhány fiatal, akik kicsit nehézkesen adták fel a pozíciójukat, de vitára azért nem került sor. Ez az éjszaka nyugodtabban telt, mi fáradtak voltunk és talán a halak is. Bóbiskolásunkat hajnali kettő körül Laci orsójának felvisító fékje szakítja meg. Rövid fárasztás, már meríteném a potykát, amikor rádöbbenünk, hogy ez nem is olyan kicsi! Kitör néhányszor, egyszer a stég alá is beugrik, de most szerencsénk van és végül sikerül szákolnom.

11 kilót mutat a mérleg, szép hosszú hal, bőven az engedélyezett 70 centi fölött, ezért a fotók után óvatosan visszacsúsztatjuk a vízbe. Sajnos a fotók nem sikerültek túl jól, mert vízálló tokok hiányában csak egy ócska mobiltelefont mertünk bevinni magunkkal. Az előző éjszakai halakról nem is tudtunk értékelhető fotót készíteni.

Kettes tükrös

A bandanagy szákolása

11 kilós

 

 

 

 

 

 

Alighogy ismét bóbiskolós állapotba kerülünk, erős szél kezdi borzolni a kedélyeinket. Laci jobban ismeri itt a dörgést és szól, hogy pakoljunk, mert mindjárt vihar lesz! Szavait igazolván a még jobban felerősödő szél lekapja a sapkát a fejemről. Szerencsére Lacinak egy jó dobással sikerül visszaszereznie és most már gyorsabban kapkodjuk össze a cuccokat. A végére már a horgászszéket is majdnem lefújja a stégről, de aztán sikerül mindenünket átmenekíteni a csónakba és az erős hullámzásban, vízben gázolva, kihúzni a partra.

Persze ezzel még nem ért véget a hányattatásunk! Amint elindultunk visszafelé a nyaralóhoz, a csónakszállító másik kerekéről is leesett a gumi. Nem volt mit tenni, az üres felnin kellett visszatolnunk a szekeret. Pont olyan lett a hangja is, mint egy szekérkeréknek kavicsos, murvás úton. Csikorgott, nyikorgott, a két horgász meg erősen fújtatva halkan káromkodott. 🙂 Elképzelhető, hogy mennyire örültek nekünk hajnali négykor a nyitott ablakoknál alvó nyaralók. Mindezek tetejében még előttünk állt az aluljáró. Lefele csak-csak leszenvedtük, de fölfelé nem ment, mert a gumi nélküli apró felnik minduntalan elakadtak a lépcsőfokokban. Nem volt mit tenni, kipakoltunk a csónakból, kézzel felcipeltük a holminkat, majd az üres csónakot felhúztuk a lépcsőn és visszapakoltunk. Innen még úgy 50 méter csikorgás és végre elértük a célunk. Azért a kutyám fejét is érdemes volt figyelni, ahogy a kapuban ülve leste az utcából felbukkanó, recsegő, ropogó, szuszogó tákolmányt. Nem tudta eldönteni, hogy ugasson vagy elszaladjon, aztán meg tejesen ledöbbent, amikor felismert minket. 🙂

Stég naplementével 🙂

 

 

Ezzel véget ért az első balatoni, saját stégről való horgászat és nem is eredménytelenül. A 11 kilós ponty méltó felavatása volt a stégnek, reméljük hamarosan ettől nagyobb fogásokban is lesz részünk!

 

 

 

 

 

június 24 2019

Májusi arany

A májusi eső aranyat ér a termésnek, a májusi ponty pedig aranyat ér a pecásnak. Ha ez a kettő együtt érkezik, nos, akkor mindenki döntse el magának. 🙂 Nekünk egy májusi csatornahorgászaton mindkettőből kijutott. Kaptunk aranyat érő esőt és fogtunk igazán szép aranyhasú pontyokat.

Súlyos felhők

és furcsa kreatúrák

Kint a víz a parton

 

 

 

 

 

 

 

 

Mint tudjuk, minden kezdet nehéz, természetesen nekünk is lassan indultak be a dolgok, mondhatni szokásosan. Természetesen törpékkel kezdtük, de már nem annyira intenzíven ettek, mint a legutóbb. Valószínűleg elkezdődött az ívásuk. Ilyenkor van pár hét nyugodalmasabb időszak, amíg őrzik az ikrákat és a kikelt ivadékot.

A törpék után megjöttek az első pontyok, a legutóbbi kétnyaras telepítésből (20-25 centi). Sajnos elég sok sérült, sebes volt köztük, de reméljük, hogy sikerül ezt kiheverniük. Pár éve volt már egy erősen sérült, fertőzöttnek tűnő állomány, akkor néhány hónap alatt nagyon szépen helyrejöttek a beteg halak.

Először a kisebbek

kicsit sebesek

Az első 5,5-es

 

 

 

 

 

 

 

 

A második nap először az „aranyeső” jött meg és szinte egész nap esett. Késő délutánra az eső vagy az etetés meghozta az első komolyabb aranyhasút. Egy 5,5 kilós pikkelyest, ami valószínűleg tele volt ikrával. A következő másnap reggel jött és szinte megszólalásig egyezett az előzővel.  Volt két óra pihi, majd egy 4,5 kilóssal folytatódott a sor. Ezután teljesen megálltak és másnap estig nem sikerült fognom semmit. Akkor még egy 3,5 kilós tiszteletét tette és ezzel zárult a peca.

A második 5,5-es

Igazi aranyhasú (4,5)

Az utolsó 3,5-es

 

 

 

 

 

 

 

 

Eltelt néhány hét és leesett sok-sok eső. Arany helyett már inkább átok volt ennyi víz, legalábbis a gazdáknak. Annál nagyobb öröm a gombászoknak. Régen látott bőséggel teremtek erdőn-mezőn a gombák. Ettől persze mi is elcsábultunk és halak helyett inkább szegfű- és őzlábgombát fogdostunk. De hát a jóból is megárt a sok, így amikor elteltünk a gombalevessel, meg rántott gombával, ismét a halak felé fordult a figyelmünk.

Hal helyett gomba

Másfelesek jöttek

és néhány kárász

 

 

 

 

 

 

 

 

A halak figyelme viszont nem akart a csalim felé fordulni. A három napos küzdelem csak két 1,5 kilós pontyot és néhány keszeget, kárászt eredményezett. Meg persze a szokásos törpéket. Azért apró pontyból fogdostam párat és egy kis sütyi is beugrott, de ez a hétvége nem volt túl sikeres.

Legalább az időnk csodás volt, az üde zöld part és a megduzzadt csatorna is jól nézett ki.

Üde zöld minden

Szokásos méret

Napelemes gyík 🙂

 

 

 

 

 

 

 

 

Tombol a nyár! Egy júniusi hidegfrontot kihasználva irány a csatorna! A víz 27 °C, csúnya sáros színű, magas és változó vízállású. Hát ez nem kedvezett a halak étvágyának. Egyedül az amurok zabáltak rendesen. Bármennyi nádat törtem be nekik, pár óra múlva megtalálták és nekiálltak letépkedni. Bezzeg az alá szórt kukoricára és a horgomra rá sem hederítettek. Pontyokból leginkább az apraja érkezett, az egyetlen méretes egy kétkilós pikkelyes volt.

Törpe fűzöttre

Az amur is zabál már

Az egyetlen kettes

 

 

 

 

 

 

 

 

A következő csatornahorgászatunk már egy kicsit érdekesebb volt, hamarosan olvashatjátok!

Free Blackberry Phones for Sale | Thanks to Savings Account Rates, Best CD Rates and Credit Repair